Az orvoslás kezdetekben megfigyelésekre és sejtésekre, logikus vagy logikusnak vélt összefüggésekre épült, később már kutatásokon alapult. Utóbbiak jóval megbízhatóbbak, viszont így is gond, hogy az eredményeik lassan épülnek be a napi gyakorlatba. Ez bizonyos szinten érthető, ugyanis míg az 1950-es években az egészségügyet érintő tudományos közleményeket gyűjtő PubMeden nagyságrendileg ötvenezer közlemény jelent meg évente, addig ma körülbelül kétmillió. Magyarán rengeteg kutató dolgozik és fedez fel újdonságokat, de azok nem feltétlenül jutnak el az orvosokhoz. Egyszerűen nincs meg az a tudás, ami ahhoz szükséges, hogy a klinikusok kiválogassák a kiváló minőségűeket, és azokat képesek legyenek alkalmazni a napi gyakorlatukban. Emiatt jobb az a módszer, amikor az orvosok a betegágy mellett is figyelnek, észrevételeiket pedig feldolgozzák, kutatják, új terápiák, kezelési lehetőségek megtalálására használják. A transzlációs medicina erre törekszik.

Nincs új a nap alatt

„Ezt a megnevezést nagyjából harminc éve használjuk, az evolúciója nagyon érdekes – mondja prof. dr. Hegyi Péter gasztroenterológus, a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Központjának igazgatója. – Ha visszatekintünk a régi időkre, akkor azt látjuk, hogy az orvosok kezdetben csak nagyobb morfológiai felfedezéseket tettek. Például boncolási eredményekből rájöttek, hogy a szív négyüregű. 

Az 1900-as évek elején a technológiai fejlődés már olyan szintre jutott, hogy az emberi szervezet működését egyre jobban megérthették. Megjelentek például olyan mikroszkópos módszerek, amelyekkel már nemcsak morfológiai, hanem élettani funkciókat és biokémiai változásokat is lehetett vizsgálni.”

Ez hatalmas felfedezéseket eredményezett, Szent-Györgyi Albertnek például elsősorban a sejtlégzés alapvető folyamatának feltárásában játszott szerepéért ítélték oda a Nobel-díjat 1937-ben (nem csak a C-vitamin felfedezéséért). Valamivel később, az 1950-es években bukkantak a DNS kettős hélix szerkezetére, ami később szintén Nobel-díjat ért. Az élettani kutatások innentől kezdve kilőttek, a múlt évszázad az élettani-biokémiai, kórélettani felfedezések aranykora volt. Az 1990-es években a klinikai orvostudomány is lendületet vett, akkor kezdték el a sejtekben működő folyamatokat az emberi szervezetre kivetíteni, azon belül értelmezni, több szakorvosi területen is alkalmazni.

Paradigmaváltó eredmények

A transzlációs medicina a hasnyálmirigybetegségek kezelésében is komoly előrelépéseket hozott, aminek ráadásul magyar vonatkozása is van. Az ezzel kapcsolatos kutatások annak nyomán indultak el, hogy az orvosok felfigyeltek arra: az ott kialakuló szövetelhalás nagyon hasonlít ahhoz, ami stroke-nál vagy infarktusnál infarktusnál is létrejöhet. „Az ezzel kapcsolatos energetikai kísérleteket két komoly európai centrumban végezték. A liverpooliban Ole Petersen és munkatársai, a szegediben pedig mi. Rájöttünk, hogy a szövetelhalás, ami infarktusnál érelzáródás miatt alakul ki, hasnyálmirigy-gyulladásnál azért jön létre, mert valamilyen anyag – például alkohol, epesav vagy zsírsav – károsítja a sejtek energiaellátásában szerepet játszó mitokondriumot. Észrevettük, hogy ha az energiát elkezdjük pótolni a betegség korai szakaszában, akkor az elhalt sejtek aránya jelentősen csökken, az erre épülő gyulladás pedig enyhül. Eredményeink paradigmaváltást hoztak az akut hasnyálmirigy-gyulladás ellátásában: míg korábban a betegeket éheztették, azt gondolván, hogy azzal tehermentesítik a hasnyálmirigyüket, azóta egyből tápszerekkel táplálják. Ez a felfedezés, ami nem laborban, hanem a betegágy mellett született, kétharmadával tudta csökkenteni az ilyen páciensek halálozását rövid időn belül” – hangsúlyozza szakértőnk.

Hazai terepen

Magyar transzlációs kutatásokkal a hasnyálmirigy-gyulladásnál az antibiotikum használatot is jelentősen vissza tudták szorítani. „Ezt az tette lehetővé, hogy a betegágy mellett dolgozó orvosok azonosították azokat a biomarkereket, amelyekkel a gyulladásos jelek egyértelműen elkülöníthetők az antiobiotikus kezelést igénylő fertőzéstől. Azokban az egyetemi centrumokban, ahol az új módszertant meghonosították, 80 százalékról 40 százalék körülire csökkent az ilyen  gyógyszerek használata” – emeli ki a professzor.
A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoportnak nemrég egy korszakalkotó felfedezése is volt, amelyet idén szeptemberben címlapon közölt a világ első számú gasztroenterológiai szaklapja, a Gastroenterology. Ebből kiderült, hogy az akut hasnyálmirigy-gyulladás után a betegeket nem elég kiengedni a kórházból, hanem állapotukat legalább három, de inkább tizenkét hónapig követni kell, fontos őket kontrollra is visszahívni egy hónappal a hazabocsátás után. Korábban az ilyen betegek hazaengedésekor mindenki fellélegzett – az akut pankreatitisz az egyik vezető halálok a gyomor-bélrendszeri betegségek miatt kórházba került embereknél –, ugyanis nem volt ismert, hogy körükben a halálozási kockázat szempontjából az elbocsátás utáni időszak legalább olyan fontos, mint a kórházi kezelés, így olyankor is kell a fokozott figyelem.

