• A nárcisztikus gyermekek csak akkor érzik magukat értékesnek, ha sikeresek.
• Egy leértékelő szülő mellett életre szóló küldetéssé válik a bizonyítás. 
• Ahol az egyik gyerek piedesztálra kerül, ott hosszú távon a testvérei is sérülnek. 

Bár bizonyítottan vannak olyan öröklött tulajdonságok, melyek hajlamosíthatnak bizonyos viselkedészavarokra, a nárcisztikus személyiség kialakulása elsősorban a gyerekkori tapasztalatoktól függ. A túlzott idealizálás, a szeretethiányos, kritikus környezet mind hozzájárulhat a nárcizmus megjelenéséhez, de a társadalmi és kulturális környezet is meghatározó.

Gyerekkorunkban vagyunk a leginkább fogékonyak a személyiségformáló hatásokra, beleértve szüleink bánásmódját is, legyen az jó vagy rossz. Elinor Greenberg pszichológus, író, a nárcisztikus zavarok szakértője szerint a szülő-gyermek kapcsolat annyira meghatározó lehet, hogy már egészen korai gyermekkorban is közrejátszik a nárcisztikus személyiségzavar kialakulásában.

Ezekkel a hibákkal te is nárcisztikust nevelhetsz

Megnéztük,  írásaiban miként vélekedik arról, hogy mely módszerek pecsételhetik meg gyermekünk sorsát, és mely hibákat követik el a leggyakrabban azok a szülők, akik tudtukon kívül nárcisztikus személyiséget nevelnek.

1. Ha mindennél előbbre való a siker

Van, hogy a gyermek olyan családban nő fel, ahol a versenyszellem dominál, és kizárólag a kiemelkedő teljesítményt jutalmazzák. Ilyen környezetben általában a szeretet is feltételekhez kötött, akkor valósul meg, ha az elvárt célt a gyermek teljesítette: első lett a versenyen, megnyert egy tudományos megmérettetést vagy főszereplő lett az iskolai darabban.

Ez a fajta viselkedés azonban kétélű fegyver, ugyanis ha ezek közül valamelyik nem teljesül, azzal úgy érzi, csalódást okoz.

A szakértő szerint az ilyen típusú családokban élő gyermekek sosem tapasztalják meg a feltétel nélküli, biztonságos szeretetet. Nehéz számukra bármit is élvezni, ha az nem jár státusszal, így csak akkor érzik magukat értékesnek, ha sikeresek és elismertek, tehát a legjobbak. 

A versenyközpontú családokban élő gyermekek gyakran úgy érzik, hogy csak a kiemelkedő teljesítményük révén érdemelnek szeretetet és elismerést (Fotó: Getty Images)

Ez a tapasztalás aztán elindít egy életen át tartó viselkedésmintát, amelyben felnőttként folyamatosan a sikert hajszolják, mivel összekeverik azt a boldogsággal. A nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkező emberek gyakran olyan családban nőnek fel, ahol a szülők túlértékelik, túldicsérik őket, miközben a teljesítményük a legfontosabb. Egy 2020-as kutatás arra a következtetésre jutott, hogy ez néha együtt járhat a reális visszajelzések vagy kritikák hiányával is, ami torzított önértékeléshez vezet. 

2. Alázó családi dinamika

Az otthoni egyenlőtlen viszonyok azonban nem csupán a szeretet kérdéskörében mutatkozhatnak meg. Egy nárcisztikus gyermek mögött nagyon gyakran egy domináló, leértékelő szülő áll, aki folyamatosan lekicsinyli a fáradozásait. Ez a szülő az esetek többségében ingerlékeny, lobbanékony és irreálisan magas elvárásokat támaszt a gyerekkel szemben. Sőt, ha esetleg többen vannak testvérek, közöttük is kihangsúlyozza a különbségeket, vagyis senki sem érezheti magát biztonságban.

Kapcsolódó: Mindkét nemnél máshogy nyilvánul meg – ezek a nárcisztikus férfi jellemzői

Ugyanakkor ott van a másik szülő, akit – akárcsak a gyermeket – lekezelnek, különösen akkor, ha ellent mer mondani a lobbanékony félnek. Az ilyen családi dinamikában felnövő gyermekek gyakran megalázottnak és alkalmatlannak érzik magukat. Idővel mindent elkövetnek, hogy bizonyítsák a leértékelő szülőnek, maguknak és a világnak is, hogy ők valójában különlegesek. 

Ez a magatartás aztán egész életen át tartó küldetéssé növekszik,

miközben sosem csitul az a bizonyos belső hang, ami a legkisebb hibára is felhívja a figyelmet. Az érzelmi érvényesítés hiánya, az ellentmondásos dicséretek és a túlzott kritika főként az úgynevezett vulnerábilis nárcizmushoz járulhatnak hozzá, mely a klasszikus típustól eltérően inkább érzékenységgel, sebezhetőséggel és sértődékenységgel jár együtt.

3. Ha piedesztálra kerül az aranygyerek

Egy átfogó cikkben már mi is foglalkoztunk azzal, hogyan válhat destruktívvá az aranygyermek szindróma, amikor az egyik testvér akaratán kívül kerül piedesztálra, vagy egyedülálló státuszt hordoz a családban. Egy ilyen gyermek szülei általában rejtett nárcizmussal küzdenek és alapvetően

nem érzik jól magukat a figyelem középpontjában, ezért tehetséges gyermekükkel büszkélkednek. 

Fontos hangsúlyozni, hogy sok esetben a szóban forgó gyermek valóban tehetséges, és megérdemli a dicséretet, de szülei ezzel abszurd mértékekig visszaélnek. A kiváltságos aranygyermek szerepe idővel teherré válhat, mivel tudatában van annak, hogy különlegessége abból fakad, képes megfelelni az irreális szülői elvárásoknak. Ennek következtében élete során arra összpontosít, hogy folyamatos elismerést szerezzen. 

Az aranygyermeknek tartott gyermekeket még inkább fenyegeti a nárcisztikus személyiségzavar kialakulásának veszélye. A szüleiktől kapott, túlzó elismerés következtében túlértékelik képességeiket,

elvárják, hogy kielégítsék igényeiket, ezért nem is törődnek mások szükségleteivel.

Az Encyclopedia of Couple and Family című könyvben közzétett kutatás arra jutott, hogy ezt a nevelési módszert az aranygyermek mellett felnövekő testvérek is megszenvedik: elhanyagoltnak és leértékeltnek érzik magukat, ami hosszú távon negatívan hat önértékelésükre és mentális egészségükre.

Kapcsolódó: 8 szülői minta, ami a gyerek egész életét megnyomoríthatja

Kiemelt kép: Getty Images