Nem véletlenül hívják a misztikusok franciául így az alvást, álmot: la petite mort, azaz „egy kis halál”. A halál és álom közeli rokonságát már az ókoriak is sejtették, mivel pont ezt érzékelteti a görög mitológia azzal, hogy ikertestvérekként ábrázolja az álom és a halál istenét, Hüpnoszt és Thanatoszt. Meglepően, talán némileg félelmetesen is hangzik: valójában minden éjjel meghalunk kicsit. Maga a halál is olyan, mint egy álom. Ezért is szokás az alvás, álom metaforájával enyhíteni az esemény tragikusságát, amikor arról beszélünk, hogy valaki „örökre elaludt”, „megtért pihenni”, vagy „végleg elszenderedett”. Az, hogy a halál az elalváshoz, álomhoz hasonlít, még érthető lehet. De hogy az alvás, amelyet minden éjjel végzünk ágyunkban, hogy kipihenjünk magunkat, már majdnem halál volna? Eszerint valahányszor elalszunk, kilépünk a testünkből, azaz mintegy meghalunk? Reggel, mikor csörög az óra, vagy jobb esetben magunktól ébredünk, akkor pedig „feltámadunk”?

Ezüstfényű köldökzsinór

Akármennyire is megrázó, számtalan jele van annak, hogy ez az igazság. Persze itt sem árt finomítani: nyilván komoly különbségek vannak az alvás és a halál között. Kezdve a legfeltűnőbbel: a halál végleges, míg alváskor csak ideiglenesen hagyjuk el testünket. Éppen azért, hogy nehogy „ott ragadjunk Álomországban” (azaz visszatalálhassunk ágyban nyugvó porhüvelyünkbe), szükséges, hogy a kalandozó lélek és a pihenő test között végig megmaradjon az összeköttetés. Ezt egy láthatatlan köldökzsinór biztosítja, amelyet az ősi ezoterikus hagyományok egy halvány, ezüstös fényben derengő fonálként írnak le. Úgy is elképzelhető, mint a biztonsági kábel az űrsétára induló asztronauta és az űrhajó között. Ezek után már nincs akadálya a másvilági „kirándulásnak”. És hogy pontosan hová is kerül szellemünk, tudatunk, asztráltestünk – vagy hívjuk bárhogyan halhatatlan részünket – ilyenkor? Az ősi tanok szerint alvás közben a köztes dimenziókba léphetünk be, azokba a létsíkokba, ahol születésünk előtt időztünk, és amelyeken halálunk után is át fogunk menni. Ezek a világok egyfajta virtuális valóságok: a Földtől eltérően anyag itt nincs, sőt a téridő is másként működik. Ez az oka, hogy álmunkban az időmúlást is torzulva, sokkal gyorsabbnak vagy lassabbnak érzékeljük, mint a földi időt, azaz az alvásunk közben eltelő éjszakai órákat. Emellett a köztes szférákban a dolgok, jelenségek is képlékenyek, tudatunktól függően formálhatók: semmi sincs rögzítve úgy, ahogyan ezt a mi világunkban megszokhattuk.

Szelídítsük meg a rémálmot!

A harmincnyolc éves Évi gyerekkori rémálma példa erre. „Kislány koromban volt egy visszatérő rossz álmom: egy családi házas környéken sétálok, de az egyik helyen ki van lazulva a kerítés. Mögötte óriási fekete kutya lapul, amely vicsorogva kiugrik, és megtámad. Menekülnék, de ólomsúlyúvá válik a lábam, nem bírok mozdulni… sikítani akarok, de nem jön ki hang a torkomon.” Kamaszkorában azonban Évi – akit még ekkor is üldözött ez az álom – elsajátította az úgynevezett tudatosálom-technikát. Ennek lényege, hogy álmunkban megőrizzük öntudatunk bizonyos részét: tisztában legyünk vele, hogy most épp álmodunk, és az álombeli eseményeket megpróbáljuk a kedvünkre alakítani. Évi is elkezdte formálni a rémálmát: lefekvéskor elképzelte, hogy félelem nélkül halad el a kerítés előtt, ahol a fekete kutya lapul. Majd azt is felvetítette magának, hogy az eb előjön ugyan, de nem támad, hanem barátságosan csóválja a farkát. Nos, a következő elalvásnál mindez így is történt! A kutya farkcsóválva dörgölődzött az álombeli Évihez, aki megsimogatta a fejét. Vajon ez tényleg azért lehetett, mert álmaink egy olyan dimenzióban játszódnak, ahol nincsenek előre rögzített szabályok, és az események menete rajtunk múlik? A köztes világ, más néven asztrálsík – ahol két születés közt tartózkodunk – pont ilyen. Az ezoterikus tanítások szerint ezen a szférán a jelenségek kívánságunk, illetve tudatállapotunk szerint alakulnak. Azaz a kutya azért támadta meg Évit, mert ő eleve félve közelített a kerítéshez az álomban – a támadó ebet valójában ő teremtette meg, az szorongásának kivetülése volt.

…

A cikk folytatásáért lapozzátok fel a Nők Lapja Ezotéria 2016/6. számát!

Szöveg: Magyar Diána

Fotó: Thinkstock