„Vissza démon! Azért jöttél, hogy elrabold a szívemet?” Ez a két mondat az egyiptomi Halottak Könyve egyik mágikus versében olvasható, amely egyfajta útikalauz a túlvilágon bolyongó lélek számára. A rémült kiáltás érzékelteti, mennyire féltek az ókoriak a köztes szférákban garázdálkodó, rosszindulatú lényektől. Különösen azoktól, akik a halott útját próbálták állni, vagy foglyul ejteni őt, hogy ne jusson el a végcélba, az örök Fény dimenziójába. De vajon tényleg ilyen teremtmények leselkednek odaát ránk? A modern tudomány persze az egészet a képzelet művének tartja, és úgy vélik: az ember a tudattalanjában lévő ős-félelmeket – a haláltól mint ismeretlentől való szorongást – öntötte így formába. Ugyanakkor nagyon sok film, könyv kering démonok által megszállt házakról és emberekről. Azok, akik kiléptek a testükből, majd visszatértek, szintén említenek árnyékszerű létformákat, akikkel odaát találkoztak – és akik egyáltalán nem tűntek jó szándékúnak, sőt…

Jóindulatúak is lehetnek

Ha azt hisszük, hogy a túlvilági szörnyeket a modern horrorfilmek hozták divatba, démont idézni pedig unatkozó tinédzserek szoktak, akik ezzel akarják egymást riogatni – nos, tévedünk. Mióta csak ember él a Földön, mindig is tudni véltek olyan lényekről, akik valahol a halandók és a halhatatlanok között foglalnak helyet a Mindenség hierarchiájában. Az embernél magasabb, ám az isteneknél alacsonyabb rendű létformákról van tehát szó.

Őket hívták az ókori görögök daimónoknak, és ez a szó ekkor még nem jelentett egyértelműen rosszindulatú lényt. Az antik kor végén nagy kultusza volt a „jó démonoknak”, az úgynevezett agathodaimónoknak, míg rosszindulatú változataiktól, a kakodaimónoktól („gonosz démonok”) rettegtek, és bajelhárító mágiával próbálták távol tartani őket.

…

A cikk folytatásáért lapozzátok fel a Nők lapja Ezotéria 2016/6. számát!

Szöveg: Magyar Diána

Fotó: Thinkstock