A pestisdoktorok jelmeze igen látványos: hatalmas, földig érő, fekete köpeny, óriási, madárcsőrös álarc. Nem a fantáziának köszönhetjük e „szép maskarát”, hanem egy bizonyos Charles Delorme nevű férfiúnak, akit a nép Csőrdoktornak csúfolt. Pedig nem akárki volt: XIII. Lajos udvari orvosa, az első pestisdoktor, aki hitt a fűszerek – mindenekelőtt a fokhagyma – mindent legyőző erejében.

Az apokalipszis lovasai

Kevés sorscsapástól rettegtek annyira a régiek, mint a járványoktól. Miután semmit sem tudtak magáról a betegségről, minden járványos megbetegedést pestisnek ítéltek: aligha véletlen, hogy Dürer híres metszetén az apokalipszis lovasai között – a Halál, a Háború és a Viszály mellett – ott poroszkál roskatag gebéjén a csontsovány, fogatlan öregembernek ábrázolt Pestis, és talán ő a legrémisztőbb figura négyük közül.

Hogy miért ő a legijesztőbb? Elsősorban a tehetetlenség miatt, amely a megjelenését övezte.  Rengeteg népi gyógymóddal próbálkoztak az emberek, hogy szembeszálljanak a „fekete halállal”. Rózsaecetbe mártott keszkenő; pipadohányba kevert rozmaring- vagy levendulavirág füstölése; köpölyözés; érvágás… Ám egyik módszer sem volt képes legyőzni a szörnyű halált okozó betegséget. Még a híres „hippokratészi csodaszer”, a pörkölt feketekávé leve sem, amelytől legfeljebb felszökött a beteg vérnyomása, de a rémisztő tüneteken ez sem enyhített. A megkopasztott eleven verébről nem is szólva; ezt állítólag – a biztonság kedvéért – az amúgy is mérgező egérfarkfű levével kezelt tályogra kötözték.

…

Ha szeretnél többet megtudni a csőrdoktorokról, lapozz a Nők Lapja Ezotéria idei 1. számának 70. oldalára!

Szöveg: Balázs-Piri Krisztina

Fotó: Thinkstock