dobray sarolta
„Cu-dar vi-lág, hadd, hogy él-jek én” – Riport az ároktői gyermekkórus főhadiszállásáról
Milyen itt élni? Jó – vágják rá a srácok. Bővebben? Nem jó. Sok ilyen falu van, mint Ároktő. Ahol semmi sincs, még egy ép hinta se a játszótéren. Ahol semmit sem lehet csinálni, csak lézengeni a semmiben. Van viszont valami Ároktőn, ami újabban szinte mindent jelent: a nemrég alakult ároktői kórus és a próbák, heti egyszer. Akkor egy órára a nagy szürkeség kicsit rózsaszínre vált. Dobray Sarolta riportja.
Dobray Sarolta10 perc
„Mamikám, úgy szeretlek…!” – Élet a középsúlyos értelmi fogyatékossággal élőkkel
Két nő – két anya. Két gyerek – középsúlyos értelmi fogyatékossággal élők. Egészen más anyagi körülmények, más lehetőségek, más küzdelmek. A lényeg, a fájdalom, a gyász mégis ugyanaz. És a kérdés is: mi lesz velük tizenhat éves koruk után, amikor vége az iskolakötelezettségnek? És mi lesz, amikor a szüleik már nem lesznek? Egyikük most elhatározta, maga épít egy nonprofit, bentlakásos otthont Gödöllőn. Tizenketten élhetnek majd ott a sokezer érintett közül. Dobray Sarolta riportja.
Dobray Sarolta10 perc
Egy nap a betegágy mellett – Demencia testközelből
Milyen lehet látni, ahogy az ismerős tekintetből eltűnik az a valaki, akit ismerünk? Mennyi ilyen történet, ilyen hétköznapi hős van, mint Ildikó! Három éve ápolja egyedül a kilencvenéves anyukáját. Demencia... „Időskori hanyatlás”. Fogy az erő, a testi-lelki, mindkettőben. Hát mit kéne tenni? Beadni valahová? Vagy végigkövetni az úton? Dobray Sarolta riportja.
Nők Lapja12 perc
„Igazi zenekar vagyunk” – Riport az ajkai Hangadók zenekarról
Van egy zenekar. Dübörög tőlük a tér. Csakhogy ennek a zenekarnak a tagjai mások, mint a többség. Értelmi és testi fogyatékossággal élők, akiknek százszor több energiát kell beletenniük abba, hogy akár egy akkordot, egy harmóniát megtanuljanak. De ők belerakják ezt az energiát. Boldogan, hálával, kérdések nélkül. Dobray Sarolta riportja.
Nők Lapja11 perc
Várakozásaink
Megkérdezte egyszer az én Janó barátom, a gyerek, mitől új az újév, mi kezdődik akkor, és mi ér véget. A felnőtt pedig lehajolt hozzá és ezt felelte (amolyan elnézően): hát a jövő kezdődik, kisfiam, egy új jövő, és véget ér az a jövő, ami tavaly ilyenkor elkezdődött. A gyerek meg csak nézett, és ezt kérdezte: […]
Dobray Sarolta3 perc