Schäffer Erzsébet
Schäffer Erzsébet
újságíró
Pulitzer-díjas újságíró, író, publicista. Saját bevallása szerint fiatalon többfélé dologba belekezdett: segédmunkáskodott, színházat csinált, bábozott, ugyanakkor már írni is elkezdett. Az 1990-es évek elejétől a Nők Lapja munkatársa,
2005: Hajnali rorátéim
Hová lettek azok a hajnalok? Ki keltett, finoman rázogatva minket az ágyból? Hogyan hagytuk oda a meleg dunyhát a vaksötét szobában? Mosdottunk a jeges lavórban, kapkodva szedtük hideg göncünket, nem adott még meleget a sparhelt. De valaki nálunk is korábban kelt. Pattogva égett a gyújtós a kihűlt platni alatt, s ebben a pattogásban benne volt […]
Schäffer Erzsébet4 perc
1991: Ma este érkezik a Mikulás
Molnár Mária: Ki ajándékozza meg a Mikulást? „…Egy közért előtt parkoló kocsin láttam kiírva a mester nevét és erre tettem cédulámat, hogy uram, ha Istent ismer, mentsen meg a fagyhaláltól! Fejér úr még aznap eljött és oly gyorsan és profi módon javított meg mindent, amihez nem szoktam az elmúlt évek során… – tehát köszönet neki.” […]
Nők Lapja5 perc