- A tél beköszöntével elindul a vírusoktól való rettegés.
- Több népszerű tévhit és hiedelem viszi el a figyelmünket a valódi védelemről – ezekről rántjuk le a leplet.
- Inkább arra koncentráljunk, hogy felkészült legyen az immunrendszer. Mutatjuk, hogyan!
Öltözz fel rétegesen, ne felejtsd a C-vitamint, ne most kezdj készülni a maratonra, egyél több narancsot, inkább igyál teát. Így hangzanak a téli sztártanácsok, melyek sora tetszés szerint folyatható. Gyerekkorunkból, de már felnőttként is jól emlékszünk arra, hogy a tél beköszöntével megszólal a fagyriasztónk.
Azaz elindul a rettegés és a harc a leghidegebb évszak kellemetlenkedői ellen: mindent megteszünk, hogy ne támadjanak meg a vírusok. Próbálunk nem betegek lenni, vagy legalább nem olyan gyakran. A megfázás elkerülése észrevétlenül a szezon legfontosabb feladatává válik.
A leggyakoribb téli mítoszok
Miközben a végkimerülésig hajtjuk magunkat, hogy elkerüljük a téli nyavalyákat, eszünkbe se jut, hogy bizony nem minden városi legenda tudományosan igazolt. Amíg például az alapos kézmosás, a szezonnak megfelelő étrend vagy a jó alvás hatását számos kutatás bizonyítja, a jóindulatú tanácsokét nem feltétlenül.
Nézzük meg a leggyakoribb téli mítoszokat, melyek gyorsabban terjednek, mint az influenza vírusa.
1. Tévhit: a hideg beteggé tesz
Bár a téli évszakban nagyobb a valószínűsége, hogy megtalál minket egy betegség, nem a hőmérséklet, hanem a baktériumok tehetnek erről. A megfázáshoz vagy rhinovírussal, azaz a megfázás leggyakoribb okozójával kell érintkezni vagy influenza vírussal.
Mivel télen gyakrabban vagyunk a négy fal között, ez azt is jelenti, hogy másokhoz is sokkal közelebb vagyunk. Ha ők betegek, nagyobb valószínűséggel mi is azok leszünk. Az alacsonyabb páratartalom télen ráadásul az orrjáratokat is kiszáríthatja, ami a vírusoknak vörös szőnyeget jelent a szervezetünkbe való bejutáshoz.
Ezért is fontos a gyakori kézmosás, illetve az otthoni felületek tisztítása. Ha valaki beteg a társaságban, inkább maradjunk otthon, ha mi nem vagyunk jól, akkor pedig eszünkbe se jusson kimozdulni.
2. Tévhit: a meleg ruha megvéd
Önmagában két pulóver és nagyanyánk kötött sála nem fog minket megvédeni a vírusok támadásától, mert nem a hideg idő betegít meg minket. A kihűlés megelőzése érdekében persze tökéletes eszköz, hiszen amikor csökken a testhőmérséklet, a tárolt energiát használjuk fel, hogy melegen tartsuk magunkat. Az időjárásnak megfelelő öltözék természetesen alapvető fontosságú.
Az arcot és szájat fedő sál például jó ötlet lehet,
egyrészt a hőmegtartás miatt, másrészt a levegőben terjedő fertőzések ellen. Ha fagyos kezűek vagyunk, a szánkózáshoz nyugodtan szerezzünk be egy thermo kesztyűt.
Kapcsolódó: Így szabaduljunk meg könnyen a nátha tüneteitől!
3. Tévhit: vizes hajjal megfázunk
Hányszor hallottuk téli hajmosás után, hogy ne hajoljunk ki az ablakon, vagy ne menjünk ki az erkélyre vizes hajjal, mert megfázunk. Ez így azonban nem pontosan igaz, mert például a megfázás cseppfertőzéssel terjed, tehát tüsszögés vagy köhögés révén kapjuk el. A hajunknak pedig semmi köze a folyamathoz. Ha nedves hajjal kell átrohannunk az utca túloldalán lévő patikába, nagy valószínűséggel
nem kell amiatt aggódni, hogy útközben benyalunk egy náthát.
De a száraz haj nyilván segít a test melegen tartásában, tehát ne kockáztassuk a kihűlést, és inkább szárítsunk hajat, mielőtt kimegyünk a szabad levegőre.
4. Tévhit: a C-vitamin megvéd
Majd a C-vitamin, hangzik az állandó jó tanács, amit olyan gyakran mondanak, hogy álmunkból felkelve is bekapkodjuk az immunrendszer nagy barátját. Kedvenc antioxidánsunk valóban segíti a szervezetet, és sok esetben kissé lerövidítheti a nátha időtartamát, de a vitamint tartalmazó étrend-kiegészítők alkalmazása nem feltétlenül akadályozza meg a betegségeket.
Télen is fontos a megfelelő táplálkozás: segítsük immunrendszerünket azzal, hogy több pirospaprikát, brokkolit, narancsot, spenótot és bogyós gyümölcsöket eszünk.
5. Tévhit: a meleg ital megvéd
Csodásan hangzik, de sajnos egy tál gőzölgő húsleves vagy egy bögre aromás tea sem képes csökkenteni a vírusfertőzés esélyét. Segíthetnek ugyan melegen tartani magunkat, de önmagában a meleg folyadék nem tartja távol a vírusokat. Ettől persze még bátran kortyolgassuk azokat, hiszen hidratálnak, megnyugtatják a torkot. A jó minőségű tea antioxidánsban gazdag, a húsleves pedig tápláló és gyengéd fehérjeforrás, arról nem is beszélve, hogy nagyon finom.
6. Tévhit: a szabadtéri sport megbetegít
Ennél a tévhitnél is inkább arról van szó, hogy ne hagyjuk kihűlni a testet. De attól még nyugodtan folytathatjuk házon kívül az edzést, amíg komfortosan érezzük magunkat. Nem attól leszünk betegek, ha elmegyünk a szokásos futókörünkre, vagy sétálni, szánkózni, síelni és persze korcsolyázni.
A mozgás ténylegesen erősíti az immunrendszert, ezért rendkívül fontos, hogy egész évben gyakoroljunk.
Sőt, ahogy már mi is írtunk róla, a fittebbek akár az enyhe megfázás tüneteivel is edzhetnek. Egy kis orrfolyás még nem akadály, de láz vagy izomfájdalom esetén mindenképpen döntsünk az ágynyugalom mellett.
Lehet, hogy nem ússzuk meg az idei telet nátha vagy „megfázás” nélkül, de a népszerű riadalmakra való felkészülés helyett inkább arra fókuszáljunk, hogy a szervezetünket valóban felkészítsük a hideg szezonra. Elegendő alvás, megfelelő étrend, mozgás és kézmosás, ha jók az alapok és kerüljük a betegekkel való érintkezést, jó eséllyel könnyedén átvészelhetjük a telet vírusmentesen.
És ha már nátha: meglepő dolog segíthet a szenvedéseinken.
Kiemelt kép: Getty Images