Sokat emlegetett közhely, hogy nyolcmilliárdan vagyunk a sérültek klubjában, hiszen mindenki hordoz magában rossz emléket, kellemetlen vagy szörnyű tapasztalatot, negatív élményt, traumát, amely kihat az életére.

Szerencsés esetben képesek vagyunk felismerni és kezelni a traumát. Mert az bizony tényleg jut szinte mindenkinek, hiszen meglehetősen ritka, hogy valaki élete során legalább egyszer, ne szembesüljön vele.

Trauma és memória

Az agy folyamatosan dolgozza fel és tárolja az emlékeket, majd idővel eldönti, hogy melyiknek mi legyen a sorsa. Amikor valaki traumát él át, a test és az elme is védekező állást vesz fel, aminek eredményeként utóbbi elnyomhatja a fájdalmas eseményről szóló emléket.

A szándék persze jóindulatú, hiszen így lehetővé válik, hogy az illető megbirkózzon a rossz tapasztalattal, és előrelépjen. Hosszú távon azonban az elfojtott trauma komoly következményekkel járhat az egészségre és az emberi kapcsolatokra. „Egy esemény által az illető fenyegetve vagy veszélyben érzi magát, pánik és félelem keríti hatalmába. Nem számít, hogy a veszély valós vagy képzelt. A trauma által hagyott érzésekkel nem igazán lehet érvelni.

A trauma ugyanis immunis a logikára”

– mondta el Sean Grover pszichoterapeuta.

Az elfojtott trauma annyira belénk ivódhat, hogy öntudatlan részünkké válik. Ösztönös reakció, hogy szeretnénk megszabadulni egy negatív élménytől, ezért egyszerűen elhatároljuk önmagunktól. Az emberi elme olyan szintű elfojtásra képes, hogy a felszínes tudatunk tényleg megfeledkezik az emlékről.

A trauma egyik súlyos formája az árulás.

Az elfojtás azonban nem szünteti meg a lelki sérülést okozó eseményt, hanem aknamunkát folytat.  Torzíthatja az önmagunkkal és másokkal való kapcsolatainkat, és olykor szélsőséges viselkedésre sarkall bennünket. Ezért fontos, hogy foglalkozzunk a problémával, és ne hagyjuk újra meg újra előbukkanni.

Az elfojtott trauma változatos tünetekben jelentkezhet (Fotó: Getty Images)

Freud hozta be a köztudatba az elfojtást

Az elfojtott emlékekről szóló elméletet Sigmund Freud dolgozta ki az 1800-as évek végén, miután kollégája, Josef Breuer mesélt neki Anna O. nevű pácienséről. A fiatal nő számos megmagyarázhatatlan tünetet produkált: összevissza beszélt, megsüketült, lebénult keze-lába.
A Breuer által alkalmazott hipnózis során napvilágra kerültek Anna traumatikus múltbéli élményei, amelyekre korábban soha nem emlékezett. Ahogy elkezdett ezekről beszélni, úgy javultak a tünetei.

Freud megállapította, hogy Anna az elfojtott trauma jeleitől szenvedett.

Noha emlékezete nem tárolt semmilyen traumatikus eseményt, Anna teste mégis érezte azokat, különböző testi betegségek megnyilvánulásaként.

A következő évtizedekben Freud összegezte a gondolatokat, és megalkotta a pszichoanalízis elméletét.

Az elfojtott trauma tünetei

Az elfojtás felismeréséhez mindenképpen ismerni kell a jeleket, amelyek lehetnek fizikai tünetek (szapora pulzus, remegés), érzelmiek (rémület, pánik), illetve pszichológiai tünetek (például bizonyos viselkedés elkerülése). Gyakran úgy írják le a tüneteket, hogy valami „nem teljesen stimmel”.

1. Szélsőséges reakciók bizonyos emberekre

Amikor megmagyarázhatatlan frusztrációt vagy szorongást érez az illető bizonyos emberek társaságában, mert könnyen lehet, hogy egy elfojtott traumatikus eseményre emlékeztetik.

2. Érzelmek kontrollálásának nehézségei

Mások akár leghétköznapibb cselekedetei is rendkívül felzaklathatják az elfojtással küzdő személyt, a legapróbb dolog is dühöt vagy félelmet gerjeszt. A trauma átveszi az uralmat az érzelmek terén. 

3. Elégtelen stresszkezelés

Az elfojtott traumában szenvedők számára rendkívül nehéz megbirkózni a normál stressz faktorokkal. A kimerülés, összeomlás szélére kerülhetnek, mert nem tudják, mit kéne kezdeni a helyzettel.

4. Kellemetlen érzés bizonyos helyeken

Egyes helyszínek szorongást, félelmet és stresszt válthatnak ki valakiből, még akkor is, ha nem tudja, hogy miért. Az agy ugyanis emlékszik a traumás események részleteire, és a hasonló helyen való tartózkodás megrepeszti az elfojtás burkát.

5. Gyermeki reakciók

A gyerekes viselkedés egész tárházát képes felvonultatni az illető, akár egy mezei bevásárlásról van szó, akár egy amúgy normális szakításról. Ilyenkor a legelemibb interakciók is csődöt mondhatnak.

Sokat segíthet a terápia

Sokféle terápia létezik az elfojtás feloldására, érdemes időt szánni rá, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő megközelítést és terapeutát.

Semmiképpen nem célja a kezelésnek, hogy az illetőt rákényszerítsék az emlékezésre vagy az érzésekre a trauma kapcsán.

Egyéni, hogy kinél mennyi idő, amíg eljut a felszín alá.

A trauma feloldása nehéz és mély érzelmi munka, hiszen újra át kell élni egy fájdalmas eseményt, időszakot. Ez nem megy minden egyes alkalommal, ezért fontos a türelem önmagunkkal szemben.

A gyerekkori trauma egész életünkben elkísérhet, és még pofon se kell hozzá. 

Kiemelt kép: Getty Images