Az emberiség valaha sokkal többet tudott a világról, mint ahogy azt ma a legtöbben képzelik. Ha elolvassuk a legfontosabb ősi szent iratokat, egy olyan tudás tárul elénk, amely messze meghaladja mostani tudományos ismereteinket. Ebből következik, hogy az ókori Egyiptom, Babilon vagy akár a kelták, maják, hinduk civilizációja aligha nevezhető primitívnek – az ismeretanyag színvonalában inkább jóval fölöttünk állnak. Erre az egyik legnagyobb bizonyíték, hogy ismerték az univerzum működésének legbelső titkait. Ma a téridő- és asztrofizika foglalkozik ilyesmivel, ám a modern tudósok itt is inkább csak mostanában kezdik felfedezni azokat a törvényeket, jelenségeket, amelyek egy ókori pap, papnő számára még magától értetődőek voltak. Így például azt is, hogy az anyagi világ, amelyet ismerünk, csak egyik a megszámlálhatatlan párhuzamos létsík közül – és ezeken mind-mind különféle létformák élnek.

Finom rezgések

Az is egyre inkább bizonyítást nyer, hogy nem csak anyagi világok léteznek, mint a miénk. Hanem olyanok is, amelyeket anyag helyett rezgések, energiák alkotnak, és az ottani lények teste hasonlókból – rezgésekből, erőkből, energiákból – áll, nem pedig „megfogható” húsból és vérből, mint a földi élőlényeké. És mivel – szemben az anyaggal – az energia elpusztíthatatlan, ezekre a létformákra nem érvényes a születés és halál törvénye. Új sorozatunkban a legfelsőbb szellemi világ, a legéteribb, legfinomabb rezgésű dimenzió vezető létformáit mutatjuk be. A héber hagyomány őket hívja angyaloknak, közülük a legerősebb hetet, akiknek a lénye a legintenzívebb energiákból áll, arkangyaloknak. Ám végig érdemes szem előtt tartani, hogy ez csak egy földi név rájuk, a valóságban nem biztos, hogy ez a nevük. A mitológiában is különféle neveken szerepelhetnek, ám tény, hogy mindegyik ősi kultúra jól ismerte őket. S hogy miért jó tudnunk mindezt nekünk, halandó embereknek? Mi közünk egy elképesztően távoli világ lakóihoz, amikor azt a világot a tudományunk még fel se fedezte? Nos, az ősi tanítások egyöntetűen állítják: a felsőbb dimenziók és a mi világunk között mindig is volt kommunikáció. Az angyalok, arkangyalok álmok, látomások formájában megnyilvánulhatnak az emberek előtt, beszélhetnek hozzájuk, taníthatják őket, hírt adhatnak bizonyos eseményekről.

Történelmi küldetés

A kapcsolatfelvételt általában a felsőbb világ létformái kezdeményezik, ám az embernek is van rá lehetősége, hogy „hívjon” egy angyalt – akár a hét arkangyal (főangyal) valamelyikét. Szemben a köztes világok lényeivel, őket azonban nem illik és nem is lehet „idézni” – azaz mágikus mód- szerrel késztetni a kommunikációra. Szeretettel és tiszteletteljesen azonban megkérhetjük bármelyik angyalt, hogy adjon segítséget, útmutatást egy bizonyos élethelyzetben. Az angyalok valójában mind annak a végső tudatforrásnak a kiáradásai, aki az egész mindenséget – azaz az összes világot – teremti, fenntartja, ellát- ja élettel és energiával. A Végső Forrást sokféleképp hívják a különféle kultúrák, népek, vallások: Abszolútumnak, Terem- tőnek vagy a legszebb, legismertebb nevén: Istennek. Ez az elnevezés azért tökéletesebb, mint az Atya vagy az Úr, mert végső megnyilvánulásában Isten nemek feletti: a jin és a jang, azaz a hím- és a nőnemű energia is egyszerre megvan benne. Az ő példájára az arkangyalok is nemek felettiek. Ennek ellenére van „energetikai irányultságuk” – azaz némelyikük szolárisabb, jang-energiájuk inkább domináns: ők a férfiasabbak, akik ha megjelennek, általában szép fiatalember, ifjú harcos alakját mutatják. A jin-energia-domináns angyalok ezzel szemben tündérszerűbbek, nőiesebbek, légiesebbek. Gábriel a „hét nagy” közül hagyományosan az első, a szoláris típusú – tehát inkább férfias – angyalok közé tartozik. Nevének jelentése: Isten az én erősségem. Mivel ő az Abszolútum hírnöke, ő közvetíti Isten szándékait az alsóbb világok felé. Legszebb történelmi küldetése is ehhez kapcsolódik: az angyali üdvözlet során ő adta hírül Máriának, hogy a Mindenség Ura őt választotta ki a Megváltó kihordására és megszülésére.

…

A cikk folytatódik a Nők Lapja Ezotéria 2016/4. számának 63. oldalán.

Szöveg: Kincses Boglárka

Fotó: Wikipédia