- Ilyen volt Vekerdy Tamás magánemberként.
- Schäffer Erzsébet emlékezik Vekerdy Tamásra.
- 10 dolog, amit Vekerdy Tamástól tanultunk.
Személyesen nem ismerhettem őt, Vekerdy Tamás viszont már jóval születésem előtt hatással volt életem alakulására. Mind édesanyám, mind az ő édesanyja rendszeresen olvasták ugyanis írásait, az azokban megfogalmazott tanácsokat pedig mindketten igyekeztek átfordítani gyakorlatba – egész családunk jólléte érdekében.
Gyerekként rengetegszer aludtam el annak neszére, hogy anyukám a szomszéd szobában az éjjeli lámpa fényénél a Nők Lapját lapozgatja. Néha én is bele-belenéztem, később már olvasgattam is. Úgy nőttem fel, hogy Vekerdy Tamás neve sosem volt idegen számomra. „Hiszen már Vekerdy is megírta, hogy”, „Vekerdy óta tudjuk, hogy” – ha csak egy-egy forintot kaptam volna minden alkalommal, mikor anyám így kezdte a mondandóját…
Aztán 2020 márciusában magam is a Nők Lapja dolgozója lettem – fél évvel Vekerdy Tamás elhunyta után. Pont elkerültük egymást. Pedig mennyire érdekelt, milyen is lehetett ő civilben! Vajon magánemberként is áradt a lényéből az az elfogadó és gondoskodó szeretet, amit az írásai tükröztek? Közvetlen és társaságkedvelő volt, vagy inkább magába zárkózva merengett naphosszat? És vajon ő is így izgult, mikor idekerült, mint én?
Ilyen volt Vekerdy Tamás magánemberként
Bár ezeket a kérdéseket már soha nem tehetem fel neki, egy másik nagy ikonomnál, Schäffer Erzsébetnél puhatolózhatok. Ő igazán jól ismerte – munkatársként és magánemberként egyaránt –, az egész szerkesztőségből talán a legjobban.
„Negyvenöt éve ismerem – emlékezett vissza néhány éve Schäffer Erzsébet. – Azóta meghatározó számomra minden, amit a gyerekről tud. És nem csak a gyerekről. Az ókorról, a színházról, a Kelet kultúrájáról, Arany Jánosról, a Nibelung énekről… Leült és mondta. Fejből. Pontosan idézve, sziporkázó humorral, azzal a sajátos vekerdys hanghordozással, amit úgy szerettem. Mondta és hallgattuk, megunhatatlanul.
1974-ben, amikor odakerültem, a Gyermekünk című folyóiratot egy lakásból átalakított szerkesztőségben írtuk, szerkesztettük és raktuk össze. Ide lépett be egyszer egy kortalan, melegbarna szemű férfi. Bemutatkoztunk. Vekerdy Tamás. Mint kiderült, itt, a kezdetben Török Sándor vezette lapnál volt először kézbesítő, utána félállású, majd teljes státusban foglalkoztatott riporter. Innen vitt az útja a pszichológiára.
Már akkor, ott, az a jóérzés fogott el, hogy rám ilyen figyelemmel, ennyi érdeklődéssel még nem tekintett senki.
És onnantól bármikor beszélgettünk gyerekekről, életről, a világ folyásáról – ezt éreztem. Nem volt más dolgom, mint hallgatni, élvezni és magamba szívni a történetet, benne a sztorikkal kevert elképesztő ismeretanyagot, olvasottságot, műveltséget. Azt a sajátos gondolatmenetet, ami jellemző rá. Számtalan mellékszálat sző, időben messze előre-, majd hátraugrik, egyetlen történetből tucatnyi lesz, s bármelyiket jó lenne, ha folytatná.”
Némelyiket valóban folytatta, néha az újság lapjain – egy egész ország örömére. Azt hiszem, mindezt egybevetve a kérdésemre választ kaptam: bizony tényleg olyan volt, amilyennek az írásai mutatták. Érdeklődő, nagy tudású, melegszívű.
