- A repülős utazás alapvetően nem számít normálisnak biológiai szempontból.
- Trombózisveszély, kiszáradás… Számos rossz dolog történik a testünkkel, miközben több ezer méter magasban szárnyalunk.
- Kicsit javíthatunk a repülés okozta kellemetlen tüneteken, ha odafigyelünk – mutatjuk is, hogyan.
Javában tombol a nyaralószezon: aki nem épp a bőröndöt pakolja fejben, az biztosan desztinációk fotóit nézegeti, ezek nagy része pedig jó eséllyel repülős utazást jelent. A repülőgépes vakációzás ma már nem számít különlegességnek, habár az ember evolúciójából kimaradt a természetes módon történő légi közlekedés.
A repülés tulajdonképpen abnormális
Nem fejlődött ki a szárnyunk, hogy madárként szeljük át az eget, és
noha eljutottunk a Holdra is, lássuk be, hogy egy hosszú fémcsőben való sebes utazás se tartozik feltétlenül a legtermészetesebb dolgok közé.
Érthető tehát, hogy a légi közlekedés szokatlan hatással van a szervezetünkre.
Egy közelmúltbeli orvosi tanulmányból az már kiderült, hogy nem javasolt az alkoholfogyasztás a gépen, különösen, ha szívproblémánk is van. A kabinnyomás utazómagasságon ugyanis csökkenti a vérnyomást, és emeli a pulzust, még azokét is, akiknek amúgy semmi baja.
A 11-13 ezer méteres átlagos utazómagasságon olyan alacsony az oxigénszint a repülőgép belsejében, hogy a kabinnyomás nélkül hamar elveszítenénk a tudatunkat. Ezért a fedélzeten olyan állapotot idéznek elő, mintha a Mont Blanc csúcsa felé tartanánk félúton.
Komoly egészségügyi problémák szerencsére ritkán fordulnak elő a repülőn, de az utazás testre gyakorolt összetett hatásai miatt jobb, ha felkészülünk. Kis odafigyeléssel csökkenthetők a tünetek, hogy a repülés minél kevésbé megterhelő élmény legyen számunkra.
A repülős utazás e szemtelen trükkje kiakasztja a légitársaságokat.
Mi történik a testünkkel repülés közben?
A kiszáradástól kezdve a cirkadián ritmus felborulásáig több testrészünk is aktív elszenvedője a repülős utazásnak.
1. Oxigénhiány
Felszállás után csökken a légnyomás, ami enyhe fokú hypoxiához vezethet, tehát csökken az oxigénszint a vérben. Ez kihathat a kognitív képességekre, a hangulatra, a memóriára.
Aki szorong a repüléstől, garantáltan a stresszhormonok termelődésével kell szembenéznie repüléskor,
amivel emelkedhet a pulzus, és nőhet a szívproblémák kockázata.
2. Kiszáradás
A páratartalom csökkenése miatt kiszáradhat a szem, az orr, a száj, gyengülhet a szaglás, az ízlelés, emiatt jobban kívánjuk a sós ételeket. És mindeközben a fülünk is pattoghat, mert a légnyomás kiegyenlítése miatt ki kell engedni a levegőt a középfülből és az orrmelléküregekből. Egy minihidratáló is legyen nálunk, ugyanis a bőrünk összességében szárazabb lesz a repülőn.
3. Puffadás
A repülő emelkedésekor a legtöbben úgy érezzük, mintha egy lufit fújnának fel a gyomrunkban, emiatt puffadást, gázképződést tapasztalunk. Az alacsonyabb oxigénszint miatt lelassul az emésztés.
4. Trombózisveszély
Az egészséges embereket is gyakran figyelmeztetik szakértők, hogy álljanak fel többször repülés közben. Nem véletlenül, hiszen a hosszú ideig tartó ülés növelheti a mélyvénás trombózis kialakulásának veszélyét, ami szignifikánsan emelkedik a négy óránál hosszabb utazásoknál. Jó ötlet lehet a kompressziós zokni viselése repülés közben.
