Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így Vekerdy Tamás tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit.

Ezúttal egy kétségbeesett nagyszülő levelét idézzük, aki azért kérte Vekerdy Tamás segítségét, mert úgy látja, menyének gondjai akadnak a gyereknevelés terén. Kifejezetten a rendszeres túlmagyarázás aggasztja.

A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz

A menyem, akit egyébként kedvelek, az utóbbi időben – talán a fáradtsága miatt –, folyton magyaráz a a gyereknek, a négy és fél éves kisfiú unokámnak. „Mindent megbeszél” vele, ami a gyereket láthatóan idegesíti, és néha már menekül a mama magyarázatai elől. Ha az unokám nálunk van, minden további nélkül jön például ebéd előtt kezet mosni. De otthon ez így zajlik le: „Tomi! Mostál már kezet?” „Nem!” „Mit beszéltünk meg a kézmosásról?”

A gyerek hallgat. A mama újra magyarázatba kezd: „A kezeden sok kicsi baktérium van, amelyeket nem látsz, ezektől meg lehet betegedni…”, és így tovább. A gyerek áll, hallgatja a mamát, szerintem szinte belesápad a magyarázatba, de nem megy kezet mosni, és a mama nem megy vele kezet mosni. A magyarázat után az anyja várja, hogy a gyerek majd magától kezet mos. Ez nem következik be.

Ilyenkor a menyem elveszti a türelmét, felcsattan. A gyerek sírni kezd. Már előfordult az is, hogy kiabált: „Hagyjál! Hagyjál! Nem szeretlek!” Nem akarok beleszólni a dologba, de ilyenkor már pokoli a légkör. A gyereknek az anyja nem mondja meg, hogy „nem szabad” tévét és a videót kapcsolgatni, hanem erről is „okosan beszél” vele, hogy mikor kapcsolgatjuk a tévét és a videót, és mikor nem.

„Mindent megbeszélni” – egy négyévessel?

Általában: nincs semmiféle tiltás, csak megbeszélés. Aztán olyan is van, hogy hirtelen változnak a nevelési elvek, esetleg egy újságcikk vagy egy barátnő hatására, és, újabb megbeszélés után, egyszer csak az értelmetlen tiltások tömegével találja magát szembe a gyerek. Nem szabad letérdelni, nem szabad négykézláb mászkálni, nem szabad a földön csúszkálni, nem szabad az utcán, a parkban vadgesztenyét, tobozt, letört ágacskákat felszedegetni és zsebre tenni, kavicsot gyűjteni (mert mindez piszkos).

Mostanában már a gyerek, ha az anyjával van, időnként teljesen kezelhetetlen, előfordul, hogy csúnya szavakat kiabál neki az utcán, míg másokkal láthatólag jól érzi magát, és ezt kifejezésre is juttatja. Ez persze a menyemnek rosszulesik. Ön szerint mi volna a teendő? Mire volna szüksége a gyereknek az intellektuális magyarázat helyett?

Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának

Igaz, hogy a kisgyereknek mindent meg lehet és meg is kell mondani – egyszerűen és röviden –, amit amúgy is átél környezetében, legyen az egy szeretett nagypapa halála, a szülők küszöbön álló válása, vagy felkészülés egy kellemetlen orvosi kezelésre. Mindezek olyan dolgok, amelyeket a kisgyerek úgyis átérez, s ha szóba hozzuk, ezzel azt jelezzük, hogy nincs egyedül a szorongásában, számíthat ránk, nincs nyomasztó titok, mi mindent meg tudunk beszélni.

De egyébként a kisgyereket nem kell – és nem is szabad – „oktatni”. A kisgyerek a világot spontán utánzással ismeri meg, és oldott és derűs légkörben mindig idejében felteszi a maga kérdéseit. Nem kell a baktériumokról magyarázni, s nem szabad a magyarázat után elvárni, hogy „ezentúl” aztán már magától megy kezet mosni. Nem.

Együtt megyünk kezet mosni, minden magyarázat nélkül, s ha aztán egyszer majd megkérdi, hogy miért is mossuk meg a kezünket, mondhatunk valamit egészségről, betegségről és a kezünkre tapadó piszokról, mely nem jó, ha a szájunkba kerül. De csak az ő kérdésére válaszolva!

A folytonos magyarázás a felnőtt bizonytalanságérzéséről, netán rémületéről – melyet a kisgyerek számára megfoghatatlan, „idegen” lénye kelt benne –, vagy éppen, mint maga is írja, fáradtságáról árulkodik.

Azt hiszem, jól látja, vagy legalábbis jól érzi, hogy a gyerek szinte belesápad a magyarázatokba, melyekre semmi szüksége nincs. Fárasztó, kimerítő, nem az életkorához szabott. A kisgyerek sokkal többet tud, él és érez a körülötte lévő világból – és ezzel együtt a körülötte, vele együtt élő felnőttek belső érzelem- és képzeletvilágából is –, mint amennyit ezek az intellektuális magyarázatok közölni tudnának vele.

Káros lehet a túlmagyarázás

Igen! A sok okoskodás lecsapolja az érzelmeket – és elveszi az érzelmi biztonságot. Jogosan sikolt fel az őszinte gyerek a sok magyarázat után: „Hagyjál! Nem szeretlek!”

Ugyanakkor: ha nincs semmiféle határozott tiltás, az jelentős szorongást válthat ki a gyerekből. Előfordulhat, hogy próbálgatni kezdi, esetleg agresszívan, hogy meddig lehet elmenni következmények nélkül.

De kevés és értelmes, a gyerek életkorának megfelelő, valóban szükséges tiltásról lehet csak szó; például, hogy a szülőket nem szabad ütni, rugdosni, hogy bizonyos szavakat nem szabad az anyára ordítani, hogy a könyveket nem szabad széttépni, a készülékek gombjait nyomkodni… Ezek a tiltások is csak akkor működnek, ha a szülők belső szándéka, intenciója – egyszer már beszéltünk erről – valóban határozott.

Ugyanakkor persze négykézláb mászkálni nemcsak szabad egy kisgyereknek, hanem úgyszólván szükséges, és jó dolog a parkban vadgesztenyét, tobozt, ágacskákat szedegetni.

Mindabból, amit ír, óhatatlanul az is eszébe jut az embernek: a kimerült, elbizonytalanodott mamának szakember segítségére, támogatására volna szüksége, belső biztonságérzése megerősítésében, gyerekével való kapcsolatában. Családsegítőhöz, pszichológushoz kellene fordulnia, nem a gyerekkel, hanem saját – a gyerekkel összefüggő – problémáival.

Vekerdy Tamás további írásait a linkre kattintva érheted el.

Nők Lapja 2001/18. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images