A számbabonákat – mint minden babonát – a szkeptikusok butaságnak, egy letűnt kor maradványának tartják. Pedig könnyen lehet, hogy a szokásokban, népi hiedelmekben valamilyen ősi tudás él tovább, egy olyan világból, amikor még jobban értették az univerzum rejtett összefüggéseit.

Persze a számbabonák kultúra- és nemzetfüggőek: mást tartanak baljósnak Európában, mint Ázsiában, és az sem ritka, hogy az egyik nép kedvelt számától egy másik országban viszolyognak. Ám egyáltalán az, hogy ilyen intenzív érzelmek kísérik a számokat, látványosan bizonyítja a numerológia alaptanítását: a számok sokkal többek puszta adatoknál és mennyiségeknél.

Mi is az a triszkaidekafóbia?

Kezdjük a mi kultúránkban legismertebb baljós számmal: a 13-assal! Eredete a zsidó kabbala tanaihoz nyúlik vissza, mely szerint az univerzum legtökéletesebb száma a 12, hiszen a teljességet jelképezi. Mivel a 13 eggyel több, így a teljesség megbomlását jelezve arra utal: „hiba került a világ helyes működésébe”.

A kereszténységben a 13 rossz híre az utolsó vacsorához fűződik: ennyien ülték körül az asztalt, másnap pedig Jézust keresztre feszítették. De nem tett jót a szám megítélésének az sem, hogy a templomos lovagrend utolsó nagymesterét 1307. október 13-án végeztette ki Szép Fülöp francia király.

Emiatt sokan máig nem hívnak 12 vendéget magukhoz, illetve nem ülnek le egy asztalhoz, ha ők lennének a 13. fő. Így tett Napóleon és Franklin Delano Roosevelt is – utóbbi annyira rettegett a számtól, hogy feljegyezték róla: mindig készenlétben tartotta titkárnőjét, hogy ha netán 12 vendég érkezne hozzá a Fehér Házba, 13 helyett eggyel többen legyenek.

…

A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2017/3. számában olvashatjátok.

Szöveg: Magyar Diána

Fotó: Thinkstock