Az alkoholfogyasztás a világ csaknem minden pontján a közösségi kultúra része, és milliók tudják ezt a tudatmódosító szert úgy használni, hogy ők irányítanak. De azoknak a száma is jelentős (itthon is több százezer ilyen ember van), akiknek sokkal összetettebb és egyenlőtlenebb a viszonyuk az itallal, és akik betegsége nemcsak a saját, de a környezetük életét is tönkreteszi. Az alkoholizmus Magyarországon a legszélesebb társadalmi rétegeket érintő, hosszú ideje fennálló probléma, amiről nem lehet eleget beszélni, és amiről leszokni igen nehéz feladat.

Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánssal ez alkalommal a függő ember környezetéről, családi és partnerkapcsolatáról kezdtünk beszélgetni, a témát a továbbiakban még folytatjuk. 

Az, hogy Magyarországon többszázezres tömeg küzd alkoholproblémával, már többször előkerült a beszélgetéseink során, viszont fontos lenne azt is tudni, hogy hozzátartozóként hány főt érint itthon ez a probléma.
Nem túlzás azt állítani, hogy az alkoholizmus a fél ország gondja: gyakorlatilag nem tudunk olyan magyar családot mondani, amelyik valamilyen módon ne lenne érintett. Ha csak azt nézzük, hogy az adatok szerint körülbelül 800 ezer alkoholista él itthon, és egy alkoholistának vannak szülei, testvérei, gyerekei, barátai, rögtön látszik, hogy egy-egy alkoholfüggő élet sok más ember mindennapjait érinti, veszélyezteti, vagy betegíti meg. És akkor még csak az alkoholistákról beszélünk, a rengeteg viselkedési függő, drogfüggő, gyógyszerfüggő, játékfüggőről még nem is esett szó…

Egy alkoholista szülőjének vagy gyerekének lenni nem választás kérdése, viszont egy korábbi írásodban olvastam, hogy egy aktív alkoholista vagy drogos mellett az esetek többségében ott egy társfüggő partner is. Ez mit jelent pontosan?
Sok olyan alkoholista van, akinek soha nem lesz normális párkapcsolata, és sok alkoholista – főleg az élete vége felé – elveszti a partnereit, és elmagányosodik. De ezzel együtt tény, hogy akik tűzön-vízen át kitartanak az alkoholista mellett, azok általában éppen annyira betegek, mint az illető, csak másképpen. Ők társfüggők. Ők úgy vesznek részt ebben a játékban, hogy nemcsak, hogy együtt maradnak az alkoholista társsal, de sokszor egész életüket arra teszik fel, hogy meg akarják változtatni vagy menteni őt, akár a saját szükségleteiket messzemenőkig megtagadva.

Mit nyerhetnek ők ettől?
Azt, hogy amíg mással, a másik problémáival foglalkoznak, addig se kényszerülnek arra, hogy szembenézzenek magukkal és a saját nehézségeikkel, mert

van valaki, akivel a szembenézés helyett foglalkozni lehet.

Úgy is mondhatnánk, hogy egy alkoholista mellett társfüggőként élő ember „szere” maga a szerhasználó. A szer pedig egy függőnek minden esetben elsődleges lesz minden máshoz, a saját valódi szükségleteihez képest is.

Hogyan alakulhat ki egy olyan viszony, amiben valaki ezt az áldozatszerepet választja?
Ha egy alkoholista mellett tartósan kitart a párja, az általában nem véletlen. Akik az aktív alkoholizáló pár mellett a végletekig, mindent felülírva ott maradnak, azok ugyanúgy betegek, és általában maguk is valamilyen diszfunkcionális, többnyire alkoholista vagy egyéb rendellenesen működő családból jönnek. Ők sokszor ugyanazt nem kapták meg, amit az alkoholista is nélkülöz: eszközöket, amikkel a nehézségeket kezelni lehet, olyan szeretet, amire vágytak volna, intimitást, példát arra, hogy milyen egy normális párkapcsolat. Ha valaki egy ilyen közegben nő fel, akkor amikor felnőttként hasonló helyzetbe kerül, gondolhatja azt, hogy ez a normális, hiszen nincsen előzetes tudása arról, hogy ez nem így jó. Ha valaki például azt látta otthon, hogy az egyik szülője végigitta az életét, a saját szükségleteit, a függőségét maximálisan a társa és a család hogyléte elé helyezte, míg a másik ezt viselkedésével kiszolgálta, akkor ez tanult mintázat lesz, és valószínű, hogy ők is hasonlóan fognak működni a későbbi kapcsolataikban. Olyan partnereket választanak maguknak, ahol megkapják ezt a nagyon vacak, de legalább ismerős érzést.

