Az önállóság és a függetlenség általában dicséretes tulajdonságok, amelyeket gyakran támogat, sőt ünnepel a társadalom. Azonban – mint mindenben – az önállóságnak is létezik szélsőséges változata, amely gyakran akadályozza az egészséges kapcsolatok fenntartását. Ez a szélsőség a hiperfüggetlenség, vagy más néven hiperönállóság.

Ez – ahogy a nevéből is látszik – az önállóság és a függetlenség túlzott mértékű gyakorlása, ami azt jelenti, hogy valakinek nehézséget okoz az, hogy másoktól segítséget kérjen vagy elfogadjon. Ez a viselkedési minta általában arra vezethető vissza, hogy az illető úgy érzi, csak magára számíthat, és nem vagy csak nehezen bízik meg másokban vagy a segítségben.

Meddig normális a függetlenség?

Az önállóság és a függetlenség fontos szerepet játszik az egyéni fejlődésünkben és az önbecsülésünkben. Azonban fontos megkülönböztetni a normális önállóságot a hiperfüggetlenségtől.

A normális mértékű önállóság rugalmasságot és együttműködést jelent másokkal, valamint annak a képességét, hogy tudjunk segítséget kérni és elfogadni, amikor szükségünk van rá.

A hiperfüggetlenség esetében azonban az egyén gyakran túlzottan elszeparálja magát a környezetétől, és nem hajlandó mások segítségét elfogadni, amivel gyakran szabotálja magát. 

A hiperfüggetlen személy teljesen elszeparálja magát a többiektől (Fotó: Canva)

A hiperfüggetlenségnek számos negatív hatása lehet az életünkben. A túlzott önállóság gyakran vezethet magányhoz, szorongáshoz és kapcsolati problémákhoz. Emellett az, hogy valaki nem hajlandó kérni és elfogadni mások segítségét, komolyan megnöveli a stressz-szintet és rontja az életminőséget, hiszen hatalmas nyomást helyez a vállára.

Mi okozza a hiperfüggetlenséget?

A túlzott függetlenség gyakran összefüggésbe hozható traumás élményekkel vagy korai bizalomvesztéssel. Azok, akik gyermekkorukban megbízhatatlan gondozókkal vagy instabil környezetben nőttek fel, gyakran megtanulják, hogy jobb, ha nem támaszkodnak másokra. Ez azonban később az életben gátolhatja az egészséges kapcsolatok kialakulását és fenntartását.
A hiperfüggetlenség gyakran összefügg az egyén személyiségével is: az autonóm vagy introvertált egyének hajlamosabbak lehetnek a túlzott önállóságra, mivel jobban érzik magukat egyedül. Ez azonban

nem jelenti azt, hogy ne lennének képesek társas kapcsolatokat kialakítani vagy fenntartani, csupán sokkal nehezebben megy számukra.

Az állandóan változó környezeti tényezők is befolyásolhatják az egyén függetlenség iránti hajlandóságát. Ha valaki olyan közegben él, ahol a függetlenség nagyra van értékelve vagy elvárják, könnyen hajlamos lehet túlzottan függetlennek lenni, hogy megfeleljen ezeknek az elvárásoknak.

A hiperfüggetlenség jelei

A hiperfüggetlenségnek számos jele lehet, amelyekre figyelve felismerhetjük, hogy valaki (vagy éppen mi magunk) túlzottan önálló.

1. Nehézség a segítségkérésben vagy elfogadásában

Ahogy már írtuk, a túlzottan független emberek általában nehezen kérik vagy fogadják el mások segítségét, akár azért, mert úgy érzik, hogy gyengének mutatnák magukat emiatt, és mert félnek attól, hogy mások ezt kihasználnák vagy valahogy ellenük fordítanák. Ráadásul ezzel beismernék a saját korlátaikat is, amiket viszont nem hajlandóak elfogadni.

2. A társas kapcsolatok elutasítása

Túlzottan független emberek hajlamosak lehetnek előnyben részesíteni az egyedüllétet, és nem igazán keresik a társas kapcsolatokat, valamint nem hajlandók befogadni másokat az életükbe.

3. Nem csapatjátékos

A túlzottan független emberek hajlamosak arra, hogy minden problémát egyedül próbáljanak megoldani, és még akkor sem hajlandóak csapatban dolgozni, ha úgy hatékonyabb lenne a munka. 

4. Nehezen bíznak meg másokban

A hiperfüggetlen emberek gyakran úgy érzik, hogy csak magukra számíthatnak, és nehezen bíznak meg másokban vagy mások segítségében. Úgy érzik, hogy ezzel lehetőséget adnaának arra, hogy kihasználják őket. Ha pedig valamit gyűlölnek, az a kiszolgáltatottság.

5. Túlzott gyanakvás

Gyakran megkérdőjelezik mások szándékait és motivációit, és gyanakvással, bizalmatlansággal viszonyulnak másokhoz, a lehető legrosszabbat feltételezve mindenkiről.

A hiperfüggetlenség nem mindig negatív dolog, hiszen bizonyos helyzetekben és körülmények között az nagyfokú önállóság előnyös lehet. Azonban, ha valakinek a függetlensége negatívan befolyásolja az életminőségét vagy a kapcsolatait, érdemes lehet pszichológiai segítséget kérni annak érdekében, hogy megtalálják az egyensúlyt a függetlenség és a társas kapcsolatok között.

Kiemelt kép: Canva