Mit tudunk tenni utazás közben?
Akár sokáig, akár csak néhány órát utazunk repülőn, érdemes néhány dolgot megtenni, hogy tehermentesítsük a szervezetünket.
1. Folyadékpótlás
A megszokott hétköznapi környezet 35-65 százalékával szemben a repülőgép páratartalma mindössze 10-20 százalék, így mondjuk egy tengerentúli utazás során nagyon kiszáradunk. A szorongók esetében ez hatványozottan igaz, mert a magasabb pulzusnál még szaporábbá válik a légzés. A szorongás oldására fogyasztott alkohol pedig csak jobban ront a helyzeten, hiszen vizelethajtó hatása van.
Kávé és minivodka helyett ezért inkább vizet igyunk, a bőr kiszáradása ellen pedig védekezzünk hidratálókrémmel, ajakbalzsammal. Természetesen a szemünk is kiszárad: kontaktlencsét viselők megfontolhatják, hogy lencse helyett szemüveget használnak az utazás során, vagy ha nem, műkönnyet mindenképpen vigyenek magukkal.
2. Kézmosás, kézfertőtlenítés
Lám, egy mezei repülés során is ugyanahhoz az univerzális tanácshoz jutunk: a vírusok elszaporodásának csökkentése érdekében mossunk kezet rendszeresen. Az alacsony páratartalom okozta száradás fogékonyabbá tehet bennünket a vírusfertőzésekre. Utazás során rengeteg dolgot megérintünk, karfát, tálcát, ülést, biztonsági övet, kilincset, ráadásul sok másik emberrel vagyunk kis helyre összezsúfolva. Ezért legyen nálunk kézfertőtlenítő, és mellőzzük az arc érintését az úton.
3. Séta
Minden mindennel összefügg: ha kiszáradunk, a vérünk is besűrűsödik, és nagyobb a kockázata a vérrög kialakulásának. A több óráig tartó, hajlított térdes üléssel akadályozzuk a folyadékáramlást az alsó végtagok vénáiban. Fontos kinyújtani a lábakat, körözni a bokákkal, és időről időre tenni egy kört a fedélzeten, hogy visszapumpáljuk a vért a szív irányába.
4. Fényvédő!
Meglepőnek tűnhet, de akár le is éghetünk az út során, illetve a fedélzeten a szokásosnál is több UV-A sugárzást kapunk, márpedig utóbbi felelős a bőr öregedéséért és a rákos elváltozásokért is. Ha néznénk a tájat vagy a felhőket, feltétlenül használjunk fényvédőt, és lehetőleg viseljünk hosszú ujjú felsőt. Vagy inkább húzzuk le az árnyékolót az ablakon.
Ilyen a repülős túlélőcsomag
Ne bízzunk abban, hogy velünk úgyse történik semmi, hisz egészségesek vagyunk, mert bármikor produkálhatunk a normálistól eltérő értékeket. Elég egy rossz pillanat, egy stresszes negyedóra, és már nem is érezzük magunkat olyan fittnek. Legyünk előrelátók, pakoljunk össze túlélőfelszerelést az utazáshoz.
Legyen nálunk pluszban víz, hogy bármikor tudjuk pótolni a folyadékot (hosszú úton bármikor hátramehetünk a galley-be, vagyis a replő „konyhájába” vizet kérni, akár éjszaka is), illetve könnyen emészthető snack, ami segít hidratáltnak maradni. A banán tökéletes választás lehet. Használjunk hidratálót a bőrre, és rétegesen öltözzünk, emellett készüljünk füldugóval, szemmaszkkal, vagy egy könnyű sállal, amelyet több mindenre is felhasználhatunk.
A repülés során az utasok így teszik próbára a légiutas-kísérők idegrendszerét.
Kiemelt kép: Getty Images