nők lapja ezotéria
Nincsenek véletlenek a Nők Lapja Ezotéria legújabb számában
Megérzések, családi karma, múlt, jelen és jövő, hihetetlen túlélések, a nevünkben rejlő mágikus erő, stressz, elutasítás, és még számos érdekes téma vár rátok az új Nők Lapja Ezotériában. Jó olvasást kívánunk hozzá!
Nők Lapja Ezotéria2 perc
Misztikus történetek: Az ismeretlen átka
„Tizenhét éves voltam, amikor osztálykirándulásra indultunk. Németországban. Münchenben jártunk, ahol megtekintettük a város nevezetességeit. Fáradtan ültünk le néhány osztálytársammal az egyik templom lépcsőjére, hogy megpihenjünk. Úgy gondoltam, megörökítem ezt a pillanatot, beállítottam a fényképezőgépet, és akkor láttam, hogy a barátaim mögött egy idősebb hölgy állt, aki mérgesen néz rám. Elkezdett káromkodni, és szólt, hogy hagyjam […]
Nők Lapja Ezotéria1 perc
Mel Gibson, egy rajongó hívő
Mel Gibson erősen megosztó egyéniség a filmszakmában. Közismert az agressziójáról, amit részben talán az imázsát kialakító filmeknek is köszönhet. Ugyanakkor erősen hívő ember, és erről számtalan alkotásában is számot adott. A régi korokban az elragadtatott, látomásos embereket Isten gyermekeinek, áldottaknak, misztikusoknak, látnokoknak tartották. Rosszabb esetben megszállottaknak, ördöngösöknek. A modern korban viszont előszeretettel sorolják be őket […]
Végh Nóra2 perc
Asztrobeszélgetés Janza Katával: „Nem hivalkodunk a szerelmünkkel!”
Janza Kata az Oroszlán jegyének szülötte. A jegy uralkodó bolygója a Nap, amelyen a születéskor mágneses viharörvények képződtek, aminek hatására jelentősen csökkent a Földön a hőmérséklet. Amikor Kata édesanyja bekerült a szülőszobába, akkor a hőmérő higanyszála 35 fokig kúszott, majd amikor Kata megszületett, már csak 19 fokot mutatott. Ez az erőteljes mágneses hatás, valamint a […]
Izing Klára3 perc
Reinkarnáció, alkimistanők és fantomvonatok a Nők Lapja Ezotéria legújabb számában
Galériánkra kattintva ízelítőt kaphattok a lap tartalmából: Kedves Olvasó! Az ezotéria úgy tartja, hogy a csodagyerekek általában híres emberek reinkarnációi. Jó példa erre Sarah Chang, aki már háromévesen különböző komolyzenei darabokat zongorázott. Négyévesen kapta meg az első hegedűjét, és nyolcesztendős volt, amikor Zubin Mehta karmester szólókoncertre hívta a New York-i Filharmonikusokhoz. Yehudi Menuhin – aki […]
Nők Lapja2 perc
Jövőlátók, szerelmi útmutatás és X-akták a Nők Lapja Ezotéria új számában
Természetfeletti jelenségek, suttogó kövek, telepatikus kommunikáció, felhőszobrászok, de mágikus ereklyék, sőt Amerika felfedezésének részletei is kibontakoznak legújabb lapszámunkban. Jó olvasást kívánunk hozzá!
Nők Lapja2 perc
Elmúlás és a múlt nagy rejtélyei a Nők Lapja Ezotéria új számában
Mi történik a lélekkel a halál pillanatában? És utána? Milyen rejtélyek várnak megfejtésre a múltból? Legenda vagy valóság Tutanhamon átka? Mi az igazság a Da Vinci-kódról? Mi vár ránk a Hold évében? Hogyan motiválhat egy kellemetlen helyzet? Ezekre, de további érdekes kérdésekre is választ kaphattok a Nők Lapja Ezotéria legújabb számában. A magazint november 13-tól keressétek az újságosoknál!
Nők Lapja2 perc