Schäffer Erzsébet
Schäffer Erzsébet
újságíró
Pulitzer-díjas újságíró, író, publicista. Saját bevallása szerint fiatalon többfélé dologba belekezdett: segédmunkáskodott, színházat csinált, bábozott, ugyanakkor már írni is elkezdett. Az 1990-es évek elejétől a Nők Lapja munkatársa,
Ah, boldogság… Illúzió vagy fogható valóság? – Schäffer Erzsébet életmeséje
A cinke segített. Biztosan ismerik azt az édes türelmetlenségét. Amikor tipeg-topog az orgona ágán, ide-oda forgatja a fejét, közben lekottázhatatlan, gyönyörű hangokat hallat. Boldog révületben nézed, fogod a szemeddel, tartanád, marasztalnád, még, még… csak egy kicsit maradj még, de hirtelen huss, elrepül… Mint az a megfoghatatlan, összetett, mégis végtelenül egyszerű érzés, amit az örökkön sóvárgó ember boldogságnak próbál nevezni.
admin8 perc
Sigmond Júlia és a tehénkék – Élettörténet
Ahogy ismerem, nem fog megharagudni, hogy a tehénkéket tettem a neve mellé. Pedig tehettem volna a könyveit, a bátorságát, eszperantista sikereit, nyolcvannyolc évének naponta megismétlődő kalandjait, hol Kolozsvárott, hol egy kis olasz faluban, ahová pontosan nyolcvanévesen érkezett feleségnek. Sigmond Júliáról mesélni is öröm. Egy találkozás vele, az meg felér egy vitaminkúrával. Schäffer Erzsébet írása.
admin10 perc
Élettörténet: Gyöngyi, a virágkötő szirmokba szőtt karácsonya
Van Debrecenben egy csöndes utca, benne egy csöndes ház. Ott egész évben karácsony van. Szirmok és koszorúk, manók, parányi lények és kétszázhúsz angyal őrzi az Ünnepet s az Ünneppel a Titkot. Nem számoltam meg mind a kétszázhúsz angyalkát, de Sándorné Fehér Gyöngyi, a virágkötő közelről ismeri és számon tartja valamennyit. Schäffer Erzsébet írása.
Schäffer Erzsébet6 perc
Bejött egy madár érte…
Nincs két hete, hogy lakodalomban voltam. A vőlegény ördöngös muzsikus, hegedűje, furulyája ott az iszákjában. A sok vendég között összemosolyogtunk Csoóri Sándorral, az ifjabbikkal. Ő is zenész, táncházi mulatságok izgalmasan odaadó prímása, ma már az autentikus parasztzene hegedűtanára. Ott, az esküvői sokadalomban gondoltam az édesapjára, Csoóri Sándorra. Évek óta nem hallottam felőle, csak annyit, visszavonult, […]
Schäffer Erzsébet2 perc
Barátokat gyűjtök, meg pillanatokat… – Közeli Díner Tamással
Nem lepődtem meg azon az otthonos mozdulaton, ahogyan kitárta előttem a Lukács fürdő parkjába vezető vaskaput. S azon sem, hogy fotógalériáját este nyolckor is kinyitja. Bárkinek. De azon azért meghökkentem, hogy este a platánok árnyékából még egyre csak érkeztek a látogatók. Volt, aki fürdőköpenyben lépett át, egyenesen az uszodából. Schäffer Erzsébet interjúja.
Schäffer Erzsébet8 perc
Utazzunk együtt a Káli-medencéhez, ahol a kis csodák egymásba érnek!
Ormányos medve a Csobánc alatt. Gidák és Szedd magad-nárciszok. Bárányborda és kecskesajt. Mi a húsvéti menü a köveskáli Miakőben? Hatmillió éves ifj ú bazaltkúpok. Csönd egy kereszt alatt. Találka egy tarajos Tina Turnerrel. Sóhajos séták és nevetős tekerések. Egy bögre levendulaszörp. Húsvét. Remény. Feltámadás a Balaton-felvidéken. Schäffer Erzsébet írása.
Schäffer Erzsébet7 perc