Hableánynak hívták azt a kocsmát, ahol a nevezetes Globe színház társulatának tagjai gyülekeztek hajdanán. Nemcsak „csepűrágók” itták ott a sörüket, de a divatos helyen megjelent a korabeli londoni társaság megannyi képviselője is. Az arisztokrata Essex gróftól kezdve a tudós Francis Baconön át a korabeli lebujok rosszlányai; hatalmas batyuikkal a háziasszonyok és a messziről érkező kalózhajók durva beszédű matrózai. Velük jöttek a pletykák, az idegen eredetű és ellenőrizhetetlen legendák, csodás történetek és könnyfacsaró mesék. És persze hátborzongató sztorik boszorkányokról, tündérekről és a sírból visszajáró szellemekről. Shakespeare kora, az angol reneszánsz a szigetország legbabonásabb időszaka volt. Itt is – ahogy a többi, a keresztény vallást felvevő ország hitvilágában – megmaradtak a pogány elemek, furcsa keveréket alkotva az egyház tanításával. Sőt, a természetfeletti erőkről szóló legendák nemcsak a Bibliából és a pogány hiedelmekből táplálkoztak, hanem az ebben a korban különösen erős ezoterikus tanokból.

Az ezotéria kifejezés a görög ezoterikosz szóból ered, „belsőt” jelent – azaz egyszerre utal az olyannyira vágyott titkok megfejtésére, mint az ember belsőjével, a lélekkel kapcsolatos kérdések megválaszolására. Ezért is oly széles e korban az ezoterikus paletta: megtaláljuk benne az asztrológiát, az alkímiát, az álomfejtést, a démonológiát, a halott lelkek megidézésére szolgáló nekromantiát, a számmisztikát, a mágiát, sőt még az arcolvasással foglalkozó fiziognómiát és a latinul kiromanciának nevezett tenyérelemzést és -jóslást is.

I. Erzsébet is hitt bennük

Maga a királynő, I. Erzsébet is hitt a földöntúli erők hatalmában. Shakespeare fő pártfogója rendszeresen elkészíttette horoszkópját: a kor legnagyobb asztrológusának, John Dee-nek tanácsára még megkoronázása napját is horoszkópja sugallatára választotta ki. 1563-ban Erzsébet mégis megdöbbentő rendeletet hozott: a boszorkányok mellett a varázslókat is halálra kell ítélni.

…

A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2016/2. számában olvashatjátok.

Szöveg: Balázs-Piri Krisztina

Fotó: Thinkstock