Ha annyi húszezresem lenne, ahány fogyókúrás módszer csak az elmúlt három évben megjelent, most a francia Riviérán szürcsölgetném a Negroni koktélomat, és egy másodpercet se morfondíroznék azon: hány négyüteműt kéne elvégezni, hogy ledolgozzam. Sőt, az lenne a legjobb, ha a szuperdiétáról szóló könyvem a bestseller lista tetején csücsülne évek óta, én pedig csupán a bejövő honoráriumot számolgatnám. Na, és persze ügyelnék arra, hogy túl sokat ne szedjek fel magamra közben…
Kalóriaszámlálás: Az éttermek is beszálltak
A kalóriaszámlálás mindenhatósága nők százmillióinak életét határozza meg a mai napig. A kövérség civilizációs népbetegséggé válásával pedig kiemelt törekvés lett a társadalmak többségében, hogy lefogyasszák az elkényelmesedő állampolgárokat. 2008-ban, New Yorkban lépett életbe az első amerikai törvény, ami előírta a kalóriaértékek kötelező feltüntetését az éttermi menükön.
2011-ben aztán a brit kormány döntött úgy, hogy a több, mint 250 főt foglalkoztató éttermek, kávézók, pubok szintén kötelesek megjelölni a kalóriaszámokat. Aznap, mikor még maga a királynő is beszélt az elhízásról, minden bizonnyal sokan megszabadultak a konyha titkos rekeszében felhalmozott kekszektől, csipsztől és csokoládétól…
Minden hasonló törvénynél a fogyasztóra hivatkoztak a döntéshozók, mondván, a vásárló tudatosabban képes dönteni, ha több információ áll rendelkezésre.
És azóta, hogy a kalóriaszámlálás lett a táplálkozás mérésének és ellenőrzésének egyik legfontosabb tényezője, sokan tényleg azt hiszik, a testüket csak így tudják alaposan megérteni.
A képlet azonban bonyolultabb ennél. Olyannyira, hogy ma már a téma számos szakértője emeli fel a hangját, és hívja fel a figyelmet az irányelvek megváltoztatásának fontosságára. Állítják, a kalóriaszámlálás hibás elveken alapul, mi több, a kalória iránti megszállottságunk oda vezetett, hogy egyre kövérebbek lettünk. Ezzel, mondjuk, nehéz vitatkozni…
A kalóriaszámlálás többféle fogyókúra alapjául is szolgál.
A kalóriaszámlálás királynője, Lulu Hunt Peters
Kalória. Ezt a szót írta fel egy táblára Lulu Hunt Peters 1917-ben, egy nőknek tartott előadása során. A résztvevők közül senki nem ismerte a kifejezést, miközben a kémiában már évtizedek óta használták. A kaliforniai orvos tevékenységének köszönhetően beégett a nők agyába: az egészségesebb élethez mindössze annyit kell tudniuk, hogy mennyi energiát tartalmaznak az ételek, a felesleget pedig csökkenteni kell.
Az elmélet száz év elteltével is óriási népszerűségnek örvend, de kockás füzet helyett ma már különböző appokban jegyezhetjük fel az elfogyasztott kalóriák számát, majd nyugtatjuk magunkat, hogy egy pohár citromos víz még épp belefér.
Ma már sokan támadják a kalóriaszámlálás módszerét (Fotó: Getty Images)
Nem Lulu Hunt Peters tehát, hanem Nicolas Clément francia orvos és vegyész használta először (az 1820-as években) a kalória kifejezést – a hő mérésével kapcsolatosan. Meghatározása szerint a kalória az a hőmennyiség, ami 1 kg víz 1 Celsius-fokkal történő felmelegítéséhez szükséges.
Az élelmiszerek energiatartalmának meghatározására pedig egy amerikai kémikus, Wilbur Atwater vállalkozott a 19. század végén. Munkája során megmérte az emberi szervezetbe bekerülő élelmiszerek és a szervezetünket elhagyó anyagok energiatartalmát, és külön-külön meghatározta a fehérjék, zsírok és szénhidrátok égéshőjét. Bár méréseit pontosították azóta, lényegében ma is az ő módszerével határozzuk meg az élelmiszerek energiatartalmát. Atwatert főként az izgatta, hogyan lehet kihozni az ételekből a maximumot.
A 19. században ugyanis nem az elhízás, hanem az alultápláltság számított égető közegészségügyi problémának,
a kémikus tehát elsősorban a szegényeken próbált segíteni.
Megszületik a kalóriaszámlálás
Lulu Hunt Peters 1918-ban kiadott Diéta és egészség: kulcs a kalóriákhoz című könyve elsöprő sikernek bizonyult, és valószínűleg ő maga sem sejtette, hogy egy igazi szörnyet engedett szabadon.
Útjára indult ugyanis a kalóriaszámolás őrülete, az elmélet pedig óriási tömegeket tudott megszólítani. Többé nem létezett egy szelet kenyér, csak 100 kalória kenyér, piteszelet helyett pedig 350 kalória pitét mondtak. Olvasói egy emberként szajkózták a kalóriaszámlálás anyjának gondolatait: ha naponta 1200 kalóriánál kevesebbet eszel, biztosan lefogysz, bármilyen táplálékot is viszel be.
Peters úgy vélte, ha az emberek alaposabban megismerik az általuk elfogyasztott élelmiszereket, akkor sokkal jobban megértik a táplálkozás folyamatát és a testre gyakorolt hatásait.
