Mióta csak létezik az ember, életét bölcsőtől koporsóig különféle ünnepek, rítusok, ceremóniák kísérik. Hiszen még manapság is szinte alig jövünk világra, rögtön családi ünneplések végtelen sorozatába csöppenünk. Alig tér haza az édesanya újszülöttjével a kórházból, egyesek máris „tejfakasztó bulit” tartanak, később gyakran jön a keresztelő, pár év múlva pedig a közösségbe kerülő emberpalánta újabb rítusok tömegével ismerkedik meg. Évnyitók, évzárók, ballagások, gólyabálok során át eljuthat a saját leány-, legénybúcsújáig, esküvőjéig – és még akkor a házassági évfordulókról, ezüst-, arany-, gyémánt- és egyéb lakodalmakról nem is beszéltünk.

„Nem érdekel a ballagásom!”

De vajon fontosak-e az ünnepek? Értékes élményekkel leszünk szegényebbek, ha például születésnapunk számunkra csak egy nap a sok közül, vagy ha nem tartunk fehér ruhás esküvőt – avagy ezek csak felesleges dolgok, amelyeket a társadalmi elvárás kényszerít ránk? Ez roppant megosztó téma, amelyről szinte mindenkinek van véleménye. A skála két végpontján állnak egyfelől a minél látványosabb ünnepek rajongói, másrészt az „ünneprontók”. Utóbbiak közé tartozik például a 18 éves Bernadett, aki tudatosan döntött úgy, hogy nem vesz részt a saját ballagásán: az érettségi vizsga után inkább hazamegy.

„Nem azért, mert nincsenek barátaim, vagy bármi bajom lenne az osztályommal – magyarázza. – Nincs szükségem az ilyen erőltetett, színpadias búcsúra azoktól, akikkel négy éven át jóban- rosszban együtt voltunk. Azt szeretném, ha nem az maradna meg bennem emlékként az osztályomról, hogy öltönyben-kiskosztümben feszengve vonulunk, és vigyorgunk egy beállított  csoportképen, hanem a valóság: a barátaim arca, hangja, nevetése, vagy épp egy viccesre sikerült órai felelet.”

Igaza van Bernadettnek? A rítusok feleslegesek, mert az igazi élmény – amit megünnepelnénk – úgyis a szívünkben rejlik? A lány életkoráról az is eszünkbe juthat: a tizenévesek általában  elutasítják az ünnepeket, családi összejöveteleket, mivel úgy érzik, ezek az egyéniségüket korlátozzák. Nekik ne mások írják elő, hogyan, mikor és miért ünnepeljenek.

Egy nap az évben

Erika, a 37 éves rendezvényszervező viszont másként vélekedik – persze ez nála főleg „szakmai ártalom”. „Életünk sorsfordulói nagy pillanatok, amelyeknek érdemes kifelé is megadni a módját. Az ünnepekkel ugyanis mintegy kinyilvánítjuk a külvilág felé, hogy életünk egy bizonyos  korszaka lezárult, és egy következőbe lépünk.”

Az ezotéria tanai szerint Bernadettnek és Erikának is félig-meddig igaza van. Az ünnepeknek,  családi és személyes megemlékezéseknek egyrészt valóban csak akkor van értelme, ha  komolyan vesszük őket – ha csak kényszerből vagy a megszokás mechanizmusából veszünk  részt rajtuk, akkor tényleg feleslegesen fárasztjuk magunkat velük. Másfelől viszont az életünk nagy lépcsőfokait kísérő ünnepek jelképesen kaput nyitnak személyiségünk egy következő  fejlődési szakaszába, így spirituális szempontból hasznosak lehetnek: segítenek mélyebben megélni a fordulópontokat.

Furcsán hangzik, de ezoterikus értelemben teljesen más egy kihagyott, meg nem ünnepelt születésnap, mint egy igazi, tortás- gyertyás buli. Az előbbinél lehet, hogy az illető gondolatban  megemlékezik saját „évfordulójáról” – ám mivel nem rögzíti a születésnapi rítust, személyiségében is kisebb nyomot hagy az évváltás. Némi túlzással mondhatjuk, hogy aki  például úgy dönt, nem foglalkozik a 40. születésnapjával, és azt csak egy átlagos napnak veszi, az bizonyos szinten továbbra is a 39-es életév rezgéseiben marad.

De mindez nem az örök ifjúság titka, hanem spirituális értelemben kicsit olyan, mintha valaki  egy teljes esztendős vándorút után egy kapu elé érne – ám nem menne át rajta. A sokak szerint  fárasztó családi és személyes rítusoknak tehát nagyon is van jelentősége – még az se mindegy, hogy a „mozdítható” ünnepeket melyik napon tartjuk.

Ha kíváncsiak vagytok rá, melyik napokra érdemes születésnapot, esküvőt stb. szervezni, lapozzátok fel a Nők Lapja Ezotériát a 28-29. oldalon!

Szerző: Magyar Diána

Fotó: Thinkstock