A szervezet kiválasztás során a vesék megszűrik a vért, eltávolítják belőle a salakanyagokat és felesleges folyadékot, ami aztán vizelet formájában távozik a szervezetből. Pisilünk. Noha a folyamat mindennapos, az már nagyon nem mindegy, mi hagyja el a testünket ilyenkor.
A vizelet összetétele és megjelenése ugyanis fontos jelzéseket adhat egészségi állapotunkról, ezért érdemes mindig odafigyelni a távozó folyadék küllemére. Az egészséges vizelet világos- vagy szalmasárga színű, áttetsző, és enyhe, de jellegzetes szagú. Normális mennyisége napi 1-2 liter között mozog – ez persze függ a folyadékbeviteltől, az étrendtől és az anyagcserétől is – pH-ja pedig enyhén savas. Ha valamiért megváltozik a pisink jellege és mennyisége, az intő jel lehet.
A vizeletük megjelenése rengeteg fontos információt hordoz az egészségünkről, sokan mégsem fordítanak rá kellő figyelmet.
Kapcsolódó: Baj, ha az ember a zuhany alatt pisil?
Arról, hogy mit jelent, ha megváltozik vizeletünk színe vagy szaga, korábban részletesen írtunk. A sötétsárga vagy barnás vizelet például kiszáradásra vagy májproblémákra utalhat. A vöröses vagy rózsaszínes vizelet vér jelenlétére enged következtetni, ami húgyúti fertőzés, vesekő vagy más komolyabb betegség tünete lehet. Az erős, kellemetlen szag pedig bakteriális fertőzés vagy bizonyos ételek (például spárga) fogyasztásának következménye az esetek nagy részében.

A vizelet színe diagnosztikus erejű lehet (Fotó: Getty Images)
A pisiben lévő diagnosztikus lehetőségeket hosszan lehetne sorolni: fontos, hogy időnként visszanézzünk a vécébe, és ha tartós vagy szokatlan változást észlelünk, forduljunk orvoshoz.
Gyakori, és ijesztő tünet a habos vizelet is, amire szintén érdemes odafigyelni. A habos vizelet többféle okra vezethető vissza, és bár sokszor ártalmatlan jelenségek állnak mögötte, bizonyos esetekben akár komoly egészségügyi problémára is utalhat. Mutatjuk, mi mindent jelenthet.
5 ok, ami miatt habos lehet a pisi
1. Gyors vizeletürítés
Ha erős sugárban ürítjük a vizeletet, az levegőt keverhet bele, ami habossá teheti azt. Ez teljesen normális jelenség, és általában nem utal semmilyen betegségre. Hasonló eredménnyel jár az is, ha „magasról” pisilünk. Állva, vagy magasan a kagyló felett guggolva magasabbról kerül a wc-be a vizelet, ami így habossá válhat.
2. Fehérje jelenléte
Ha a vizelet rendszeresen habos, az annak a jele lehet, hogy fehérje szivárog bele. Ezt a jelenséget proteinuriának nevezik.
Ez komolyabb problémára, például vesebetegségre vagy magas vérnyomásra is utalhat.
A vesék feladata ugyanis, hogy kiszűrjék a fehérjéket a vérből, és ha ezek a fehérjék mégis bekerülnek a vizeletbe, az a vese szűrőfunkciójának károsodására utalhat.
3. Kiszáradás
Habossá teheti a vizeletet az is, ha nem iszunk eleget. Nem megfelelő mennyiségű folyadékbevitel esetén a vizelet koncentráltabbá válik, és a benne lévő anyagok, például a fehérjék vagy egyéb összetevők habosodást okozhatnak. A megfelelő hidratáció segíthet csökkenteni ezt a jelenséget.
4. Húgyúti fertőzések
A baktériumok és fertőzések jelenléte is habos vizeletet okozhat. Ha a habosodás mellett égő érzés, gyakori vizelési inger vagy fájdalom is jelentkezik, érdemes mihamarabb orvoshoz fordulni, mert akár nemi betegség gyanúja is felmerülhet.
5. Krónikus betegség
A nem megfelelően kezelt cukorbetegség és magas vérnyomás károsíthatja a veséket, ami fehérjevizeléshez és ennek következtében habos vizelethez vezethet. Azoknak, akiknél ilyen betegség fennáll, érdemes rendszeresen ellenőriztetniük a vese működését.
Ideje orvoshoz menni?
Ha a habos vizelet tartósan fennáll, különösen, ha egyéb tünetek is társulnak hozzá (például ödéma, fáradtság, magas vérnyomás vagy gyakori vizelési inger), akkor mindenképpen érdemes felkeresni egy orvost. A vizelet- illetve vérvizsgálat segíthet kideríteni, hogy áll-e valamilyen komolyabb betegség a háttérben.
Az egészséges kiválasztásért
Ahhoz, hogy kiválasztásunkat egészséges legyen, érdemes minden nap odafigyelni néhány apróságra. Fontos, hogy ha lehet, ne tartsuk vissza a vizeletet, hanem a hólyag teltségétől függően, de legalább 4-8 alkalommal ürítsük ki naponta. A túlzott só-, koffein- és alkoholfogyasztás kerülése, valamint a megfelelő hidratáció fenntartása szintén hozzájárul a húgyúti rendszer egészségéhez.
Ezen kívül a rendszeres mozgás is nagyon fontos, és főleg a medence izmainak célzott erősítése segíthet a vizeletvisszatartás javításában. Figyeljünk oda a kiválasztórendserünk egészségére, és ha bármilyen szokatlan tünetet, például fájdalmat vagy gyakori vizelési ingert tapasztalunk, forduljunk orvoshoz.
Kapcsolódó: Ennyi ideig tart az egészséges pisilés
Kiemelt kép: Getty Images