Nők Lapja interjú
Elmesélem az életet – Közeli Funtek Frigyessel
A nyolcvanas években lelkesen néztük hősszerelmes alakításait a Nemzetiben, mígnem egyszer csak eltűnt. Kiderült, hogy Franciaországban telepedett le a családjával. A kétezres években hallatott magáról újra, az idén februárban például a budapesti József Attila Színházban rendezte az Eldorádó című előadást. Harminckét távol töltött év után úgy döntött, hamarosan végleg hazatér Magyarországra. A művészt cannes-i otthonában hívtam fel Skype-on.
Koronczay Lilla7 perc
A nagy igazságokat kutatom – Címlapinterjú Szekeres Nórával
Gyerekkora óta ismerem a tévéből, mégis meglep az a ritka harmónia, ami sugárzik belőle. Optimista: bízik a természetben, és hisz az emberben. A háromgyerekes műsorvezetővel az alaszkai néni puskájáról, a Star Wars-szereplők traumáiról, és az igazi Szekeres Nóráról beszélgettünk.
Pór Attila9 perc
„Sütök, főzök, Bodrogizok” – Vass Angéla mesél párjáról, Bodrogi Gyuláról
Különös történet bontakozik ki Vass Angéla, az egykori modell szavaiból. Nehezen hihető, inspiráló történet, egy negyven éve tartó szerelemről, amelyben ő már kislányként hitt, és amely semmiképpen nem alakulhatott volna rosszul. Azt mondja, süt, főz, bodrogizik, minden álma teljesült. A szavai lelkesültek, amikor Gyusziról beszél, és olyan közvetlen, hogy magázódni sem lehet vele sokáig.
Rist Lilla7 perc
Aki nálam vidámabb, az cirkuszi bohóc lehet! – Közeli Oláh Ibolyával
Karcos énekhang és határozott jellem. Egy tehetségkutató-verseny felfedezettje, aki nemcsak dalairól, hanem karakteres véleményéről, szókimondásáról is ismert. Ezúttal a Presser Gáborral való közös munkáról, zenéről és a gyerekkorról beszélgettünk.
Oravecz Éva Csilla7 perc
Hiányzik a színház! – Címlapinterjú Udvaros Dorottyával
Mostanában könyv, fi lm kell, meg zene. Nézhetjük a neten a Ripacsokban, a Te rongyos életben, hallgathatjuk a dalait, legutóbbi, „Majdnem valaki” című lemezét. De láthatjuk televíziós sorozatokban, nagyjátékfilmekben, és szerepei várják a színházakban. A megunhatatlan, szerteágazóan tehetséges Udvaros Dorottyával Árvai Magdolna beszélgetett.
Árvai Magdolna7 perc