A bevezetőben említett antik görög mítosz arra utal: noha elvileg nem emlékezhetünk korábbi inkarnációinkra, mégis van rá lehetőség, hogy megismerjük azokat. Alapesetben az összes előző életünk minden információja oly mélyen le van zárva a tudatalatti legalsó rétegeibe, hogy csak nagyon ritkán szabadul ki onnét egy-egy homályos emlékfoszlány álom vagy déjà vu formájában. Ezt úgy kell elképzelnünk, mintha lenne egy óriási könyvtár, ahol csakis egyetlen terem könyveit olvashatjuk – ezek a mostani életünkről szólnak –, az összes többi terembe még benyitnunk is tilos. Pedig azokban olyan könyvek vannak, amelyek mindegyikének „Én” vagyok a főhőse – csak épp nem a mostani, hanem azok az énjeim, amelyek más testekben, más korszakokban jelentettek „Engem”. Néha nyitva marad az ajtó, és a pillanat törtrészére sikerülhet bekukkantani egy ilyen tiltott terembe, hogy azonnal vissza is csukódjon (ez lenne a déjà vu, illetve a reinkarnációs álom).
Ön szeretne végre bejutni egy zárt szobába, és beleolvasni az egyik könyvbe? Vannak, akik szenvedélyesen vágynak erre, másokat az egész hidegen hagy, és olyanok is akadnak, akik félnek szembesülni az egykori énjükkel. Persze felmerül a kérdés: egyáltalán, szabad-e megszereznünk ezeket az információkat? Nem követünk-e el valami szörnyű törvénysértést, ha valahogy mégis belépünk egy ajtón, amelyen ott a felirat: „Tilos a bemenet!”?
Ha dörömbölünk az ajtón, nem nyílik ki
Az ősi spirituális tanok nem ajánlják az előző életek utáni kutakodást. Nem véletlen, hogy a legtöbben nem emlékszünk a születés előtti múltunkra: a feledésnek, mint mindennek az univerzumban, célja és értelme van. Mégis adódhatnak helyzetek, amikor ezt úgymond engedéllyel megtehetjük, például ha eleve folyton emlékek szivárognak át egy korábbi születésünkből, és érezzük, hogy ennek valami jelentősége van. Megeshet az is, hogy terápiás célból érdemes visszamenni a korábbi inkarnációk valamelyikébe, mert ott rejlik a gyógyulás kulcsa. Az ilyen esetekben végzett regresszió nyilván teljesen más megítélés alá esik, mint ha valakit a puszta kíváncsiság vezérel.
A legtöbben úgy vélik, biztosan hosszas gyakorlás árán lehet csak feltárni az előző életeinket, pedig valójában a dolog egyszerűbb, mint amilyennek látszik. Allegóriánknál maradva: ezek a tiltott könyvtárszobák úgy vannak bezárva, hogy ha valaki erőszakkal rángatja a kilincset, vagy megpróbálja betörni az ajtót, esélye sincs kinyitni. Ám ha minden görcsös akarás nélkül egy könnyed mozdulattal megérinti, az ajtó magától kitárulhat.
Ez azt jelenti: a sikeres regresszió fő titka, hogy ne legyenek elvárásaink. Tóth-Soma László vallásfilozófus, aki évek óta vezet az indiai védikus hagyomány szerinti visszautazásokat, találóan így fogalmazta meg: ha konkrét eredményre való elvárással kezd valaki hozzá, olyan, mint „amikor valaki úgy akarja megetetni a madarakat a parkban, hogy futva közelít feléjük”.
…
A téma folytatását elolvashatjátok a Nők Lapja Ezotéria 2017/5. számában.
Szöveg: Magyar Diána
Illusztráció: Thinkstock
