Rist Lilla
Rist Lilla
újságíró
Az első írásom a Nők Lapjában hihetetlenül régen, 1992-ben jelent meg. Azóta kisebb nagyobb kihagyásokkal – főképp három fiam születésének idején – jelen voltam a lap életében. Nagyon sok változás történt azóta, és történik most is. Közben az újságírói munkám mellett család- és párterapeuta is lettem, ezért folyamatosan figyelem mi történik kívül és belül, a nagyvilágban és egészen mélyen, a lelkünkben. Hiszem, hogy a Nők Lapja most az interneten születik újjá, és ezen az új módon kerülhetünk most egymáshoz közel.
Szőke nő latin vérrel – Címlapinterjú Várkonyi Andreával
Meglepődöm, amikor a randevúnkat a pszichológusi munkájához kell igazítanunk. Mert az ugyan tudható volt, hogy Várkonyi Andrea orvosi egyetemet végzett, de az, hogy pszichológiát is, kevéssé. Kíváncsiak voltunk, mit csinál most az egykori híradós műsorvezető, épp egy évvel azután, hogy az egész élete átalakult. Rist Lilla interjúja.
Rist Lilla7 perc
Az éremeső margójára
Öt aranyéremmel térhettek haza a magyar úszók az idei vizes-világbajnokságról. Hosszú Katinkától már szinte megszoktuk, hogy nem elégszik meg egy éremmel, Kapás Bogi igazi meglepetés-ajándék volt, Milák Kristóf világcsúcs győzelme pedig a legnagyobb siker. A nyílt vízi úszók 5 kilométeres versenyében Rasovszky Kristóf nyert aranyérmet. Az első szó a gratulációé, mert legjobbnak lenni a legjobb, […]
Rist Lilla2 perc
Hogy vagyunk…? – Lelkiállapotunk térképe
Van néhány sokkoló adat a magyarok lelkiállapotáról, például, hogy közel egymillió alkoholista országa vagyunk. Vagy az, hogy minden korosztályban a depresszió nálunk sokkal nagyobb arányban vezet befejezett öngyilkossághoz, mint Európa más országaiban. A 65 év feletti magyar férfiak esetében kétszer többször… Úgy tűnik, a „Hogy vagy?” kérdésre a válasz az, hogy rosszul. De vajon hogyan lehetnénk jobban? Rajtunk múlik ez, vagy a körülményeinken? Rist Lilla írása.
Rist Lilla7 perc
A leckétől a szakállas agámáig – Egy kisiskolás naplója
Még mielőtt véget érne az iskola, és bezárná kapuit a nyárra, bekukucskáltunk egy kisiskolás életébe, a harmadik osztályos Vizi Nóráéba, aki Szolnok megye Tisza menti kis falujában lakik, Tiszasülyön. A véletlen vezetett el hozzá és a Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola kis pedagógusi közösségébe, amelynek mindössze tizenegy tagja van. Rist Lilla riportja.
admin8 perc
Valódi közösségben, avagy mit jelent a gazdagság? – A Nyimi Ökoközösség tagjaival töltöttünk egy napot
Kis közösség telepedett meg Siófoktól néhány kilométerre – Nyimben. Ökoközösségnek tartják magukat, akik szeretnének a természettel összhangban élni. A velük töltött egy nap sok gondolatot és kérdést ébresztett, mert példájuk nem egyszerűen egy fenntartható, természetközeli életmód megteremtéséről szól, hanem arról is, hogyan vagyunk képesek együttműködni egymással, hogyan tudjuk megosztani az erőforrásainkat, és mennyire tudunk valóban demokratikus módon döntéseket hozni. Rist Lilla riportja.
admin7 perc
Hol a határ?
2018-ban 26 millió ember vásárolt kereskedelmi forgalomban kapható genetikai tesztet, hogy megismerje, milyen etnikai közösségből, földrajzi helyről, családból származik. Számos cég kínálja szolgáltatásait, és ennek révén hatalmas genetikai adatbázissal rendelkezik. Hiszen ki ne lenne kíváncsi az eredetére?! Magam is szívesen megtudnám, norvég névrokonaimmal nem köt-e össze vérségi kapcsolat is, vagy pusztán a nevünk azonos. A […]
Rist Lilla2 perc
Akarunk-e örökké élni? Érvek és ellenérvek a fiatalságon innen és túl
A kérdés különösen aktuális, mert a tudomány mára igen közel került ahhoz, hogy megfejtse az öregedés titkát. Nemsokára képesek leszünk kiütni azokat a géneket, amelyek az öregedést és az öregkor betegségeit okozzák. A tudomány kutat, teszi a dolgát, a társadalomra vár annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy ez helyes-e, avagy sem. Rist Lilla írása.
admin9 perc
„Mindannyian hősök vagyunk…” – Szűcs Adriána története
A fájdalom, a betegség minden pillanatot nehézzé tesz, de fel is nagyítja ugyanakkor, sokszoros erővel emlékszünk rá. Belevésődik a testünkbe, és amikor elmúlik végre, euforikussá válik az öröm. Ez történt Szűcs Adriánával, aki még kemoterápiás kezelés alatt állt, amikor jelentkezett a Miss Balaton szépségversenyre. Rist Lilla írása.
admin8 perc