Bizony, még a tudatosság szentségét hirdető coach is hajlamos a bevezetőben leírt a hibába esni. Hiába tudom, hogy a cikkírás elmélyültséget kíván, amikor fáradt vagyok, vagy nem annyira csigáz fel az adott téma, sokszor azon kapom magam, hogy összevissza kattingatok a neten, ahelyett, hogy a cikkre fókuszálnék. Tízpercenként ellenőrzöm az e-mailjeimet, híreket olvasgatok, felmegyek a közösségi oldalra – bár itt tényleg nem töltök túl sok időt –, és utána minden alkalommal újra visszakormányozom magam az íráshoz, pedig ilyenkor nem kis energiát kíván újra felvenni a fonalat. Tisztában vagyok vele, hogy ezáltal sok időt veszítek, hiszen ha fókuszáltan írnám a cikket, valószínűleg feleannyi idő alatt készen volnék, és a befejezett feladat jutalmával felszabadultan szörfözhetnék a neten. Mégis engedek a szétszórtságnak, bekebelez világháló. Ám egyre kevésbé….
Ki diktál?
A boldogságnak új aspektusa van az életünkben: a család, a barátok, a munkánk és a szabadidőnk mellett van egy digitális életünk is. Csakhogy ehhez senkitől nem kaptunk kész használati utasítást. Az elmúlt húsz év legnagyobb életmódbeli változtatása a különböző képernyők előtt töltött idő jelenetős növekedése, amely – mint azt ma már kutatások sora biztosítja – növeli a krónikus stresszt. Egyre többen Mentális telítődnek az „időrablókkal”, és állítanak fel korlátokat, hogy szárnyaló kreativitásuknak a kütyük se szabjanak gátat. Mivel gyakran a laptopom előtt dolgozom, ha végzek a feladataimmal, már eszem ágában sincs hozzáláncolni magam. A gépekkel töltött idő pedig még tovább csökkenthető, ha valóban tudatosan használjuk a masinákat, megőrizve produktivitásunkat és az egyensúlyunkat.
Az online világ szórakoztat, informál, ugyanakkor beszippant, és az is előfordul, hogy lehangolttá tesz. Minden a megfelelő adagoláson múlik. Mindenki maga döntheti el, hogy mi teszi boldoggá a digitális életében. Örömforrás lehet kapcsolatot tartani a világ túlfelén élő ismerőinkkel, de nagyon kizökkentő is tud lenni, ha munka közben folyton csevegésre hívnak minket. Aztán ott van a rengeteg inger miatt folyton ott lebegő másik nagy mumus, a „nehogy lemaradjak valamiről” érzete, ami miatt azon kaphatjuk magunkat, hogy folyamatosan készenlétben állunk, például minden szuszszanásnyi szünetet arra használunk fel, hogy csekkoljuk az üzeneteinket. Gondolhatnánk, hogy mindez örömet szerez, de az az igazság, hogy ilyenkor stresszhormonok garmadája önti el a szervezetünket, vagyis a kényszeredett lépéstartás inkább túlterheltté és frusztrálttá tesz. Ha félszemmel folyton az okostelefonunkat lessük, nem tudunk igazán benne lenni a történésekben, vagyis bizonyos részletek kimaradnak az életünkből. Kérdés, hogy ki kell-e minden lehetőséget használnunk a világhálóra csatlakozásra, vagy szép lassan újra észrevesszük majd, mennyi más – sokszor tartalmasabb – dolog hívogat bennünket. Hogy akkor sem dől össze a világ, ha a kütyük néhány óráig a táskában maradnak. Ha elveszítjük az egyensúlyt, könnyen rájöhetünk, hogy az online világ uralkodik felettünk, és már nem mi uraljuk a saját időnket. Márpedig az idő nagy érték.
…
A cikk folytatódik a Nők Lapja Ezotéria 2016/5. számának 53. oldalán folytatódik.
Szöveg: Bakos Zsuzsi életmódcoach, szupervizor
Fotó: Thinkstock
