„Szeretlek, anya, de a régi anyukámat is szerettem!” Ön mit reagálna, ha gyermeke így szólna önhöz? A kérdésre elméletben is nehéz válaszolni, hiszen ez függ a szülők személyiségétől, a család életstílusától, világnézetétől. Ám napjainkban egyre többször fordul elő, hogy egy kisgyerek hasonló kijelentésekkel sokkolja a szeretteit.

Tény, hogy a mi kultúránkban a reinkarnáció még nem teljesen elfogadott, noha manapság egyre többen hisznek benne. A hivatalos tudomány elutasító hozzáállása mellett azonban sokan még mindig holmi egzotikus elképzelésnek tartják, amihez nekünk itt, Európában semmi közünk sincs. Mások úgy vélik, az újraszületést csak azok találták ki, akik irtóznak a haláltól, mint a végleges megsemmisülés gondolatától. Ugyanakkor a legújabb tudományos felfedezések igazolják, hogy többek vagyunk puszta anyagnál, márpedig ez esetben születésünk előtt is kellett „valahol” lennünk, és holtunk után is kerülünk „valahová”.

Átutazó fénylények a Földön

Mialatt a felnőttek pró és kontra érvelnek, a gyerekek a maguk ösztönös bölcsességével eldöntik a kérdést. Nem akarják a szüleiket se megijeszteni, se zavarba hozni, mikor ártatlanul elmesélik, mit éltek át a mostani születésük, sőt fogantatásuk előtt. Ilyenkor a szülők többsége természetszerűen zavarba jön: most hogy reagáljon erre? Terelje másra a szót? Vagy kezelje egyfajta játékként az egészet? Ne törődjön vele, mivel úgyis kinövi a gyerek? Mielőtt bármit is tennénk ebben a szituációban, először érdemes magunkat megvizsgálni: mit érzünk, ha gyermekünk egy vélt vagy valós korábbi énjéről mesél? Zavart? Félelmet? Megdöbbenést? Bosszúságot? Ez azért fontos, mert ha ezt megfogalmazzuk magunkban, már könnyebben lépünk tovább a helyes reagálás felé, amely azonban – mint a lelki dolgok általában – teljesen egyéni, nincs általános „recept”.

Sokakat azért is érint kellemetlenül, ha szemük fénye ilyesmivel áll elő, mert ez azt jelenti: nem ők „teremtették” a gyermeküket. Nem a semmiből érkezett hozzájuk, hanem volt egy korábbi története, másik néven, egy másik családban. A spirituális tanok erre azt felelik: azzal, hogy a kicsik emlékeznek erre, és ha hagyjuk, be is számolnak róla, a felnőttek számára is fontos küldetést teljesítenek. Nevezetesen: megtanítják őket elfogadni, hogy a gyermek nem a szülők „tulajdona”, hanem – mint minden lény az univerzumban – egy szellemi dimenzióból származó lélek, aki átutazóban van csak köztünk, s jelenlegi testét is csak ideiglenesen viseli.

…

A téma folytatását megtaláljátok a 2017/5. Nők Lapja Ezotéria hasábjain.

Szöveg: Magyar Diána

Fotó: Thinkstock