Ónody-Molnár Dóra
Ónody-Molnár Dóra
újságíró
Sokáig keresgéltem, mire rátaláltam az újságírásra. Tíz éven át voltam a Népszabadság oktatási szakújságírója, ami nagyon erős szakmai alapokat adott. Az oktatás azóta is olyan terület, amelyet figyelemmel kísérek, de kiemelten foglalkozom szociális és emberi jogi témákkal is. Az írás mellett rendszeresen vezetek szakmai konferenciákat, műhelybeszélgetéseket. Mindezt két gyerek nevelésével próbálom összegyeztetni.
Melyik országban a legjobb gyereknek lenni?
Magyarországon a 15 éves gyermekek 77 százaléka elégedett az életével. Ezzel az eredménnyel a fejlett országok középmezőnyéhez tartozunk. Az UNICEF által készített jelentésből az is kiderül, hogy az EU és az OECD országai közül Hollandiában a legjobb gyereknek lenni, és Törökországban a legkevésbé.
Ónody-Molnár Dóra3 perc
Tettesek és áldozatok: egy sorozat, amit nem lehet kihagyni
A családon, párkapcsolaton belüli erőszakot feldolgozó filmek készítőinek rengeteg csapdát el kell kerülniük, hogy az alkotás ne legyen áldozathibáztató, ne legyen hatásvadász, ne éljen felesleges dramaturgiai eszközökkel. Azaz: az effekteket, színészi munkát, a párbeszédek fordulatait patikamérlegen kell kiméricskélni, hogy hiteles maradjon, és a film elementáris erővel hatni tudjon. Ónody-Molnár Dóra sorozat ajánlója.
Ónody-Molnár Dóra7 perc
Nem mozogtak eleget a gyerekek karantén idején – vajon ősszel mi várható?
A rendszeres napirend, a kertes ház és a kutya – ezek megléte segítheti azt, hogy egy gyerek legalább 60 percet mozogjon, még olyan veszélyhelyzetben is, mint a járvány miatt elrendelt kijárási korlátozás. Ez derült ki egy friss kutatásból. A Magyar Diáksport Szövetség ajánlást adott arra, hogy a most kezdődő tanévben hogyan lehet a testmozgást megfelelő körülmények között biztosítani a gyerekeknek.
Ónody-Molnár Dóra5 perc
Talléros tábor: a hely, ahol az idősödő Robi robot a király
Van egy, az átlag emberek számára láthatatlan gyerektömeg, amely súlyos, szinte behozhatatlan hátrányokat szenvedett el annak következtében, hogy a koronavírus-járvány miatt online tanulásra kényszerültek az iskolások. Nekik próbálnak kapaszkodót nyújtani elkötelezett szakemberek egy nagyvállalat segítségével. Eközben nem csak a kiesett tananyagot igyekeznek pótolni a mostani tanévkezdésig, ennél jóval többre szegődtek: áldozatos munkával próbálnak jövőképet is teremteni.
Ónody-Molnár Dóra10 perc