Hányszor fordul elő, hogy reggel a boltban valaki rálép a lábunkra, vagy egy siető sofőr elénk vág az autójával a dugóban, esetleg modortalanul ránk morog valamelyik munkatársunk az irodában, és nekünk ettől egész napra (de legalábbis néhány órára biztosan) felforr az agyvizünk. Ilyenkor hiába történik ezer más pozitív dolog, pufogva dagonyázunk tovább a harag mocsarában, és belül úgy érezzük, mindjárt felrobbanunk az idegtől – végeredményben pedig meglehet, hogy dühünket azokon vezetjük le, akiket a legjobban szeretünk.
De hogy jönnek ehhez a muslicák? Bár ezeknek az apró (sokakat bosszantó) rovaroknak nincs okuk a csúcsforgalom miatti aggodalmaskodásra, bizony hozzánk hasonlóan ők is átélnek olyan helyzeteket, melyeknek során tartósan agresszívvá válnak – esetükben azonban mindez a túlélési mechanizmus egyik megnyilvánulása. A virginiai Janelia és a Kaliforniai Technológiai Intézet kutatói nemrég azon idegsejteket kutatták, melyek ezért a viselkedési formáért lehetnek felelősek – és meglehetősen érdekes eredményre jutottak.
Mérges muslicák és dühös emberek nem különböznek
Mindenekelőtt fontos tudni, hogy a nőstény muslicák esetében milyen módon szolgálja a haragtartás a túlélést. Nos úgy, hogy tartós agresszivitásuk végeredményben arra készteti őket, hogy fejbe kólintsák és fellökdössék női muslicatársaikat, hogy azok az általuk kinézett ideális peterakó területtől (például egy finom banán héja, félbevágott ízletes gyümölcsök, kissé túlérett zöldségek szabadon hagyott felülete) távol maradjanak. Tehát azzal, hogy viszonylag hosszú időre felpaprikázzák magukat, sikeresen kisajátítják a szaporodásra legalkalmasabb helyszíneket (muszáj nekik, hiszen ezeknek kapacitása általában véges) – és ezáltal biztosítják, hogy az ő utódjaik cseperedhessenek fel a legmenőbb környéken.
Az említett új tanulmányban a kutatók arról számoltak be, sikerült rájönniük, mely sejttípusok járulnak hozzá a nőstény muslicák tartósan agresszív állapotához, és arra is felfigyeltek, hogy
néhány, agresszióval kapcsolatba hozható sejt akár 10 percen át is képes dühben tartani a begurult rovarokat.
Ezen kívül azt is megállapították, hogy ezt a tartós állapotot nem kizárólag az agresszióval összefüggésbe hozható sejtek közötti kapcsolat idézi elő – jóllehet korábban ezt gondolták. Az új kutatás azt sugallja, hogy a dologban olyan egyéb tényezők is szerepet játszanak, mint a neuronális aktivitást befolyásoló neuromodulátorok, az agresszióval kapcsolatos sejtekhez kapcsolódó más neuronok és a muslica agyának további áramkörei.
Kapcsolódó
Ezért félünk annyira a rovaroktól
Emiatt most a tudósoknak egy olyan új modellt kell kidolgozniuk a tartós viselkedés megfejtésére, amely az említett egyéb tényezőket is figyelembe veszi. „Mindez azért nagyon jelentős a tudományterületünk számára, mert eddig a rekurrens kapcsolatokat gondoltuk a tartós állapotok kulcsának, de most már ez kevésbé tűnik egyértelműnek” – magyarázta Katie Schretter, a kutatás vezetője.
De ebből hogyan érthetjük meg jobban az emberi viselkedést?
Az agresszióhoz hasonló tartós belső állapotok jobb megértése segíthet a kutatóknak alaposabban feltárni, hogyan hoz az agy (legyen az akár egy muslicáé, akár a mindig ideges szomszédasszonyunké) döntéseket – például azt illetően, hogy egy adott helyzetben zabos maradjon-e vagy inkább továbblépjen a bosszúságán –, valamint az ezekben a döntésekben részt vevő egyes áramkörökről is sok mindent elárulhat.
Az agresszió mögött meghúzódó mechanizmusok vizsgálata továbbá segíthet a tudósoknak abban is, hogy jobban megértsék az emberi viselkedést, beleértve a neurodegeneratív vagy pszichiátriai betegségekkel párhuzamosan előforduló agresszivitást.
„Társadalmunk számára fontos, hogy csökkenteni tudjuk az agressziót, és rájöjjünk, hogyan lehet megfékezni a tartóssá válását. Az, ha rájövünk, hogyan működik az ebben részt vevő áramkör, segíthet kitalálni, hogyan csökkenthetnénk működését” – osztotta meg Schretter.
Fotó: Getty Images
Összességében tehát a tartósan agresszív állapotot a kutatók által eredetileg feltételezettől eltérő működés tarthatja fenn, Schretter szerint pedig a tudomány számára a következő lépés abban áll, hogy a tartós agresszió magyarázatára szolgáló egyéb modelleket kivizsgálja.
Bár erről a tanulmány már nem szól, mindez a gyakorlatban például azt is jelentheti, hogy a tudósok a jövőben újfajta gyógyszereket alkothatnak meg a tartósan agresszív viselkedés megfékezésére.
Nemcsak személyesen, hanem az interneten is egyre agresszívabbak vagyunk egymással, de erre is van magyarázat. Kattints ide, hogy megtudd a választ!
Kiemelt kép: Getty Images
