Kölcsönvettem Füst Milán híres regényének a címét. Ő ugyanennek a földi életének az eseményein nézett végig, ifjúkorától öregségéig – én előző, elmúlt életekre értem. Egyik régi életemben tetves, vérbajos, csavargó koldus voltam, akit végül kisgyerekek megrontásáért nyilvánosan akasztottak fel, Üszögös Szent Péter napján, anno 1493. február 4-én, Český Krumlov főterén. (Ebben az életemben jóvátételül lettem gyermekpszichológus.) Ez elég nagy megrázkódtatás volt, hogy emlékezzek rá. Tehát nem voltam sem király, királynő, arisztokrata, sem gazdag főúr, híresen szép dáma, sem elégedett polgár vagy vitéz katona, sem főpap, hercegi tanácsadó, sem szent szerzetes, varázslónő, mint a legtöbben. Tőlem csak ennyi tellett.

Hányszor születünk?

A baj az, hogy az akkori agyam, ami az emlékeimet őrizte, már régen felbomlott. Ezzel a maival nem lehet felidézni azt a múltat, amit nem élt át. Tehát hinnem kell abban, hogy van tudat, gondolkozás, emlékezés, agy nélkül is. Van? Hol? Hát a halhatatlan lélekben, aki őrzi a múltat, mégpedig valószínűleg az aurájában. Na de ki babonásabb: aki az aurát szellemi jelenségnek tartja, ami csak belső látással megközelíthető? Vagy az, aki elhiszi, hogy auralátó szemüveggel szemügyre vehető, esetleg lefényképezhető, vagy szabad szemmel is látható, tehát az aura testi, fizikai létező? Honnét tudjuk, hogy többször születünk, sok élet van-e már mögöttünk? Onnét, hogy magas szellemi szinten álló beavatottak elmondták, megírták nekünk. Honnét tudjuk, hogy beavatottak voltak? Azt is elmondták magukról. És mibe voltak beavatva? Természetesen a világ titkaiba.

…

A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2017/2. számában olvashatjátok.

Szöveg: Popper Péter

Fotó: SMAG