10 dolog, amit Vekerdy Tamástól tanultunk
Természetesen napestig sorolhatnánk, Vekerdy Tamás mi mindenre nyitotta fel szülők, pedagógusok (és gyerekek) több generációjának szemét. Most mégis megpróbáljuk összefoglalni, mi az a 10 dolog, amit szerintünk a leginkább próbált fejünkbe vésni a Nők Lapjánál eltöltött 28 éve alatt.
1. Kérdezni nemcsak, hogy nem ciki, de nagyon is szükséges
Vekerdy Tamás kérdezz-felelek formára épülő rovata kimondatlanul is azt erősítette olvasóiban, hogy kérdéseket feltenni, érdeklődőnek és kíváncsinak maradni, valamint néha megkérdőjelezni saját (szülői) ösztöneinket is, nem a gyengeség jele, sőt. Vekerdyhez minden héten levelek százai érkeztek, melyek közül egyre nyilvánosan (a következő lapszámban), néhányra (azokra, melyeken a feladó címe is szerepelt) privátban válaszolt.
1979, MTV stúdió, középen Vekerdy Tamás gyermekpszichológus. (Fotó forrása: Fortepan / Rádió és Televízió Újság)
Tevékenységével több ezer családnak is segíthetett közvetlenül, közvetve és temérdek beszélgetésnek és eszmecserének szolgáltatott apropót hetente megjelenő írásaival.
2. A gyerek nem hülye
Vekerdy Tamás egyik legfontosabb alaptétele az volt, hogy a gyerek (néhányak vélekedésével ellentétesen) nem hülye, sőt, makulátlan intuíciói okán sokszor élesebb is a körülötte élő felnőtteknél. Közvetlenül halála előtt, legutolsó Nők Lapja-írásában szintén ezt a gondolatot hangsúlyozta.
3. Ha egy gyerek „problémás”, az valójában a család „betegségének” tünete
Rengetegszer hívta fel figyelmünket (válogatott módokon) Vekerdy Tamás arra, hogy amennyiben egy gyerek „problémás”, az valójában sosem maga a gond, hanem a család egy mélyebben gyökerező, a szem elől rejtettebb „betegségének” tünete.
4. A gyerek a szülő tükre – és fordítva
Vekerdy Tamás előző gondolatát továbbfűzve: a gyerek tükröt állít a körülötte élőknek a már említett éles intuícióinak, szavakban esetleg még nehezen megfogalmazható meglátásainak, tapasztalatainak tolmácsolásával. „Kódolt üzeneteit” pedig a felnőtteknek kell dekódolniuk, értelmezniük és reagálniuk rájuk – mindig legalábbis türelemmel, jobb esetben megértéssel.
5. Egy gyerek legfontosabb „munkája” a játék
Összeszámolni sem lehetne, hány írásában hangsúlyozta Vekerdy Tamás, hogy egy gyerek legfontosabb „fejlesztő tevékenysége”, „feladata” ha tetszik, a játék és a világ játékon keresztül történő megismerése. Épp ezért kellene minél többet játszani hagyni őket, később, tinédzserkorukban pedig álmodozni, „feküdni az ágy tetején”…
6. Az iskolai osztályzatoknak nem érdemes „hinni”
Vekerdy Tamás rovatában az a kérdés is rendre előkerült, hogy a jelenlegi iskolai rendszer vajon képes-e felkészíteni a később felnőttekké cseperedő gyerekeket az életben valóban előforduló kihívásokra. Néhány üdítő kivételt leszámítva a pszichológus gyakran arra jutott, hogy a jelenlegi iskolarendszer főleg a gyerekek memóriás képességeit (azok közül is inkább a rövidtávút) edzi, míg az érzelmi intelligencia fontosságát, valamint a történések közötti ok-okozati összefüggéseket csak ritkán fejtegeti – és ez baj.