Bajzáth Sándor, saját fotó

Mennyire tudatos ez?
Semennyire. A hozzátartozókkal folytatott konzultációk során az szokott kiderülni, „az elején még minden rendben volt”, a hozzátartozó „sosem gondolta volna”, hogy a másik iszik. Esetleg „ivott, de nem annyit”. Valahogy mégis olyanokat választanak az alkoholista családból jövők, akinél előbb-utóbb beüt a krach. Finoman bújik ki a szög a zsákból, sokszor egyszerűen úgy ragadnak bele a helyzetbe, hogy észrevehetetlenül bontakozik ki a függőség és az is, hogy a függő társa is szép lassan, fokozatosan adja fel a hadállásait, határait, miközben egyre romlik a helyzete.

A külvilágnak is csak lassan esik le, hogy mi a helyzet?
Többnyire igen. Sokszor fordul elő, hogy az alkoholbeteg fél nem olyan „látványosan” iszik, nem jár kocsmába, nem agresszív, jól szituált, és ilyenkor akár még a család közeli barátai se hiszik el, nem tudják elképzelni, hogy otthon baj van. Lehet, hogy az alkoholista a társaságban sziporkázik, kifejezetten kellemes, szórakoztató, szerethető ember, mindeközben a háttérben a másik fél lépésről lépésre teljesen feladja saját magát, az álmait, és egy idő után képtelen lesz arra, hogy kilépjen az adott helyzetből. Az alkoholista partner pedig nem nyújt segédkezet ahhoz, hogy könnyen leválhasson a másik, amikor romlik a helyzet. Sőt inkább fizikailag vagy érzelmileg kezdi terrorizálni.

Az érzelmi terrornak milyen módjai vannak?
Gyakori a gázlángolás és minden olyan manipulációs technika, ami arra megy ki, hogy a másik azt érezze, nem elég jó és ő a felelős. Ilyenkor jön az is, hogy „én csak azért iszom, mert te nem vagy elég jó…” Ebből, mint az összes többi függőségből csak akkor van kiút, amikor valamelyik fél eljut egy olyan szintre, hogy már nem bírja, és ráébred, hogy ennél már bármi jobb lehet, behúzza a féket, és azt mondja, hogy ez így nem mehet tovább. 

Arról korábban már beszéltünk, függőként mik ennek a kálváriának a legfontosabb stációi. De mi a helyzet a családtagokkal? Ők milyen lépéseken mennek át?
Nagyon hasonló a családtagok útja is. Először csak érzékelik a problémát, aztán ahogy egyre nehezebb lesz a helyzet, jön a folyamatos „Mit csinálsz, miért csinálod, miért csinálod”. A családtag esetleg elkezd nyomozni, kutatni: „Hol voltál, hogy nézel ki, merre jártál, kivel voltál, csajoztál-e, kivel ittál?” és elindul egy mindkét fél számára méltatlan üldöző-üldözött játszma. Mindkét fél fogadkozik, hogy ez volt az utolsó eset, a családtag fenyegetőzik, hogy legközelebb el kell menned, vagy kihívom rád a rendőrséget, de mindig megbocsát, és mindig újra elindul ugyanaz a verkli: a majd holnap. Holnap, ha megint berúgsz, akkor meglesz a következménye, de persze soha nem lesz meg, és a hozzátartozó mindig megbocsát  Közben az alkoholista is kihagy pár napot és azt gondolja, hogy ő már meg is gyógyult, és igazán belefér, hogy megint igyon kicsit. Ez a végtelenségig így megy. Sajnos sok családban ez végigkíséri az egész életutat, de vannak olyanok is, akik valahogy ebből képesek kievickélni. És itt a lényegi különbség.