Azt már nem láthatta, hogyan kínozzák magukat milliók ma is, és hogyan gazdagodtak meg néhányan a többiek evéssel kapcsolatos bűntudatára alapozva.
Saját testével is kíméletlen volt
Szenvedélyes előadásmódja mellett Lulu Hunt Peters őszintése volt hitelességének záloga. Kíméletlen nyerseséggel számolt be olvasóinak saját fogyási küzdelmeiről, arról, hogy miképp kezdett drákói fogyókúrába a negyvenes évei elején. A kalória lett a legfontosabb szó az életében, és erre biztatta követőit is, akiknek eleinte még a szó kiejtését is el kellett magyarázni.
Lulu Hunt Peters nem félt írni arról, hogyan iszonyodott saját testétől, és egyszerűen, közérthetőn mesélt élete legkínosabb pillanatáról, amikor túlsúlyosan belépett egy liftbe. Senki nem szállt ki, a kabin pedig meg se mozdult. Két úriember is kiszállt, de továbbra se történt semmi. Így egy sápadt mosoly kíséretében ő maga lépett ki, majd nézte, ahogy a lift sebesen kilő.
„Hogy mersz zabálni, miközben honfitársaink harcolnak?”
A mai marketingesek is elismerően csettintenének a módszerre, ahogy a kalóriaszámlálás anyja összekötötte a karcsúságot a hazafiassággal. Miután az Egyesült Államok 1917-ben belépett az első világháborúba, a kormány a fogyasztás visszaszorítását hirdette. Peters ekkor, összhangban a vezetéssel, közölte: a fogyókúra a nők morális és hazafias kötelessége, mikor honfitársaik épp a frontokon harcolnak.
A kormány szórólapokon magyarázta el, hogy például a cukorrakományok mozgatásához hajókra van szükség, de ezeket a járműveket most katonák szállítására kell bevetni. Ezért azt javasolták az állampolgároknak, hogy igyanak kevesebb édesített italt, hiszen minden korttyal egy harcoló katonát rövidítenek meg. Peters zsigeri zsírfóbiája összefonódott a hazaszeretettel, és lépten-nyomon azt hirdette, hogy a túlsúlyos emberek méltatlanul halmozzák fel az energiát a háborús időkben.
Hogy mersz energiát felhalmozni, amikor a nemzetünknek van épp szüksége rá? – írta könyvében, és ugyan ki mert volna vele vitázni.
A kalóriák királynője maga is megjárta a frontot: 1919-ben csatlakozott a Vöröskereszt balkáni orvoscsapatához, ahonnan két év múlva visszatérve boldogan látta, hogy könyve több kiadást is megért. Ekkortájt kapott napi rovatot a Los Angeles Times-ban, amelyet 1930-ban bekövetkezett haláláig vezetett.
Lulu Hunt Peters volt kora Oprah-ja
Lulu Hunt Peters nyilvánosság előtt zajlott küzdelme a saját testsúlyával nem csupán motiváció volt mások számára, hanem óriási üzleti lehetőség is (akár csak Oprah Winfrey esetében). Petersnek üzenetei sulykolásában szerencséje volt az adott korral is, hiszen mélyreható társadalmi változások zajlottak ezekben az évtizedekben. Megváltozott a szépségideál, a gömbölyded vonalaktól elbúcsúztak, a vékony, fiúsabb alkat lett a trendi.
A túlsúlyt egyre inkább az alacsonyabb rendű osztályokhoz és a szegényekhez kötötték,
a karcsúság pedig a jólét és a magas státusz szimbóluma lett.
Segített neki továbbá a fürdőszobai mérleg tömeges elterjedése is, amit addig csupán orvosi rendelőkben lehetett látni. Ugrásszerűen fejlődött a higiénia, az orvostudomány, jöttek az oltások, a pasztörizálás, és az emberek kezdték úgy érezni, hogy az ő kezükben van a saját egészségük, testük és súlyuk irányítása.
Ebbe az életérzésbe robbant be a kalóriaszámlálás gyakorlata, ami megadta a kontroll érzését.
Ma már valószínűleg Lulu Hunt Peters egyetlen cikke sem jelenhetne meg a nyers szövegezése, nyelvezete miatt, noha a rá is jellemző kövérségfóbia a mai amerikai társadalomban is létező jelenség. Miközben azonban döbbenettel figyeljük a mai legújabb fogyasztási csodaszereket (melyek nem ritkán a hormonműködésbe is beavatkoznak), érdemes tudatosítanunk magunkban, hogy amit a csomagoláson olvasunk, az nem valami tévedhetetlen, bűvös szám, pláne, hogy az adott emberi szervezet egyedi működése miatt mindenkinek mást jelent, mondjuk, 1500 kalória.
Mielőtt tehát rácsavarodnánk a legújabb diétahóbortra, ismerjük meg a saját testünket, a kalóriaszámláló appra pedig ne Bibliaként, hanem egyfajta információforrásként tekintsünk! Ha pedig a citromos víz helyett az alkoholos italokban lévő kalóriákat számolgatnánk épp, jussanak eszünkbe Lulu (ez esetben bölcs) szavai: „Az alkoholos italok a kövéreket kövérebbé, a vékonyakat vékonyabbá teszik, és mindkettőt lelkileg gyengébbé”.
A kalóriaszámlálás néhány internetes kihívás alapjául is szolgált már. Mondanunk sem kell, hogy ezek közül néhány életveszélyes volt.
Kiemelt kép: Lulu Hunt Peters – Fotó: Bettmann/Getty Images