Mivel az akut hasnyálmirigy-gyulladás gyakori betegség – Magyarországon évente ötezer fő kerül miatta kórházba –, a felfedezés nyomán alkalmazott terápiás változtatások sok ember életét menthetik meg.

Egyre több helyen alkalmazzák

A Transzlációs Medicina Központ munkájában hazai egyetemek, klinikai központok és kórházak kutatói, adatelemzői és egyéb munkatársai vesznek részt. Sok területen aktívak, a Heim Pál Gyermekkórházban például dr. Párniczky Andrea vezetésével kezdték el három-négy éves korukban cukorbetegségre szűrni a cisztás fibrózisban szenvedő gyerekeket. Ez azért fontos, mert ez a veleszületett genetikai betegség emeli a diabétesz rizikóját, így viszont idejekorán, még a tünetek jelentkezése előtt észre lehet venni a kialakulását, és a terápiát már azt megelőzően be lehet állítani, hogy szervi károsodás alakulna ki. A Bajcsy-Zsilinszky Kórházban fül-orr-gégészek dr. Horvát Tamás vezetésével kezdték el kutatni a középfül egyik jóindulatú, de csak műtéttel gyógyítható daganatát, a koleszteatómát. Ennek eredményeképp derült ki, hogy az egyik műtétforma sokkal hatékonyabb a többinél, így ma már minden betegnél ezt alkalmazzák, elérve ezzel a kiújulás rizikójának csökkenését. A transzlációs medicina módszere nemcsak itthon terjed, hanem Európa-szerte, ugyanis amikor a hazai központot vezető Hegyi Pétert 2018-ban beválasztották az Academia Europaea tagjai közé, az európai tudósokat tömörítő akadémia vezetése felkérte a magyar csapatot egy olyan közös módszertan kidolgozására, amelyet a kutatók a gyakorlatban alkalmazhatnak.

A transzlációs medicina áttörést hozott

A transzlációs medicina alkalmazására jó példa a gyomorfekély okának feltárása, amely lehetővé tette a probléma hatékony kezelést. A kulcs az volt, hogy Robin Warren ausztrál szövettanász a klinikai munkája során felfigyelt arra, hogy a gyomorbántalmakkal kezelt betegek gyomrában nagy arányban tenyésznek baktériumok, gyulladás pedig mindig azok közelében lép fel. Barry Marshall később csatlakozott a kutatáshoz, neki sikerült kitenyésztenie az addig ismeretlen baktériumfajt, a Helicobacter pylorit. A két kutató együtt fedezte fel, hogy a baktérium a gyomornyálkahártya-gyulladásban, a gyomor és nyombélfekélyben szenvedő betegek szinte mindegyikében megtalálható. Ennek ismeretében javasolták, hogy az ilyen problémákat antibiotikummal kezeljék, ami hatalmas javulást hozott a betegek ellátásában, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gyomorfekélyt ma már hatékonyan tudják kezelni az orvosok. A két kutató 1982-ben tett felfedezését 2005-ben orvosi-élettani Nobel-díjjal is elismerték.

Fotó: Unsplash

A transzlációs medicina segített a HPV elleni küzdelemben

A másik klasszikus példa a HPV magas rizikójú vírustörzseinek és a méhnyakrák kapcsolatának a felfedezése, amely szintén gyakorlati munkához köthető. Itt Harald zur Hausen német kutató vette észre, hogy a humán papillomavírus egyes törzseinek jelenléte összeköthető a méhnyakrákkal. Ennek nyomán indultak meg a kutatások, és kiderült: ilyen törzsek okozzák a méhnyakrákok 98 százalékát. A felfedezést 2008-ban ismerték el Nobel-díjjal, azóta már vakcinát is fejlesztettek a HPV magas rizikójú törzsei ellen. Azokban az országokban, ahol korán bevezettek oltóprogramot, szinte teljesen el is tűnt a méhnyakrák az oltottaknál. Ma már tudjuk, hogy az oltást felnőtteknél is érdemes beadatni. Kutatások arra is rámutattak, hogy akik méhnyakrákon estek át, de az oltási sort már az operáció előtt megkezdték, azoknál a műtét utáni kiújulás esélye 30 százalékról 5 százalékosra csökkent. Emiatt az ilyen műtétek után a nőknek ma már kötelező felajánlani az oltást, annak beadását több nyugati országban a társadalombiztosítás fedezi.

Kiemelt fotó: Unsplash, a cikk a Nők Lapja Egészség 2023. októberi számában jelent meg.