jegyzet
Mint egy civakodó házaspár
Gyerekkoromnak egyik erős élménye volt az, amit társasjátékozás közben átéltem. Szinte mindig megsajnáltam ugyanis vesztésre álló ellenfelemet. Az érzés annyira erős volt, hogy elkezdtem a másik javát nézni, és úgy mesterkedtem, hogy segítsek neki. Aztán fordult a kocka, és persze az ellenfelem vette át a vezető pozíciót. Nekem pedig kijózanító erővel kellett tudomásul vennem, hogy […]
Rist Lilla2 perc
Dobd el a régit!? Vedd meg az újat!? Ugyan már!
Az utóbbi évszázadban a józan gondolkodás helyett megrészegülten ugrottunk fejest a túlfogyasztás tengerébe, aminek következtében a műanyag flakonok az óceánokban landoltak, a veszélyes hulladékok pedig halmokban állnak a világban szétszórva. És akkor az ételpazarlás őrületes mértéke vagy a kiszáradófélben lévő tavak és olvadófélben lévő gleccserek, illetve sarkvidékek még nem is kerültek szóba. A saját lelki […]
Sors Rita2 perc
Mit tanultam Kathrine Switzertől?
Ha a nevét nem is, a róla készült fényképeket szinte mindenki ismeri. Húsz éves volt, amikor benevezett a bostoni maratonra, ahol akkoriban nem indulhattak nők, mondván nekik nem való a hosszú táv. Három kilométerrel a rajt után észrevette őt Jock Semple versenyigazgató, utánaszaladt, és megpróbálta kiráncigálni a futók közül, miközben azt ordibálta: „Takarodj a versenyemről, […]
Jónap Rita3 perc
Egy igaz ügy
A Forbes magazin összegyűjtötte az ötven legbefolyásosabb nőt a média, a kultúra, a közélet és az üzleti élet területéről, és egy kisvideóban néhányuktól megkérdezték, szerintük mi az igazi nőügy. Egy műgyűjtő arra hívta fel a figyelmet, hogy a képzőművészek évszázadokon át főleg férfiak voltak, a nők csak mostanában mutathatják meg, hogyan látják a világot. Valaki […]
Pór Attila2 perc
Bálnavadászok – amikor az internet gyilkol
„Miau. Sziasztok” – írta a robogó vonat előtti szelfijéhez Rina Palenkova, és másnap a vonat elé feküdt 2015-ben. A tizenhat éves orosz lány volt az első, akinek a halálát öngyilkosságra buzdító internetes csoportokkal hozták összefüggésbe. A leghírhedtebb az orosz Facebookról, a VK-ról induló Kék Bálna nevű „játék”, ahol a kellően depressziós és irányítható fiatalokat olyan […]
Pór Attila2 perc
Ötből három
Amikor építkezésbe fogtunk, egy barátunk figyelmeztetett bennünket, hogy bár mindenki gyorsan és olcsón szeretne egy jól megépített házat, készüljünk fel, hogy ebből a háromból csak kettő teljesülhet. Igaza volt. Azóta figyelem az ehhez hasonló, „mindent nem lehet egyszerre” meglátásokat. Persze akadnak köztük olyanok, amelyek kevésbé állják meg a helyüket, hiszen miért ne lehetne egy férfi […]
Jónap Rita2 perc
Így (ne) legyél sztár
„Légy a közösségi média sztárja, segítünk!” – hirdeti egy Los Angelesben, Nagy-Britanniában, Ausztráliában és Japánban induló új tábor. A program egy szociális munkásból lett vállalkozó agyszüleménye. A felhívás figyelemfelkeltő szlogenekkel csábít. „Hírnév, vagyon, üzlet, technika, befektetés.” A 10 napos kurzusra 15 és 21 év közötti fiatalokat várnak, akiknek minden vágya, hogy a közösségi média hangadóivá […]
Gősi Lilla2 perc
Mentsük meg a Földet!
Nem tudom, önök mit csináltak március 25-én este fél kilenc és fél tíz között, én éppen a barátaimmal vacsoráztam – alig tudtunk megmozdulni a végén –, miközben, bevallom, eszembe se jutott az éppen zajló WWF Föld Órája akció, amelynek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a világunkban zajló túlfogyasztásra. Azt se vettem észre, hogy […]
Koronczay Lilla2 perc
Fejünk fölött, fejünk fölé
Még mindig nem tudni biztosat afelől, felépül-e Budapest első felhőkarcolója a Kopaszi-gátra. A tervezett épület százhúsz méter magas lenne, csaknem harminc méterrel nyúlna az Országház és a Szent István-bazilika fölé. A Fővárosi Közgyűlés nemrég úgy változtatta meg településszerkezeti tervét és rendezési szabályzatát, hogy lehetségessé vált egy – vagy inkább az első… – felhőkarcoló megépülése Budapesten. […]
Hulej Emese2 perc
Fordulatok, fordulások…
Aznap március tizenegyedike volt, a zsidók az 5777. év Purim ünnepét ülték, és az Ószövetségből fölolvasták Eszter (9:28) könyvét. Náluk ez a nap a jókedvről, az örömről, az evésről, ivásról, a szegények megajándékozásáról szól. Emléknap, az év legvidámabbja, a zsidók csodálatos megmenekülésére. Történt ugyanis, hogy Perzsiában – Krisztus előtt a 6. században – Áchásvéros király […]
Árvai Magdolna3 perc