közeli
A szikevirtuóz – Interjú Dr. Bálint Andrással
A Szent Imre Kórházban dolgozik az a sebész, aki olykor hajnalban, máskor késő este is gyakran föltűnik a kórtermekben, a műtőben. Akadnak, akik megszállottnak, a lelkiismeretesség mintapéldájának tartják, de ő azt mondja, nincs ebben semmi különös, csupán teszi a dolgát.
admin2 perc
Kalandok a konyhán innen és túl – Interjú F. Nagy Angélával
Ha azt mondom, egy szakácsnőt kapott nászajándékba, mert nem tudott főzni – talán el sem hiszik. Pedig így van. Ha akkor azt jósolja valaki, hogy Angéla maga szakácskönyveket fog írni, melyekből kétmillió példány fogy el, s generációk konyhai bibliája lesz – a szemébe nevet. Schäffer Erzsébet interjúja.
admin10 perc
Valami csoda – Interjú Börcsök Enikővel
Csodálkozva néz szét, miközben jókedvűen lehuppan a Vörösmarty tér közepén lévő presszóterasz egyik székére. Jé, ilyen emberek is vannak, akik körülöttünk nyüzsögnek? Színház, súlyos betegség, eltökéltség, kitartás, az adni tudás boldogsága – Szegő András beszélgetett a színésznővel.
admin7 perc
„Olyan problémáim vannak, mint egy kamasznak” – Interjú Csonka Andrással
Alain de Botton francia filozófus szerint ahhoz, hogy valakiből híres ember legyen, elengedhetetlenül szükséges, hogy vagy az egyik, vagy mindkét szülője érzelmileg elérhetetlen legyen. Minél láthatatlanabb számára a szülő gyerekkorában, annál inkább vágyik később arra, hogy teljesítményével vívja ki mások szeretetét, s így igazolja a világ felé, hogy nem volt fölösleges megszületnie.
admin9 perc
A Városvédő – Interjú Ráday Mihállyal
Rejtélyes helyen találkozott Szegő András interjúalanyával, a történet úgy kezdődik, mint egy tizenkilencedik századi összeesküvés. De utána eljutunk a huszadikba, majd a jelenbe, mert Ráday Mihály még ma is úgy tekint Budapestre, mint egykor, Városvédő korában.
admin8 perc
A színház bűvöletében – Interjú Karinthy Mártonnal
A Karinthy Színházban éppen felújítás zajlik, s ahogy átvezet a romokon, miközben magyaráz, mi minden újul meg, óhatatlanul az a nyolcéves kissrác ötlik az ember eszébe, aki saját színházat csinált annak idején a szülei padlásán. Oravecz Éva Csilla interjúja.
admin8 perc