Az aktív függés (legyen az alkohol- vagy társfüggőség) szlogenje a majd holnap, a felépülésé a csak ma.

Mindig a hozzátartozó mondja ki, hogy elég volt?
Nagyon jó, ha a hozzátartozó képes meghúzni azt a határt, és azt mondja, figyelj, elég, én ezt már nem bírom elviselni. Elképzelhető, hogy egy ilyen határhúzás egy olyan pont lesz, amikor a másik elmegy kezelésre, és mondjuk segítséget kér. De olyan is van, hogy a hozzátartozó az, aki betegebb. Ő az, aki a végletekig maradna, és az alkoholista lesz az (mert mondjuk maga számára már elviselhetetlen a dolog, vagy a gyerekei szembesítik vele, esetleg a munkahelyén szólnak rá), aki segítséget kér, és elkezdi az önismereti munkát és a felépülést. Elkezdi másképp csinálni a dolgokat, határokat húzni, elkezdeni törődni magával, elkezd fejlődni. És itt előfordulhat az is, hogy le is hagyja a társát.

Hogy érted ezt?
Ha az alkoholista elkezd fejlődni terápia, rehab segítségével, viszont a hozzátartozó nem, hanem ugyanazokat a berögzött dolgokat követi, ugyanazt a játszmát folytatja, ugyanolyan alacsony marad az önértékelése, ugyanúgy nem kezd el törődni magával, akkor jó eséllyel ez a kapcsolat szét fog menni. Ilyenkor a felépülő függőnek már egy más minőségű kapcsolatra lesz igénye.

És mi történik az egyedül maradó hozzátartozóval?
Tapasztalatom szerint később begyűjt magának egy hasonszőrű alkoholistát, és utána azzal viszi tovább ugyanazt a mintát egészen addig, amíg nem kezd el felépülni a saját függőségéből. És egészen addig azt fogja tapasztalni, hogy ő mindig ilyen „defektes” embereket fog ki.

Olvastam egy veled készült beszélgetésben, hogy „Ha egy alkoholista inni akar, akkor inni is fog”. Hogyan értsük ezt, amikor egész eddig arról beszéltünk, hogy milyen nagy szerepe van az alkoholizmusban a környezetnek?
Ha ezt a betegséget rendszerben szemléljük, ahol van egy család, és ennek a rendszernek az egyik tagja elkezd másként működni, az óhatatlanul kihat a többi tagra is. Ez pozitív értelemben is megtörténhet, ha az alkoholista látja, hogy most ment el a falig, innen tovább már nem tudja ugyanazt a játékot űzni, vagy ha igen, akkor el fogja veszíteni a társát, családját, és ekkor képes változtatni, segítséget kérni. Ha ez nem következik be, a társa kilép, és ő iszik tovább, lehet, hogy később majd talál magának egy újabb társfüggőt. Vagy ha már senkinek nem kell, akkor egyedül, bánatában iszik tovább, és fűnek-fának elmondhatja, hogy vele milyen csúnyán elbántak, pedig ő milyen jó ember. 

De mindenki csak a saját viselkedését tudja megváltoztatni, és egy alkoholista pontosan addig fog inni, amíg ő inni akar.

Senki nem tudja ebben megállítani, se a börtön, se a kórház, se semmi. Bizonyos krízishelyzetek, amik egyben esélyek is, rádöbbenthetnek embereket arra, hogy változtassanak, ám sokan – sajnos a többség – gyakorlatilag soha nem jut el idáig. A hozzátartozóknak is fontos tudni, hogy Magyarországon az alkoholbetegek nagy része alkoholistaként fog meghalni. Nagyon kis részük az, aki segítséget kér, és ennek még egy kisebb hányada az, aki hosszabb-rövidebb ideig, pláne élethosszig józan tud maradni. Úgy is fogalmazhatok, az alkoholisták egy kis része képes még ebben az életben kijózanodni, de a temető tele van büszke alkoholistákkal.

Az interjúsorozatot hamarosan folytatjuk.

A beszélgetéssorozat első részét (melyben a száraz alkoholizmusról volt szó) itt éred el. 

Kiemelt kép: Getty Images