esélyegyenlőség
Egyre kevesebbek jutnak megfelelő oktatáshoz Magyarországon
Egy újabb európai uniós jelentés állapítja meg, hogy valami végletesen félresiklik a magyar oktatásban. A napokban közzétett dokumentum szinte minden kulcsterületen rögzíti, hogy a magyar diákok alulteljesítenek más tagországokban élő társaikhoz képest, s ennek súlyos következményei lesznek a jövőben. Az egyetlen dolog, aminek örülni lehet, hogy a kisgyerekkori fejlesztés területén kifejezetten jól állunk, ami azt jelenti, hogy hosszabb távon esetleg lehet remény.
Ónody-Molnár Dóra5 perc
A női zsenialitás mint deviancia
A nők világszerte alul vannak reprezentálva a reáltudományok területén, és az igazán rangos akadémiai pozíciókban. A kutatókat már régóta foglalkoztatja az, hogy ez a különbség hogyan és miért jön létre, egy friss vizsgálat újabb válaszokat ad a jelenség megértéséhez. Kiderült: részben a kimagasló intelligenciával kapcsolatos előítéletek állnak a háttérben. Zseni csak férfi lehet?
Ónody-Molnár Dóra6 perc
Karanténnal mélyülő hátrányok – Hogyan küzdhetnénk le őket?
Az esélyegyenlőségért folytatott küzdelem azzal a követeléssel indult, hogy a nők is tanulhassanak és dolgozhassanak. Azaz, ne csak a háztartással foglalkozzanak. A járvány azonban mindenkit bezárt a négy fal közé, ami hamar megmutatta, hogy melyik országokban javult érdemben a nők helyzete az utóbbi évtizedekben és melyekben nem. Brüsszel lépni akar a különbség megszüntetése érdekében. E közben a magyar parlament ma szavaz arról a kormánypárti javaslatról, amelyben elutasítják a családon belüli és nők elleni erőszak felszámolását célzó Isztambuli Egyezményt.
Ónody-Molnár Dóra9 perc
Segítség, osztályoznak! De vajon a diákot vagy a szülőt?
Lassan két hónapja folyik digitális munkarendben az oktatás a járvány miatt. Egy szülőtársam úgy fogalmazott, „év végén most minket fognak osztályozni a tanárok”, és nem csak a szorgalmunkat, hanem a tárgyi tudásunkat is, hiszen aki teheti, segít a gyerekének az iskolai feladatokban. És mit történik a szegénységben élő családokban, ahol erre nem adottak a feltételek? Összefoglalónk az elmúlt hetek tapasztalatairól.
Ónody-Molnár Dóra13 perc
Átírni a sorsokat – Interjú Tonté Barbarával, aki a roma lányok iskolai lemorzsolódása ellen küzd
Sok esetben prózai okokon múlik, hogy a hátrányos helyzetű roma családokban élő lányok lemorzsolódnak az oktatásból: ilyen, ha nincs egy pár cipő, amiben iskolába mehetnének, de az is, ha nekik kell fiatalabb testvéreiket gondozni, amíg a szülők dolgoznak. Tonté Barbara oktatási szakértőként azért küzd, hogy csökkenjen azoknak a lányoknak a száma, akik iskolaelhagyóvá válnak, és azért, hogy a cigányok is ugyanazt az oktatást kapják, mint a többség, ez által pedig maguk alakíthassák a jövőjüket – ahogyan ő is tette. Filákovity Radojka interjúja.
admin8 perc