A pénzzel kapcsolatos lesújtó ítélet egyidős az emberiséggel. Illetve azzal, hogy az addigi árucsere helyett egyáltalán megjelent a fizetőeszköz – legyen az szarvasmarha, vég vászon, zsák gabona, fésűskagyló, ezüstrúd, utalvány vagy érme. A történészek szerint a vert fémpénz föníciai találmány, és érdekes, hogy már náluk megjelent a negatív felhang: Mammon, a pénz, a gazdagság istene a föníciai vallásban félelmetes lény, aki felfalja az embereket.

Ha belegondolunk, rájövünk, mekkora szimbolikus értelme van ennek a mítosznak! Jelentése: a pénz felfalja, felemészti az embert, elsősorban a tulajdonosát. És ezzel elindul egy általános vélekedés, amely végighömpölyög az európai kultúrtörténeten, és amelynek lényege: a gazdagság, a vagyon eltorzítja a személyiséget, elvonja a figyelmet az erkölcsi-szellemi szféráról – így a pénz istentelen dolog, általában a spiritualitás esküdt ellensége.

Az ókori Athén „kóbor kutyája”

A pénz tehát ki lett kiáltva főbűnösnek, az embert megrontó sátán fő eszközének. Mindemellett viszont azt nem lehetett tagadni, hogy a társadalmak működése épp a pénzforgalmon alapul. Mintegy 3000 éve az európai kultúrában a javakat pénzért adják – így való igaz, hogy attól, mert valaki az ördög művének tartja, és megveti a pénzt, nem fog ajándékba kenyeret kapni a boltban.

Azzal tehát mindenki egyetért, hogy amíg a mostani civilizációnk ebben a formában fennáll, szükségünk van pénzre. Egyáltalán nemcsak akkor, ha gazdagok akarunk lenni – hanem, ha egyáltalán életben akarunk maradni. Persze minden korban voltak különc lázadók, akik megpróbáltak úgymond kiszabadulni az anyagiak zsarnoksága alól. De ezt csak úgy tudták kivitelezni, hogy általában kivonultak magából az emberi társadalomból, és törvényen kívülivé lettek.

Híres példa erre Diogenész görög filozófus, Athén piacterének látványossága, aki a maga korában egyfajta ókori hippi volt. Annyira gyűlölte és megvetette a pénzt és az azon alapuló rabszolgatartó városállamot, hogy úgy döntött: ő inkább nem vesz részt ebben az össznépi bohóctréfában – ahogy ő a társadalmakat hívta. Kiköltözött a piactérre, hordóban lakott, a kidobott szemétből kukázott ki ételt, víz gyanánt télen hólevet ivott.

Magát „Athén kóbor kutyájának” hívta, és mivel a kutya görögül künosz, világnézetét már akkor künikosznak – azaz: a kutya filozófiájának – nevezték. Innen a „cinikus” kifejezés, mely ugyan mára más értelmet nyert, hiszen a gúnyolódásra használják, ám eredeti jelentése az volt: olyan ember, aki megveti a társadalom nyújtotta kényelmet, biztonságot, de mindenekelőtt a pénzt.

…

A cikk folytatása a 2015/5. Nők Lapja Ezotériában olvasható.

Szöveg: Magyar Diána

Illusztráció: Archív