utazás
A nyaralás művészete, avagy Barbados újratöltve
Életünket a boldogság utáni vágy mozgatja, márpedig kevés elfoglaltság árul el többet arról, hogy szerintünk mi tesz minket boldoggá, mint a nyaralásunk. Hat év után én azzal a céllal tértem vissza Barbadosra, hogy helyrehozzam mindazokat a hibákat, amiket az első ottani utamon elkövettem.
Nők Lapja3 perc
5 érv az utazás mellett, ami nemcsak jó, de fontos is
Bár az utazás már korántsem jelent akkora kihívást, mint mondjuk 50 évvel ezelőtt, mégis sokan hajlamosak azt egyfajta lehetetlen vállalkozásnak tekinteni. Pedig utazni jó, még akkor is, ha nem beszélünk nyelveket, ugyanis rengeteget tanulhatunk a világról.
Nők Lapja2 perc
Idegenben idegenként? A kulturális sokk és ami mögötte van
Van, ahol már régóta ismerik a kulturális sokk állapotát, amikor idegen, távoli országokba utaztak, vagy ott dolgoztak. Minket sokáig távol tartottak e lehetőségektől, ám az utóbbi évtizedekben szabadon utazhatunk, és rengetegen vállalnak munkát külföldön. Így mi is átélhetjük a csodálkozásból, elragadtatásból, elutasításból, bizonytalanságból és jó esetben elfogadásból szőtt különös állapotot. V. Kulcsár Ildikó írása.
Nők Lapja9 perc
Az élet esszenciája
„Szeresd ezt a lányt… de azért a többi nőt is!” – kacsintott cinkos vigyorral a mellettem ülő páromra 71 éves vendéglátónk. Ha hinnék a véletlenben, azt mondanám, az ő játéka sodort minket össze Miroljubbal és feleségével nyaralásunk alatt. A szerbiai Tara Nemzeti Parkban kalandozva ugyanis épp egy kilátót kerestünk, amikor a fránya GPS-nek játszhatnékja támadt, […]
Nők Lapja3 perc
Hangolódj ránk! Egyedül utazó nők, őssejtterápia és befőzésmelléklet az új Nők Lapjában
Hol tart az őssejtterápia? Miért jó egyedül utazni? Milyen a jó férj? És a boldog házasság? Minden kérdésre választ kaptok a Nők Lapja e heti lapszámában, amiben nosztalgikus írásokból sem lesz hiány.
admin1 perc
Mivel közlekedünk a jövőben? Videós összeállításunkból kiderül!
„Utak… Ahová mi megyünk ott nincs szükség utakra!” – hangzott el a kultikussá vált mondat a Vissza a jövőbe című filmben, és való igaz, 10-20-50 év múlva a közlekedés talán tényleg ott tart majd, hogy nem lesz szükségünk a betonfolyókra. Legalábbis nem annyira, mint most.
Nők Lapja4 perc