Ónody-Molnár Dóra
Ónody-Molnár Dóra
újságíró
Sokáig keresgéltem, mire rátaláltam az újságírásra. Tíz éven át voltam a Népszabadság oktatási szakújságírója, ami nagyon erős szakmai alapokat adott. Az oktatás azóta is olyan terület, amelyet figyelemmel kísérek, de kiemelten foglalkozom szociális és emberi jogi témákkal is. Az írás mellett rendszeresen vezetek szakmai konferenciákat, műhelybeszélgetéseket. Mindezt két gyerek nevelésével próbálom összegyeztetni.
Inkább lennék özvegy? – Ónody-Molnár Dóra filmajánlója
A történet tipikusnak mondható: az anyát, miután a gyerek kiröpült, egy fiatalabb nő kedvéért elhagyja a férje. Lehet vajon erről a helyzetről még újat mondani? Igen, lehet. Az Inkább lennék özvegy című film nem csak a főszereplő Annette Bening szívszorító játéka miatt ad új mélységet ennek az ismerős élethelyzetnek.
Ónody-Molnár Dóra7 perc
A világ legtávolabbi helyeire is eljuttatják az oltóanyagot
Az UNICEF összesítése szerint hatvannyolc országban 80 millió egy éven aluli gyerek oltása került veszélybe miután a szervezet több mint 30 immunizációs programját kényszerült felfüggeszteni a koronavírus okozta intézkedések és forráshiány miatt.
Ónody-Molnár Dóra4 perc
Mosolyfutás a beteg gyerekekért
A járványidőszak időnként bosszantó nehézségekkel terheli meg a mindennapjainkat. Sokszor azt érezzük, hogy ennek soha nem lesz vége, és csak mindig rosszabb lesz. Miközben vannak szülők és gyerekek, akiknek a gondjai járvány nélküli is sokkal nagyobbak, mint egy átlagos családnak. A #mosolyfutás őértük is szól.
Ónody-Molnár Dóra3 perc
Fény a Kékfény után – Influenszerképzés fiatal roma nőknek
A 21. századi technikák tudatos használatával, kulturális értékeinek közvetítésére képeznek fiatal roma nőket egy kutatás keretében a Budapesti Corvinus Egyetemen: azt tanítják nekik, hogyan válhatnak a közösségi médiában meghatározó személyiségekké, vagyis influenszerekké, hogy hatásosan közvetíthessék a roma kultúra értékeit.
Ónody-Molnár Dóra5 perc
Megmenekült a Hajógyári-sziget
Úgy néz ki, hogy a civil tiltakozásnak időnként van eredménye: a környezetvédők felháborodása megakadályozta azt, hogy a Hajógyári-szigeten árvízvédelmi beruházás ürügyén valakik rátehessék a kezüket Budapest utolsó érintetlen zöld felületeinek egyikére.
Ónody-Molnár Dóra4 perc
Nézzetek dinótojásokat!
Egészen biztosak vagyunk abban, hogy akinek óvodás- vagy kisiskoláskorú gyereke van, előbb-utóbb kénytelen szélesebb körű paleontológiai, illetve őslénytani ismeretekre szert tenni. A kisgyerekek ugyanis hatalmas érdeklődést mutatnak a földtörténet kezdetei iránt: a dinoszauruszmánián szinte mindegyikőjük átesik. Nem csak a gyerekek, hanem minden érdeklődőnek fontos lehet a hír: magyar kutatók pár centiméter hosszú, rendkívül töredékes, ovális alakú, különös felülettel rendelkező leleteket találtak, amelyekről kiderült, hogy dinoszaurusztojások. A Magyar Természettudományi Múzeumban lesznek majd láthatóak a különleges fosszíliák.
Ónody-Molnár Dóra3 perc
Amikor a sorsod eldől még a becsöngetés előtt
A Szünet című rövidfilmjében Kölcsey Levente író-rendező sallangoktól, didaktikus üzenetektől mentesen, nem szájbarágósan és mellőzve az érzelmi giccset vágja arcunkba a ma Magyarországának egyik legnagyobb, és hosszú távú következményeit tekintve talán legsúlyosabb drámáját: a tankötelezettség idejének lecsökkentését a 16 éves korra.
Ónody-Molnár Dóra6 perc