Szegő András
Szegő András
újságíró
Prima Primissima díjas újságíró, publicista. Beceneve: az Interjúkirály. 1994 óta a Nők Lapja szerzője, publicisztikái, riportjai, interjúi hétről hétre olvashatók.
Büszkék voltak egymásra – Bródy János mesél édesapjáról, Bródy Andrásról
Az ismert zenész édesapja matematikus közgazdászként elismert professzor volt, ő formálta a fia zenei ízlését az első, ajándékba adott gitárral és hanglemezekkel. Az előadó számára példaértékű, hogy apja mindig kiállt a maga igazáért és a saját útját járja. A vele kapcsolatos emlékeit eleveníti fel. Szegő András interjúja.
Szegő András6 perc
Mindenből tanultam – Közeli Maurer Dóra képzőművésszel
A művész még inkább az érdeklődés középpontjába került, mióta a londoni Tate Modern Galériában állítják ki harmincöt alkotását egy éven keresztül, jövő júliusig. A modern magyar képzőművészet jeles képviselőjének tárlata egyértelmű áttörést jelent a nemzetközi piacon. A friss szellemiségű alkotóval Szegő András beszélgetett.
Szegő András8 perc
„Nincs más haza, csak az anyanyelv” – Közeli Grétsy Lászlóval
Anyanyelvünk egyik legelkötelezettebb őrizője és művelője. Azon ritka szaktekintélyek egyike, aki hajlandó volt kilépni dolgozószobája magányából, hogy a médián keresztül tanítson minket a szép és helyes magyar beszédre. Szegő András interjúja.
Szegő András5 perc
Többre vagyunk képesek – Interjú Polgár Judittal
Előfordul, hogy eleinte nem értjük egészen, mi felé sodor az élet, és miért. De ennek a sodrásnak olyan ereje van, annyira lelkesítő, és olyan szenvedély támad mögötte, ami elől nem lehet kitérni. Most egy olyan nőt mutatunk be, aki egy életen át hatalmas lelkesedéssel élt a szenvedélyének. Szegő András interjúja.
Szegő András7 perc
Az élet számít, nem az alkotás – Közeli Dr. Pataki Gergely plasztikai sebésszel és Dr. Csókay András idegsebésszel
„Az elmúlt száz év egyik legnagyobb magyar egészségügyi és humanitárius vállalkozása” – így említik a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztó műtétsorozatát a híradásokban. De kik azok, akik elvállalták és teljesítették a kihívást? Dr. Pataki Gergely és dr. Csókay András csaknem két évtizede hívta életre a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt: orvoscsapatukat 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására. Szegő András interjúja.
Szegő András7 perc
Iszonyatosan nagy bennem a szeretetvágy – Közeli Kovács Katival
Hét koncert egy héten, több mint tízezer elégedett rajongó – amíg ennyi embernek tud örömet szerezni, addig Kovács Kati biztos újra meg újra elő fogja adni a repertoárját, amit ugyanúgy énekel, mint akár négy-öt évtizeddel ezelőtt, a hangja nem fáradt el. Ahogy ő maga is csak olyankor, amikor nem méri fel jól, hogy mennyi hegymenetre képes, elvégre mégiscsak hetvenöt éves… Szegő András interjúja.
Szegő András8 perc
A harcos és a stratéga – Ifj. Dr. Béres József mesél édesapjáról, Id. Dr. Béres Józsefről
Manapság, különösen így ősszel, az influenzás időszak kezdetén szinte minden háztartásban találhatnánk legalább egy C-vitamint, amelyet az emblematikus név fémjelez. Hogy a cseppekről már ne is beszéljünk. Vagy inkább, mégis: beszéljünk róla… Szegő András interjúja.
Szegő András7 perc
A vakság elleni neurobiológus terápián dolgozik – Közeli Roska Botond neurobiológussal
Eredetileg zenésznek készült, csellózott. Egy kisebb baleset miatt azonban nem folytathatta tovább a gyakorlást, és ekkor az orvosi pálya mellett döntött, amit ma már kutatóként gyakorol. Svájcban, mintegy harminc kollégájával együtt azon dolgozik, hogy kidolgozzanak egy terápiát a vakság gyógyítására. Mint mondja, erre tette fel az életét. Szegő András interjúja.
Szegő András8 perc
Egy igazi love story – Sztárinterjú Vanessa Redgrave-vel és Franco Neróval
Két világsztár, Vanessa Redgrave és Franco Nero nemcsak a filmvásznon, de az életben is egy pár. Forgatáson ismerték meg egymást, tíz filmben játszottak együtt, és a kedvükért már szerepet is írtak, hogy legyen közös jelenetük. A házaspárral Szegő András beszélgetett a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.
Szegő András6 perc