hulej emese
Otthonról otthonba
Tegnap egy kétségbeesett férfi levelét olvastam az interneten, akit felhívtak a kórházból, hogy fekvőbeteg édesanyját azonnal vigye haza, mert a vírushelyzet miatt az adott részleget ki kell üríteni. A férfi dühös is volt, elkeseredett is, de leginkább nem akarta elhinni, hogy ez lehetséges. Édesanyja súlyos beteg, otthon nem tudják ellátni, leginkább azért, mert nincs meg […]
Hulej Emese3 perc
A győzelem mítosza
Talán ötödik osztályos lehettem, amikor a történelemfüzet elejére felírtuk, hogy „A történelem az élet tanítómestere”. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg megtapasztaltam, milyen igaz ez a cicerói mondás. Tegnap is eszembe jutott, amikor egy rádióműsorban a betelefonálók azon vitatkoztak, jó-e, ha a mai iskolások csak a győztes csatákat, a nagy diadalokat tanulják, és nem búsonganak a […]
Hulej Emese2 perc
Kiskapus bocsánatok
Gothár Péter bocsánatot kért. Talán egy fokkal jobban csinálta, mint annak idején Marton László, aki kiskapunál jóval nagyobb menekülő utat hagyott magának. A nemrég elhunyt rendező megfogalmazásából gyakorlatilag hiányzott a beismerés, ami nélkül bocsánatkérés nem létezik. Ebből következően megbocsátás sem. A frissen kiderült zaklatási ügyről egyelőre szinte semmit nem tudunk, de azt igen, hogy valaki […]
Hulej Emese2 perc
Szemétbe a józan ésszel?
Veszélyes kihívás terjed a magyar kamaszok között. Tavaly télen mutatták be azt a Sandra Bullock főszereplésével készült horrorfilmet, amely az ötletet adta. A Madarak a dobozban (Bird Box) című filmben – az öngyilkosság „vírusa” a látáson keresztül terjed, aki meg akar menekülni, be kell kötnie a szemét, és így jutni el biztonságosabb helyre. E fi […]
Hulej Emese3 perc
A veszély neve: társasház
Hatalmas mértékben nő a legalább kétlakásos társasházakra kiadott építési engedélyek száma. Mint kiderült, ezen a téren Európa dobogóján állunk, mégsem örülhetünk ennek a helyezésnek olyan felhőtlenül, mint például a magyar gyorskorcsolyázók sikereinek. A „társasházasodás” ugyanis sok kisváros, általában főváros környéki település képét, hétköznapjait, élhetőségét változtatja meg, és egyáltalán nem a javulás irányába. Megnő az autóforgalom, […]
Hulej Emese2 perc