Rist Lilla
Rist Lilla
újságíró
Az első írásom a Nők Lapjában hihetetlenül régen, 1992-ben jelent meg. Azóta kisebb nagyobb kihagyásokkal – főképp három fiam születésének idején – jelen voltam a lap életében. Nagyon sok változás történt azóta, és történik most is. Közben az újságírói munkám mellett család- és párterapeuta is lettem, ezért folyamatosan figyelem mi történik kívül és belül, a nagyvilágban és egészen mélyen, a lelkünkben. Hiszem, hogy a Nők Lapja most az interneten születik újjá, és ezen az új módon kerülhetünk most egymáshoz közel.
Suhanj! Fitness – Szerethető világ az edzőteremben
Első ránézésre olyan, mintha egy hagyományos fitneszteremben volnánk, szól a zene, néhányan futógépeken dolgoznak, mások súlyokat emelgetnek. Edzők járkálnak fel s alá, az előtérben is jönnek-mennek néhányan. De aztán feltűnik egy-két kerekesszék.
Rist Lilla7 perc
Kiút a magányból? Így lehetséges!
Aki szegény, az a legszegényebb, tartja a mondás, és ez a magány esetében is igaz. Vagyis az egyedüllét és az elszigeteltség leginkább a társadalom legszegényebb rétegeit, az időseket és az alacsony végzettségűeket érinti. A kicsit jobb helyzetben élők között viszont igen változatos a kép.
Rist Lilla8 perc
Élettörténet: Gyulányi Eugénia, a 101 éves színésznő
Átrepülünk egy évszázadon, amikor becenevén „Jenci néni” mesélni kezd. Úgy regéli el az életét, mint egy nagy színes mesét, ami tele van mázlival és a jóisten gondoskodásával. Gyulányi Eugénia Éva színésznő 101 éves volt március 15-én. Rist Lilla írása.
Rist Lilla7 perc
Szakadék
Nem tudom, ki jár önök közül szülői értekezletekre, én még rendszeresen, és így van alkalmam személyesen is megtapasztalni, milyen körülmények között tanulnak a gyerekeink. Nyilván az élményeim egyediek, és egyet most elmesélek közülük, mert viccesnek is mondhatnánk, ha nem volna egyébként szomorú. Nyolcadikos fiam osztályfőnöke például örömmel számolt be legutóbb arról, hogy sikerült egy projektort […]
Rist Lilla2 perc