Valljuk be: ki ne ijedne meg, ha sötétedés után lakásában látszólag magától leesik egy tárgy a polcról, recsegni kezd a parketta, meglibben a függöny? Ennél is rémisztőbb lehet, ha hangokat is hallunk, netán látunk is valamit, valakit, akinek nem szabadna ott lennie. A kísértet – szellem, hazajáró lélek – ősidők óta ismert, mint a mesék, mítoszok, horrorsztorik félelmetes szereplője.

Pedig valójában nem megijedni kellene, ha szellemjárásban van részünk. Persze mondani ezt könnyebb, mint megállni, hogy ne kapjunk szívbajt, ha egy elhunyt ember asztráltestét érzékeljük a közelünkben. Igen ám, de a rémüldözéssel nemhogy nem segítünk a helyzeten, hanem ártunk: saját magunknak és a kísértetnek is.

Ha megijedünk, megijesztjük őt is

Hogy miért is baj, ha ijedten reagálunk ilyenkor? Nos, ehhez tudni kell, hogy a kísértet – minthogy nincs teste – semmi másból nem áll, mint rezgésekből, hiszen ő egy egykor a Földön élt ember tudatenergiája. Ezért hatni is rezgésekkel, azaz gondolatainkkal, érzelmeinkkel lehet rá, miként kommunikálni is telepatikus úton lehet vele.

A szellemek, ha egy élő emberrel találkoznak, finom radarként fogják fel a feléjük sugárzott érzéseket. És azonnal átveszik e rezgéseket, reagálnak rá: a negatívakra negatívan, a pozitívakra pedig pozitív módon. Ha tehát megijedünk a kísértet jelenlétében, félelmet árasztunk felé, amely egy különösen durva, kártékony negatív energia – amire ő analóg módon, félelemrezgés kibocsátásával fog válaszolni.

…

Ha többet is szeretnél tudni a témáról, lapozz a Nők Lapja Ezotéria 2015/6. számának 42. oldalára!

Szöveg: Magyar Diána

Fotó: Thinkstock