Egyik kedvenc mondásom szerint: minden jó, ha a vége jó, ha pedig nem jó, akkor még nincs vége. Különösen igaz ez azokra a kapcsolatokra, amelyekben szép lassan elveszítjük önmagunkat, leépül az önértékelésünk, sőt előfordul, hogy még az egészségünk is. Kutatások bizonyítják, hogy a rossz kapcsolatok komoly stresszt, szorongást okozhatnak, és kockázatot jelentenek a szívproblémák kialakulásában. Persze többnyire ezek a románcok is reményteljesen kezdődnek, és sokszor az az átmenet sem tapintható, amikor építőből rombolóvá változnak.

Chuck Spezzano írja az Ami fáj, az nem szerelem című könyvében, hogy mágikus módon társunk – akár a munkában, akár a magánéletben – saját személyiségünk gyenge pontjainak állít tükröt. Így végül az energiarabló viszonyok is tanítanak nekünk valamit. Talán nem a másik embert kell jobban megismernünk, hanem először saját magunkat. A megoldás felé mozdulás hatására – legyen az egy nagy beszélgetés, vagy egy határozott lépés az új élet felé – elmúlik a fásultság, a kétség, az unalom, a félelem, az önmagunk értékével szembeni kétely és az üresség. Ha végre mozdulunk, újra felfedezzük az erőnket, míg ha kiszolgáltatjuk magunkat a másiknak, idővel társunkká szegődnek a rossz érzések.

Elviselni a biztos rosszat

Sokféleképp ronthatja az életminőségünket egy kapcsolat: féltékenység, folyamatos kritizálás, társunk borús látásmódja, bizalmatlanság, megalázás, pszichés terror, fizikai fenyegetettség (vagy ezek kombinációja). És ha a másik annyira énközpontúan gondolkodik, hogy minket folyamatosan kihagy a számításból. A mérgező kapcsolatokban gyakran elszigetelődünk, mert vagy a párunk nem nézi jó szemmel, ha a barátainkkal vagy úgy egyáltalán, másokkal töltjük az időt, vagy mi magunk nem érzünk elég energiát a kapcsolatok ápolására. Ez ördögi kör: egyre kevesebb jelzést kapunk a külvilágból arra, hogy változunk – és nem előnyünkre. Annak tudatosítása, hogy egészségtelen kapcsolatban élünk, olykor hosszú folyamat, mert sokakat annyira foglyul tart az egyedül maradástól való félelem, hogy inkább tűrnek. A másik tipikus visszahúzó erő az a hiedelem, hogy nekünk egyszerűen nem jár sok boldog pillanatot tartogató, önkiteljesedésre is terepet biztosító párkapcsolat. Az is figyelmeztető erejű lehet, ha folyton olyan kötődéseket alakítunk ki, amelyekben nem találjuk meg a boldogságunkat. A „jaj, én mindig ezt a típust vonzom” felkiáltástól semmi nem fog változni. Örök kérdés, miért kötődünk ahhoz, ami már nem működik. A túlzott ragaszkodáshoz sokszor más függőségek (alkohol, drog, játék), evés- és alvászavarok is társulhatnak. A közös bennük, hogy a gyógyuláshoz egy út vezet: újra megerősödni abban, hogy urai vagyunk önmagunknak, és nem a körülmények áldozataiként élünk.

A cikk folytatását keressétek a Nők Lapja Ezotéria 2017/6. számában!

Szöveg: Bakos Zsuzsi

Fotó: Thinkstock