Rist Lilla
Rist Lilla
újságíró
Az első írásom a Nők Lapjában hihetetlenül régen, 1992-ben jelent meg. Azóta kisebb nagyobb kihagyásokkal – főképp három fiam születésének idején – jelen voltam a lap életében. Nagyon sok változás történt azóta, és történik most is. Közben az újságírói munkám mellett család- és párterapeuta is lettem, ezért folyamatosan figyelem mi történik kívül és belül, a nagyvilágban és egészen mélyen, a lelkünkben. Hiszem, hogy a Nők Lapja most az interneten születik újjá, és ezen az új módon kerülhetünk most egymáshoz közel.
Kodály és a hibátlan szolfézsteszt – Sebestyén Márta mesél édesanyjáról, Farkas Ilonáról
Sebestyén Márta már egyévesen tisztán visszaénekelte a dallamokat, hamarabb tudott énekelni, mint beszélni, azóta is ez az a nyelv, amelyen leginkább megérteti magát, mert minden helyzetre és érzésre van egy nótája. És ez az, ami az édesanyjával is összeköti már a kezdetektől. Rist Lilla interjúja.
Nők Lapja6 perc
Akik szívből szórakoztatnak – Riport a pesti utcazenészekről
Az aluljárók neonfényében mindenki rohan, az emberek közömbös arccal szállnak át egyik tömegközlekedési eszközről a másikra. A lehető legváratlanabb, ami itt történhet, hogy felsír egy hegedű, és egyszerre valami átszíneződik, a teret belengi egy oda nem illő varázs. Rist Lilla riportja.
Nők Lapja8 perc
Bontsuk le az előítélet falait! De hogyan?
A világban betöltött szerepeinket sok esetben előítéletek határozzák meg. De vajon mit tehetünk ellenük? Rist Lilla megszólaltatta cikkében Philip Zimbardo szociálpszichológust, Rami Elhanant és Bassam Aramint, akik a zsidó-palesztin barátságért küzdenek, Váradi Luca szociológus, szociálpszichológust, a CEU kutató oktatóját és Major Zsófiát, a Skool Program egyik alapítóját is. Tanulságos írás következik.
Nők Lapja9 perc
Hogy trend legyen a fogyás
Szinte minden nap látok az interneten egy-egy olyan hirdetést, amely a gyors fogyás reményével kecsegtet. Rá-rákattintok, mert jó volna hinni, hogy létezik egy varázstabletta, amelyet beveszek, és utána büntetlenül megehetem a habos krémest. De mindig rájövök, hogy nincs ilyen tabletta, sem varázsital, amely gátat szabna a zsír lerakódásának. Csak a már unalomig ismételt szabályok vannak, […]
Rist Lilla2 perc
Gyógyításra született – Egy doktornő kalandos élete Kárpátaljától Etiópiáig
Mindig kell valaki, aki mellettünk áll, akit simogathatunk, vallja Erzsike néni, és Picúr macskája az ölébe ugrik. Hosszú és kalandos életéről mesél az idősotthon csendjében, és szavai nyomán törzsi harcok dúlnak, felélednek a dzsungel fényei, szunnyadó kórságok támadnak újra. A másik történet, amelyről nem sokat szólunk, amelyet a kötődés finom szálai szőnek át, elsőre talán nem is látszik. Rist Lilla írása.
Nők Lapja7 perc
Az apaforradalmár – Közeli Léder Lászlóval
Léder László, az Apa Akadémia alapítója olyan pszichológus, aki a férfias működés, az apaság lélektanát szeretné megismerni. Lassan a szenvedélyévé vált ez a téma, még akkor is, ha ezzel ma nem – még a pszichológián belül sem – divat foglalkozni. A nevével a Nők Lapja hasábjain már többször találkozhattak, főképp olyan cikkekben, amelyek ezeket a témákat feszegették. Rist Lilla interjúja.
Nők Lapja9 perc
Gyerekek, akik még sosem látták a Balatont – Riport egy nem mindennapi táborból
Az Ökumenikus Segélyszervezettel közös, Kapaszkodó-cikksorozatunk tizenegyedik részében olyan hátrányos helyzetű gyerekeket mutatunk be, akik közül sokan életükben először pancsolhattak a Balatonban, mindezt a szervezet táborának köszönhetően.
Nők Lapja6 perc
Kiállunk az érdekeinkért mi, nők?
Most azokról a nőkről fogunk beszélni, akik megpróbálják összeegyeztetni szándékaikat a körülményeikkel, próbálják valahová beilleszteni a saját érdekeiket a családjuk, a gyerekeik, a férjük, a munkahelyük érdekei közé. Nehezen megy. Hogy miért? Ennek próbáltunk most utánajárni. Rist Lilla írása.
Nők Lapja7 perc
Az a (másik) nő, avagy a csábítóból lett, megfelelni vágyó második feleség
A kapcsolatok széthullásának sokféle oka lehet. Az egyik leggyakoribb a megcsalás, amit a sztereotípiák szerint általában férfiak követnek el. Ilyenkor a feleség szemében a kapcsolat széthullásának csak egyetlenegy oka van, az a bizonyos másik nő, aki elcsábította tőle a férjét, a gyerekeitől megfosztotta az apát, és szétrobbantotta az egész családot.
Nők Lapja7 perc
A megcsalt és megcsaló férjeknek nem lehet szavuk?
Megcsalt feleségek sokszor tesznek vallomást életük szörnyű fordulásáról, a fájdalomról, ami elveszett boldogságukat, a család széthullását kíséri. A megcsalt férjek hallgatnak. És a megcsalók is. Nekik nem lehet szavuk! Pedig a fájdalom őket is kíséri. Rist Lilla írása.
Nők Lapja6 perc