A tinnitus elnevezés a latin „tinnire” szóból származik, melynek jelentése: hangzik, cseng. Az érintettek leggyakrabban zúgó, búgó, zakatoló, doboló, kattogó, cserregő, susogó, fütyülő, harangszerű hangként írják le. Van, akinél csak rövid ideig tart a jelenség, és ahogyan jött, úgy el is múlik, ám rengetegen hosszú ideig, akár évekig szenvednek tőle.

Lehetetlen helyzetben

Az érintettek egy része képes hozzászokni ezekhez a belül hallható, zavaró hangokhoz, ám a többséget a létezésben is akadályozzák, és szinte az őrületbe kergetik. Nincs ezen semmi csodálkoznivaló, hiszen ha valaki hosszabb ideig nem képes éjjel aludni, nappal pihenni, koncentrációs nehézségei lesznek, és előbb-utóbb az életkedve is alábbhagy. Legtöbben szenvedésként élik meg az állandó fülzúgást, idővel az önbecsülésük megtörik, és ahogyan ez sok betegségnél előfordul, már nem érzik magukat teljes értékű embernek.

A fülzúgásos eseteket vizsgálva, szinte mindenhol felfedezhető az összefüggés a tünet és az olyan stresszhelyzet között, amelyet az érintettnek nem sikerült „legyőznie”. Az ilyen emberekre jellemző, hogy nem érzik magukat képesnek az adott állapottal való megbirkózásra. A külső „zaj” (a stressz forrása) ellen nem küzdenek, igyekeznek elmenekülni, a „problémát” elfojtják, így az belül kel életre, és intenzíven jelez. A fülzúgást, mint belső hangot, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen mint minden egyéb tünet, ennek is fontos üzenete van. Az üzenet ez esetben mindenképpen a figyelem felhívása arra a „zajra”, amely kívülről belülre került, ellehetetlenítve, hogy az érintett másra figyeljen. A fülzúgás rendkívül „erőszakosan”, lármásan vonja magára a figyelmet. Addig „zaklat”, míg a változás meg nem történik.

A fülzúgásos ember általában csupán két dologra vágyik: csendre és nyugalomra. Ha megfigyeljük, hogy egy tünet mikor jelentkezik első alkalommal, szinte biztos, hogy megtaláljuk az összefüggést a megoldásra váró, stresszes élethelyzet és az érintett tehetetlensége, kiszolgáltatottsága, elfojtásra való hajlama között. Sokszor érzi magát beszorulva egy olyan helyzetbe, ahol úgy gondolja, nem tud mit tenni, vagy éppen nem akar senkit megbántani, ezért inkább homokba dugja a fejét. A helyzet azonban jön utána, a zaj, amelyet kívül nem tud elnyomni, beköltözik a fejébe, és „nyomja a csengőt”, nehogy elfeledkezhessen róla. Ha nem akar megőrülni, előbb-utóbb valamit kezdenie kell vele…

…

A téma folytatását keressétek a Nők Lapja Ezotéria 2017/4. számában!

Szöveg: Dr. Hatalyák Krisztina

Fotó: Thinkstock