– Azon szerencsések közé tartozom, akik élőben láthatták, hallhatták Érdi Tamás zongorajátékát, és megtapasztalhatták, hogy a művészet és a spiritualitás valóban szoros kapcsolatban állnak egymással: a nézőtéren szinte tapintható volt a csodálat, a szeretet, a szenvedély és az öröm. A művészről pedig belső béke és boldogság sugárzott. A nézőközönségnek nemcsak művészi, hanem spirituális élményben is része volt.

– Nem vagyok járatos az ezotériában, de örülök annak, ha így érzett, ha sikerült annyira elvarázsolni, hogy ezzel ki tudtam mozdítani a mindennapok kötelességekkel teli szürkeségéből, a mókuskerékből.

– A horoszkópja szerint életében az első nehézséggel megszületésekor találkozott.

– Való igaz, öt és fél hónapra, 1000 grammal jöttem a világra, és mire az inkubátorba kerültem, már csak 75 deka volt a súlyom. Édesapám a szülőszoba ajtaja előtt állt, amikor megjelent az orvos, és lelkesen közölte vele: Márta (az anyukám) hasán nem fog látszódni a császármetszés, a vágás nyoma. Apa erre: ezek szerint életben vannak? Anya sokszor elmesélte világra jövetelem körülményeit: a János kórházban születtem, de a koraszülés miatt átvittek a Kun Béla téri klinikára. Amikor anya ezt meghallotta, arra gondolt, hogy ebből sok jó nem sülhet ki. A megérzése tökéletesen működött, mert ott vesztettem el a látásomat.

– Az ilyen helyzetre az ezotéria azt mondja, nincs se koraszülés, se túlhordás. Akkor ölt testet a lélek, amikor a földön minden együtt van ahhoz – helyzetek, emberek –, hogy a sorsfeladatunkat teljesíteni tudjuk.

– Ezek szerint azért jöttem ennyire korán a világra, hogy a kicsi súlyom, a fejletlenségem miatt bekerüljek abba a rossz inkubátorba, amelytől megvakultam?

…

A beszélgetés folytatását elolvashatod a Nők Lapja Ezotéria 2016/2. számában.

Szöveg: Izing Klára

Fotó: Archív