- Hidegben könnyebben megbetegszünk, ezért aztán mindent bevetünk, hogy ezt megelőzzük.
- Különféle bogyók helyett lehet, hogy jobban járunk, ha inkább rendszeresen szaunázunk.
- Így segít a szauna abban, hogy erősebbek és egészségesebbek maradjunk.
A hideg időben sokan tapasztalják, hogy fogékonyabbá válnak a betegségekre, így aztán télen a csapból is az folyik, hogy hogyan erősítsük immunrendszerünket. Pedig önmagában az immunerősítés nem olyan egyszerű kérdés, hiszen az immunrendszer egy iszonyúan összetett szisztéma.
Leginkább arra törekedhetünk, hogy megpróbáljuk tartani szervezetünk egyensúlyát. Sokan szednek étrend-kiegészítőket és vitaminokat ennek érdekében, bár a szakértők szerint erre sincs feltétlenül szükség – már amennyiben valaki kiegyensúlyozottan táplálkozik. (Talán a D-vitamin és a folsav az, amit a tudomány mai álláspontja szerint leginkább érdemes külső forrásból bevinni.)
A kulcs – mint mindig – a jó táplálkozás, elegendő pihenés és a megfelelő mennyiségű testmozgás. Persze az sem árt, ha mentálisan is erősek vagyunk, és megtaláljuk a télben is a szépséget. És ez az, ami keveseknek sikerül. A sötét órák száma, a hideg, ráadásul a január monotonitása miatt végeláthatatlanul hosszúnak tűnik a tél, így a lelkesedésünk is megcsappanhat.
Szaunázzunk többet!
Itt jön a képbe a szauna. A szauna áldásos hatásáról sok helyen olvashatunk, nem véletlenül. Dr. Ruzicska Éva az Ensana Hotels magyarországi szállodáinak igazgató főorvosa szerint a szaunázás segít, hogy kiizzadjuk magunkból a felgyülemlett feszültséget, megszabadítsuk szervezetünket a fölösleges terhektől – mérgektől, salakanyagoktól –, így annak több ereje marad a kórokozókkal szembeni ellenállásra.
Bónuszként pedig a bőrünk feszesebb lesz tőle,
amennyiben rendesen használjuk, és szaunázás után jeges fürdőt is veszünk. A forró levegő és a jéghideg víz kombinációja miatt ugyanis kitágulnak, majd összehúzódnak az erek, ez kondicionálja a keringést, ami pedig jót tesz az érfalak, illetve a kötőszövetek rugalmasságának.
Nem mindenkinek ajánlott!
A szauna gyógyító hatása, a szervezet ellenálló képességének javítása és az egyéb előnyök a rendszeres használattal mutatkoznak majd meg, egy-két alkalomtól tehát ne várjunk még csodát. Az azonban nagyon fontos, hogy azoknak, akik keringési zavarokkal és/vagy szívpanaszokkal küzdenek, igen óvatosnak kell lenniük, mert túlságosan igénybe veheti őket a szaunázás.
Ezért aztán az említett kondíciókkal élők mindenképpen konzultáljanak orvosukkal, mielőtt szaunázásra adnák a fejüket!
„A 70-es éveikben járó és idősebb embereknek, akiknek a vérnyomása alacsony, szintén különösen óvatosnak kell lenniük – mondta dr. Adolph Hutter, a Harvard Medical School orvosprofesszora az egyetem lapjában megjelent cikkben. És nemcsak a szaunára, de bizony a forró fürdőre utalt ezzel! – Ha a víz túl forró, a vérnyomás túl alacsonyra süllyedhet, amitől szédülés jelentkezhet.” Számukra azt tanácsolja, hogy mindig csak lassan emeljék a hőmérsékletet, hogy a szervezet fokozatosan alkalmazkodhasson.
Ha egészségünk rendben van, akkor a rendszeres szaunázás valóban kiváló módja lehet egészségünk megőrzésének. Nem véletlen, hogy közel kétezer éves kultúrája van, és hogy Észak-Európában, ahol tudnak egy s mást a hideg idő elviseléséről, már kétezer éve használják rendszeresen. Illetve nemcsak ott! Tudtad, hogy a maják, az aztékok és az ősi koreaiak is ismerték és kiaknázták a szaunában, gőzfürdőben rejlő lehetőségeket?
Így használd a szaunát!
Ha újdonság számodra a szaunák világa, akkor különösen fontos, hogy elolvasd, majd betartsd a szabályokat. Így pozitív élmény lesz és elkerülheted a problémákat is.
- Szaunázás előtt zuhanyozz le, és töröld magad teljesen szárazra.
- A legjobb hatás érdekében fürdőruha és papucs nélkül, szaunatörölközőben érdemes belépni a szaunába.
- Első alkalommal 10-15 percig szaunázz, akkor is, ha bírnád még. Fokozatosan érdemes növelni az időtartamot, de egyik alkalom se haladja meg a 20 percet!
- Szaunázás után mártózz meg a merülőmedencében vagy végy hideg zuhanyt: ez segít a keringés helyreállításában és a relaxációban.
- Hőfürdőzés során szervezetünk folyadékot veszít, ezért fontos a megfelelő hidratálás. Szaunázás után igyál bőven ásványvizet vagy gyógyteákat, de az alkoholos italokat minden esetben kerüld!
- Ideális esetben hetente 2 alkalommal iktass be egy szaunázós délutánt. Arra figyelj az időpont kiválasztásánál, hogy ne közvetlenül étkezés után szaunázz. Hőfürdőzés előtt legalább 1-2 órával már ne fogyassz ételt.
Különböző szaunák
A klasszikus finn szaunáról a legtöbben már hallottak, pedig azon kívül is sokféle szauna kabin van, amelyeket nem is egyformán kell használni. Hogy melyik szauna típus mire jó, hogyan kell őket használni, arról ebben a korábbi,
szaunákról szóló cikkünkben írtunk részletesebben.
Kiemelt kép: Getty Images