7. Természetes, sőt jó dolog, ha a tinédzser függetlenedik szüleitől
Sok szülő számára a gyereknevelés legnehezebb időszaka az, mikor az addig mindig csillogó szemű, szeretettől túlcsorduló, angyali kisgyermeke egyszer csak engedetlen, durva és dacos kisfelnőtté válik. A serdülőkor és a tinédzserkor a fekete öves szülőknek is gyakran feladja a leckét lélekben, ilyenkor ugyanis elég teret kell biztosítaniuk gyermekeiknek önmaguk mélyebb megismerésére – ehhez a folyamathoz azonban néha tévutakat is bejárnak a fiatalok.
Kapcsolódó
1992: Idegesít a gyerekem!
Vekerdy Tamás szerint, bár (főleg ezekben az időkben) ijesztő lehet kicsit engedni a gyeplő szorításából, érdemes hagyni gyerekeinknek, hogy megéljék függetlenedési törekvéseiket. Fontos azonban, hogy közben mindig biztosítsuk őket feltétel nélküli szeretetünkről, afelől, hogy elfogadjuk őket, és, ami talán a legfontosabb: hogy bármi történik, számíthatnak ránk.
8. Kütyük helyett beszélgetés, kirándulás, olvasás
Vekerdy Tamás már a kilencvenes években is rendszeresen (és erélyesen) óva intette a szülőket a kütyük használatától, kifejezetten a gyerekek „lekötésére” való alkalmazásuktól. Napjaink technológiai diktatúrájában mindennél fontosabb, hogy emlékezzünk erre.
Ahogyan azt a szakember újra és újra elmagyarázta olvasóinak: nagyon káros, ha gyerekeik a tévé előtt próbálnak „kikapcsolódni”. A tévé (és minden más technológiai eszköz) ugyanis csak látszólag nyugtatja meg őket: valójában csak tetézi a gyerekeket napközben ért, feldolgozatlanul maradt impulzusokat. Végeredményben tehát épp, hogy a vágyottal ellentétes hatást vált ki a kütyük használata – nem úgy, mint a beszélgetés, a kirándulás, az olvasás, a játék, melynek során a kicsik újraélhetik, fejtegethetik, átgondolhatják az őket napközben ért hatásokat.
9. A nyugalom, a biztonság, a kiszámíthatóság mindennél többet ér
Vekerdy Tamás nem ritkán hangoztatta azt is, hogy egy gyermek megfelelő lelki és szellemi fejlődése szempontjából a legfontosabb, hogy biztonságos környezetben nőjön fel. Gyakran felmerülő kérdés volt rovatában például, hogy szabad-e a nyárra a (lelkes és gondoskodó, érzelmileg stabil) nagyszülőkhöz „paterolni” a gyerekeket. Azaz hogy nem gond-e, ha egy gyerek nem az (állandóan dolgozó szülők egyébként üres) otthonában, megszokott környezetében tölti el a szünet heteit, hónapjait.
Vekerdy úgy tartotta, jobb, ha a vele érdemben foglalkozni tudó nagyszülőkkel tölti a nyári szünet egy gyerek, mintha otthon, egyedül (esetleg kütyük társaságában) várná szülei hazaérkezését minden nap.
10. Boldog szülőnek lehet csak boldog gyereke
Bár kritikusai szerint Vekerdy Tamás filozófiája túlságosan is gyermekközpontú, azért nem kellett szemfülesnek lenni ahhoz, hogy az ember lássa: mindennek kiindulópontja a szülők felé fordulás (a felnőttektől beérkező levelekre való válaszadás) és a nekik történő segítségnyújtás adta az alapját a pszichológus tevékenységének.
De a szakember nem ritkán minden köntörfalazás nélkül kijelentette, hogy egy szülőnek mindenekelőtt saját maga boldogulása kell, hogy a legfontosabb legyen, valamint elsősorban a saját igényeinek megfelelő életet kell kialakítania. Gyerekének is csak így adhatja meg azokat a szilárd érzelmi alapokat, melyekre a kicsi biztonsággal építheti saját világát.
Itt olvashatod Vekerdy Tamás eredeti írásait a Nők Lapja archívumából.
Kiemelt kép: Garai Edit/Nők Lapja
