grecsó krisztián
Grecsó Krisztián: Itt várlak
Csak a kötelességtudatot kellett kikapcsolni. A heveny munkakényszert. Én bárhogyan is élek, parasztember vagyok, úgyhogy nem ment könnyen a lazaság, még Hannának is nehezen sikerült elérnie nálam. De amint úrrá lettem a szorongásomon, hogy mennyi mindent muszáj lenne megcsinálnom, más lett a bölcsi nélküli világ. Azóta napközben nyaralunk. Hanna és én a Pest-szigeteken töltjük a […]
Grecsó Krisztián: A végletek embere
A gyakran átíródó emlékeimben, van azért néhány stabil, öreg pont. Mondjuk, hogy jófiú voltam. Engedelmes, szófogadó, jellegtelen gyerek, gombafejű és félős, mint akit éppen megijesztettek. Ez az általános benyomás, semmi véglet, sok engedelem. És ezt is meséli rólam az édesanyám, pedig, ha jobban utánagondolok, nem ilyen sovány volt a jellemem, de ami nem illik a […]
Grecsó Krisztián: Ugye tudod, hogy nem akartam?
Egész életemben reménytelenül késésben voltam, de amíg nem voltam apa, könnyedén úgy tettem, mintha ez nem zavarna. De mióta a lányom ideje a mértékegység, magamnak sem tudok hazudni. Mikor lett a gyerek ilyen felemásan „érett”? Mióta javít ki, hogy az nem haj a Leó fején, hanem sörény? Hogy nem ablak a kocsi szeme, hanem szélvédő? […]
Magunkról többet – Grecsó Krisztián író és öccse, Grecsó Zoltán táncművész
Reggel nyolc óra. Zoli, te máskor ilyenkor már táncolsz? Grecsó Zoltán: Nem, az e-mailjeimre válaszolok. Többnyire saját együttesem, a Willany Leó Improvizációs Táncszínház ügyeit intézem. Ezenkívül oktatok a táncművészeti egyetemen, innen éppen oda rohanok, és van egy műsorom az A38 Hajón, amelynek keretében mozgásművészeti szakemberekkel beszélgetek, ez a televízióban is látható. Különben meg a fellépéseimre […]
Grecsó Krisztián: Apa, menj innen
Mit lehet kezdeni a bűntudattal? Nincs olyan mérleg, mi megmérné a törődést, vagy becsületbíróság, mi ítéletet hozna szeretetügyben. Így aztán feloldozást sem remélhet a mezei szülő, legalábbis a saját lelkiismeretével szemben biztosan nem. A lélek furdalása meg múlt századi dolog, folyton kínoz. Hogy ezt a készülődést, felöltözést, például, lehetett volna okosabban, és ha Hanna harmadszorra […]
Grecsó Krisztián: Játszótéri anziksz
Az elgyötört arcainkon látszik. Ott vibrál az idegekben az alig uralt, épp csak ki nem robbanó feszültség. Az a tömény fáradtság, amit már nem lehet sehogyan se kipihenni. És még ki tudja, mennyi minden. A megalázottság, a bezártság, a szeretetlenség. Fogalmam sincs, hogy a járvány előtt is így volt-e, vagy a háború volt-e az utolsó […]
Grecsó Krisztián: Tartozik, követel
Gyerektelen felnőttként fogalmam sem volt, milyen sok bizonyosság van az életemben. Ha erőm engedte, hihettem benne, hétköznap dolgozni fogok, hétvégén eleresztem a gyeplőt, ha megbeszéltem egy barátommal, két hét múlva ott leszek, mérget vehetett rá, pontosan érkezem. Ezek az úri huncutságok eltűntek az életemből. Az átdolgozott, bölcsis hétköznap – seregnyi járványtól és vírustól csapzottan – […]
Grecsó Krisztián: Itt lakunk
Nagyapámnak volt egy álma. A kubikus családba született, gyerekkorában lesántult fiúcska pesti polgár szeretett volna lenni. Az álmoknak ez a természete: nem racionálisak, nem törődnek a tényekkel. Domos pesti lakos sem lett, nemhogy polgár, de egész életében álmodozva emlegette a fővárost, a körutat, ahol ő egyszer majd úgy sétál végig, hogy nem látszik rajta, faluról […]
Grecsó Krisztián: Az első vonatút
Az autókat már régen tudjuk. Hanna odavan a kocsikért, szereti a csinosan ívelt, kacsintós lámpákat, a szélesen vigyorgó féklámpasorokat meg a nagy orrú modelleket. Bár utóbbit meglehetősen szubjektíven ítéli meg, apa például – hiába van majd harminc éve jogosítványa – sose találja el, melyiké kampós, mert annyira szögletesen gondolkodik, hogy méretes autó: nagy nózi. De […]