interjú
„Kell egy csapat!” – Közeli Sándor Pállal
Miért szeretik a nézők ma is, sok év után a Régi idők fociját, a Ripacsokat és sorolhatnánk hosszan a hazai film egyik kiválóságának alkotásait? Mert a rendező megszólítja őket és az üzenetük örök érvényű: „Egyedül nem megy”, „Kell egy csapat!” – Erről beszélgettünk Sándor Pállal a Vándorszínészek című új filmjének utómunkálatai során. Vadas Zsuzsa interjúja.
admin6 perc
„Az embernek a gyermeke és a családja az életműve” – Interjú Szendi Gáborral és Szendi Nórával
Lelkes pszichológusként, a maga szelíd határozottságával Szendi Gábor rögtön faggatni, kérdezősködni kezd találkozásunkkor. Nóra, a lánya, külső megjelenésében és a színeiben is más, hangos, beszédes és karakteres, ránézésre nem mondanám, hogy hasonlítanak. A látszat azonban ezúttal is csal.
Nők Lapja4 perc
A hegedű és egy asszony rabja – Exkluzív interjú Ifj. Sánta Ferenccel
Van, akit a neve örökre ifjúvá tesz. Igaz ez a halk szavú, megfontolt, rendkívül nyugodt, világjárt úrra, ifjabb Sánta Ferencre is, aki túl a hetvenen is ezt a jelzőt hordja a neve előtt. A világhírű hegedűművész az otthonában belesüpped a hatalmas bőrfotelba, hátradől, elmosolyodik, és azt kérdezi: „Tud újat mondani az olvasónak egy ilyen idős művész, mint amilyen én vagyok?”
Árvai Magdolna6 perc
Barátokat gyűjtök, meg pillanatokat… – Közeli Díner Tamással
Nem lepődtem meg azon az otthonos mozdulaton, ahogyan kitárta előttem a Lukács fürdő parkjába vezető vaskaput. S azon sem, hogy fotógalériáját este nyolckor is kinyitja. Bárkinek. De azon azért meghökkentem, hogy este a platánok árnyékából még egyre csak érkeztek a látogatók. Volt, aki fürdőköpenyben lépett át, egyenesen az uszodából. Schäffer Erzsébet interjúja.
Schäffer Erzsébet8 perc
„Nem élek a nagydíj mágiájában” – Közeli Hajdu Szabolccsal
A Karlovy Vary Filmfesztivál az egyik legrangosabb filmes esemény, ami létezik ezen a glóbuszon. Itt nyerte el idén a legjobb filmnek járó Kristályglóbuszt Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknál című filmje, aminek tetejébe még a legjobb színészi teljesítményért járó díjat is átvehette.
Szegő András7 perc
„Eredetileg csak az érdekelt, hogyan működik az időjárás” – Közeli Véber Istvánnal
Építésznek készült, de mivel nem szerette a műszaki rajzot, meteorológus lett. A hangulatát nem befolyásolja az idő, amióta viszont az előrejelzés a szakmája, automatikusan az időjárásnak megfelelően öltözik.
Oravecz Éva Csilla6 perc
“Nagyon tudok szeretni” – Interjú Dér Henivel
Dér Henrietta a heves Kos jegyének a szülötte, aki hihetetlenül magas energiaszinttel rendelkezik, ezzel egyszerre váltja ki a környezetében élőkben a csodálatot és meglepettség érzését. Ennek a lendületnek köszönheti, hogy harmincéves korára sikeres énekesnő lett.
Nők Lapja2 perc
“Anyukámat tekintem őrzőangyalomnak” – Interjú Csonka Andrással
Csonka András a Bak jegyének szülötte, aki annak ellenére, hogy a realitások talaján áll, mégis azok közé tartozik, akiket érdekel az ezotéria. Akik hisznek abban, hogy sokkal több van annál, mint amit az öt érzékszervünkkel megtapasztalhatunk.
Nők Lapja2 perc