riport
Advent a hajléktalanszállón
Fényes, fahéjillatú, reményekkel teli családok – adventi vásár jobbra. Fénytelen, illat- és remények nélküli magányosak – hajléktalanok balra. Hogyan is mondhatnánk nekik: „Boldog karácsonyt!”? Befér-e az advent a Máltai Szeretetszolgálat nappali melegedőjébe? Dobray Sarolta riportja.
Dobray Sarolta10 perc
Látogatóban az első autizmusbarát csokoládémanufaktúrában
Műhely. Egy integrált munkahely. Az első autizmusbarát csokoládémanufaktúra hazánkban. Társadalmi vállalkozás. A jövőben a hátrányos helyzetű emberek lehetősége. Egy kis ötlet, és annál több szívvel végzett munka, amellyel az alapító Dénesné Spitzer Éva és Dénes Ákos eredetileg autista kisfiuknak, Beninek akartak segíteni.
Gősi Lilla8 perc
A falu, ami hagyományőrzésből csillagos ötöst érdemel
Felpéc. Hófehér falu a Bakonyalján. Első ránézésre olyan, mint a többi halott kistelepülés, ám ha közelebb érünk, kiderül, hogy a szíve még dobog. A tájházból citeraszó hallatszik, a kemencében tűz pattog, az udvaron folyik a káposztasavanyítás. Az idősek nem akarják megadni magukat. Vasmarokkal őrzik a hagyományaikat, mi több, a környékbeli gyerekeknek is átadják.
Koronczay Lilla8 perc
Gondosság szeretetben, méltósággal – Hétköznapok az idősotthonban
Mire ez a riport megjelenik, készülünk az első adventi gyertyagyújtásra. A békásmegyeri evangélikus szeretetházban is gondoskodtak arról, hogy az idősek adventi koszorúk mellett készülhessenek az ünnepre. Mert mindig van mit várni... Hulej Emese riportja.
Hulej Emese7 perc
Házhoz jönnek a vidék ízei – Egy fenntartható kisvállalkozás mindennapjai
Egészséges, finom, magyar és még trendi is. Egyre többen keresik és fogyasztják a helyi ízeket a tartósítókkal, adalékanyagokkal uniformizált élelmiszerszemét helyett, így támogatja egymást a város és a vidék. Egy olyan kisvállalkozást mutatunk be, amilyenből jó lenne még több. Sokkal több. Hulej Emese riportja.
Hulej Emese7 perc
A valódi szépség belülről fakad! A Pure Fashion mozgalom nemcsak ezt vallja, be is bizonyítja
Egy mozgalom, ahol csendesen, de mély meggyőződéssel nemet intenek a kihívó, harsány, kompenzáló és felszínes női mintáknak. Ahol a legmélyebb emberi vágyakra koncentrálnak, a belülről fakadó szépséget keresik, örök mintákat követnek. Ilyen útravalót adnak kamaszlányoknak.
Hulej Emese7 perc
Suhanj! Fitness – Szerethető világ az edzőteremben
Első ránézésre olyan, mintha egy hagyományos fitneszteremben volnánk, szól a zene, néhányan futógépeken dolgoznak, mások súlyokat emelgetnek. Edzők járkálnak fel s alá, az előtérben is jönnek-mennek néhányan. De aztán feltűnik egy-két kerekesszék.
Rist Lilla7 perc