Az energiavámpír a modern ezotéria fogalma, noha már az ókorban is tisztában voltak a létezésükkel. Olyan emberekről van szó, akik – Drakulával vagy az Alkonyat-regények szép és félelmetes vámpírjaival ellentétben – vér helyett mentális energiával táplálkoznak.
Azaz: jókedvet, életerőt, önbizalmat, lelki nyugalmat és hasonlókat szívnak el másoktól, mert ők maguk híján vannak ezeknek. Az igazi energiavámpírok a „táplálkozást” nem nyíltan, hanem sokkal rafináltabban végzik, noha ezt is öntudatlanul. Ösztönösen, bármiféle előre eltervezettség nélkül olyan helyzeteket teremtenek, amelyekben lehetőség nyílik egy másik ember energiájából töltekezni. Erre azért van szükségük, mert jellemzően szeretetre, figyelemre, törődésre vágynak, ez utóbbiakat próbálják kizsarolni maguknak a „vámpírkodással”. Ebből kiderül, hogy tehát az energiavámpírok nem gonoszak, hanem sajnálatra méltóak, szánalom helyett azonban sokkal inkább segítségre szorulnak.

A kéretlen előadóművész

Fontos tudni, hogyan ismerhetjük fel az energiavámpírokat, mert nem mindenki az, aki annak tűnhet, és fordítva: az igazi energiavámpír gyakran nem tűnik annak. A legfontosabb ismérv, hogy jelenlétük, illetve a velük folytatott beszélgetés végtelenül rossz hatással van ránk. Ha egy energiavámpírt végighallgatunk – az udvariasság kedvéért, vagy muszájból – kellemetlenül érezzük magunkat, alig várjuk, hogy megszabaduljunk tőle. Amikor pedig ez végre sikerül, jellegzetes tompaságot, ürességet érzünk, mintha szó szerint leszívta volna az energiáinkat.
Az igazi energiavámpírokra tehát leginkább a „fárasztó” jelző illik, noha nem minden fárasztó viselkedésű ember tartozik közéjük. Legkönnyebben úgy azonosíthatjuk be őket, ha megismerjük a típusaikat.
Nézzük a legfontosabbakat: az okoskodó energiavámpír úgy önti rá áldozatára többé-kevésbé zavaros gondolatait életről, politikáról, vallásról, emberi kapcsolatairól – gyakorlatilag bármiről –, hogy egyáltalán nem törődik vele, érdekli-e ez a másikat. Neki csak hallgatóság kell, de visszajelzésre – a végighallgatáson, bólogatáson kívül – nem tart igényt. Ennyi erővel akár egy utcai hirdetőoszlopnak is megtarthatná előadását, ám hiúsága azért megköveteli, hogy élő áldozatot válasszon magának.

MEGOLDÁS: Nem túl udvarias, ám célravezető, ha egyszerűen faképnél hagyjuk. Az emberségesebb verzió az, ha barátságosan közöljük vele: sajnos nincs időnk meghallgatni, de javasoljuk, keressen fel egy, a témába vágó közösséget, klubot. Az okoskodó energiavámpír ugyanis az esetek többségében azért lett azzá, mert családjában, környezetében elnyomják, nem veszik komolyan, nem kíváncsiak a véleményére.

Az örök mártír játszmái

A panaszkodó, mártírkodó, sorsüldözött energiavámpír még gyakoribb, sőt az energiavámpír fogalma alatt általában őt szokták érteni. Ő az, akivel mindig történik valami szörnyűség: elvágja az ujját, megfázik, magára önti a kávét, elszakad az új cipője, lerobban az autója és hasonlók, illetve mindezek szinte folytonosan, egyszerre. Újabb és újabb pechjeit pedig világfájdalmas arccal meséli el áldozatának, szinte élvezkedve, „tocsogva” a szerencsétlenségében. A célja az, hogy sajnálatot, együttérzést váltson ki a másikból. De nem akar valódi vigasztalást, hiszen ha tényleg megnyugtatná valaki, akkor máris nem mártírkodhatna tovább. Az ilyen energiavámpír ezért, ha sajnálkozás helyett hasznos tanácsot adunk neki, megsértődik: „Hogy lehetsz ilyen szívtelen? Nem is érdekel téged a bajom, látom rajtad! Nem is sajnálsz!” Ő ugyanis csak azt akarja, hogy bánatos bociszemekkel hallgassuk végig, és néha együttérzően sóhajtsunk egy nagyot.

A cikk folytatását keressétek a Nők Lapja Ezotéria 2017/6. számában!

Szöveg: Magyar Diána

Fotó: Thinkstock