riport
A remény birodalmában jártunk: történet egy különleges rézfúvószenekarról
Egy napra elmentünk a remény birodalmába. Úgy indultunk, egy szál ruhában. Ki kellett dobnunk minden koloncunkat. A kételyeinket, az előítéletünket, a hitetlenségünket, a kishitűségünket, a gyanakvásainkat, a bizalmatlanságunkat és a többi sárba húzó, ócska condrát. Milyen könnyű volt nélkülük! Schäffer Erzsébet riportja.
Ahol meghallgatnak – Az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálatnál jártunk
„Lenyűgöz, hogy ebben a világban, ahol minden a pénzről és a sietségről szól, és Tinderen döntjük el, ki szimpatikus, és ki nem, néhány profi szakember hetente több órát tölt azzal, hogy másoknak segítsen” – mondta az a férfi , akinek a felesége lelki gondozó az Oázisban. Márpedig a főként önkéntesekből álló közösség ajtaja valóban nyitva áll mindenki előtt, aki elég bátor ahhoz, hogy segítséget kérjen. Pór Attila riportja.
Állati nyomozó – Egy nap a patkányirtóval
Elborzadunk, ha az otthonunk mellett patkányokat látunk, pedig lehet, hogy a vécén lehúzott ételmaradékokkal pont mi csalogattuk őket a környékre. Szerencsére néhányan azzal töltik a mindennapjaikat, hogy visszahódítsák a rágcsálóktól a csatornarendszert. Pór Attila riportja.
A kutya az új gyerek?
Egy közösségi oldal kutyás csoportjában három nap alatt háromezer lájkot kapott ez a bejegyzés: „Jobban szeretem a kutyámat, mint az embereket.” Elgondolkodtató, miért is posztol valaki ilyet, és mitől van elsöprő sikere. Mintha a házi kedvencek státuszában valami megváltozott volna. Mihalicz Csilla írása.
Honnan jön a karácsonyfa? A fenyőárusok birodalmában jártunk
Éveken át öntözik, permetezik, gondozzák a fát, hogy mi szenteste feldíszíthessük. Hetekig álldogálnak a hidegben, hogy kiszolgálják azokat, akik többméteres fenyőt keresnek, és meghallgassák azokat, akiknek egy ág is elég az ünnephez. A karácsony előtti találkozások főszereplője a fenyőárus. Pór Attila riportja.
Félszárnyú angyalok – A Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjában jártunk
Micsoda abszurdum! Hogy még ők itt a szerencsések. Rengeteg sorstársuk irigykedik rájuk, hogy ők bekerülhettek ide, a budapesti MEREKbe (Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja). Hogy nekik, sok súlyos mozgássérülttel ellentétben, nem egy szociális otthonban, egy idősek otthonában vagy az utcán kell várniuk a nem létező jövőt. Ők is annyi bajt, súlyt kaptak a nyakukba, amennyit a többség száz élet alatt sem, de köszönik, remekül vannak. Remekebbül, mint mi sokan. Dobray Sarolta riportja.
Ahol nehéz a szív – A Baptista Szeretetszolgálat gyerekhospice-házában, a Tábithában jártunk
Réka. Borostyán. Emike. A nevük egy-egy kőre festve állít emléket annak, hogy itt haltak meg a Baptista Szeretetszolgálat gyermekhospice-házában, a Tábithában. Fogalmazhatunk egyszerűen, mert ez az a hely, ahol a halál nem tabu, és nem is kudarc. Miközben a hangsúly mégis az életen van. Élhetővé tenni az utolsó napokat, ha egy beteg gyerek esetében gyógyításra már nincs lehetőség. Sok kő van itt, sok névvel, egy maroknyi jó ember vigyáz rájuk. Szigeti Hajni riportja.