dobray sarolta
„Cu-dar vi-lág, hadd, hogy él-jek én” – Riport az ároktői gyermekkórus főhadiszállásáról
Milyen itt élni? Jó – vágják rá a srácok. Bővebben? Nem jó. Sok ilyen falu van, mint Ároktő. Ahol semmi sincs, még egy ép hinta se a játszótéren. Ahol semmit sem lehet csinálni, csak lézengeni a semmiben. Van viszont valami Ároktőn, ami újabban szinte mindent jelent: a nemrég alakult ároktői kórus és a próbák, heti egyszer. Akkor egy órára a nagy szürkeség kicsit rózsaszínre vált. Dobray Sarolta riportja.
„Mamikám, úgy szeretlek…!” – Élet a középsúlyos értelmi fogyatékossággal élőkkel
Két nő – két anya. Két gyerek – középsúlyos értelmi fogyatékossággal élők. Egészen más anyagi körülmények, más lehetőségek, más küzdelmek. A lényeg, a fájdalom, a gyász mégis ugyanaz. És a kérdés is: mi lesz velük tizenhat éves koruk után, amikor vége az iskolakötelezettségnek? És mi lesz, amikor a szüleik már nem lesznek? Egyikük most elhatározta, maga épít egy nonprofit, bentlakásos otthont Gödöllőn. Tizenketten élhetnek majd ott a sokezer érintett közül. Dobray Sarolta riportja.
Egy nap a betegágy mellett – Demencia testközelből
Milyen lehet látni, ahogy az ismerős tekintetből eltűnik az a valaki, akit ismerünk? Mennyi ilyen történet, ilyen hétköznapi hős van, mint Ildikó! Három éve ápolja egyedül a kilencvenéves anyukáját. Demencia... „Időskori hanyatlás”. Fogy az erő, a testi-lelki, mindkettőben. Hát mit kéne tenni? Beadni valahová? Vagy végigkövetni az úton? Dobray Sarolta riportja.